Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)

NAGYNÉ BATÁRI ZSUZSÁNNA-LAJOS VERONIKA: Kulturális reprezentáció? Részvétel? Együttműködés? Felvetések a Szabadtéri Néprajzi Múzeum példáján

mal került sor a házakat kibocsátó települések lakosságának különböző mértékű részvételére eltérő típusú múzeumi rendezvényeken, élő múzeumi tevékenységekben. Ezekkel a programelemekkel a helyiek tulajdonképpen a kiállítások tartalmi interpretációjához járulnak hozzá, a lokális tudást és gyakorlatokat beemelve, hiszen a látogatók azokkal találkoznak, akik kötődnek lokálisan, történeti síkon és érzelmileg a múzeumi reprezentációhoz. 2000-ben a Bakony, Balaton-felvidék tájegység megnyitója előtt a Skanzenben dolgozó közönségszolgálati szakemberek azzal a céllal keresték fel a helyi közösségeket, hogy egyeztessék velük a megnyitó programját. Litéren összehívták a művelődési házba a helyieket, ahol megkérdezték őket, mivel jelenítenék meg magukat az ünnepségen, egyúttal reprezentálva a régió kultúráját.39

Mi lehet a haszna a részvételi szemléletmódnak a Skanzen esetében?

Felmerülhet a kérdés, hogy a részvételi szemlélet- mód, a részvételi és együttműködési gyakorlatok vajon hitelesebbé teszik-e a szabadtéri múzeumi reprezentációt? A közösség által javasolt téma autentikusabb-e, mint a kutatói témaválasztás? A részvételi gondolkodás kontextusában vajon a hitelesség-e a kulcsszó? Amennyiben elfogadjuk, hogy a tárgyak poliszémikus entitások, vagyis jelentésük nem egyszólamú, eleve rögzített és zárt, hanem a „tárgyak ki vannak téve a jelentés szüntelen ingadozásának, és nyitottak az interdiszciplináris értelmezésekre’’40, akkor sokkal inkább a jelentésalkotás és tudástermelés folyamata válik érdekessé. Ezzel összefüggésben pedig megjelenik a részvétel kérdése.

Az érintettekkel közösen megfogalmazott kutatási téma relevánsabb és érvényesebb kérdésfeltevéseket fogalmazhat meg a helyiek saját szociokulturális világára vonatkozóan. Ugyanakkor nem független a különböző elfogultságoktól sem, hiszen egyetlen kép, egyetlen múzeumi reprezentáció típus sem mentes a torzításoktól, az idealizált jegyektől, a politikai ideológiától. Pontosan erre világított rá az 1980-as évektől kibontakozó általános múzeumkritikai szemlélet. A kulcsszó a tudatosság és a reflexió, az önmaga felé forduló kritikai tekintet, vagyis annak számbavétele és elismerése, hogy hol és miként torzít az adott kép, ennek milyen okai és következményei vannak a tudományos munkában és az együttműködésben.

A részvételi szemléletmód bevezetése, következetes, reflektált és tudatos alkalmazása gyümölcsözőnek bizonyulhat a szabadtéri gyűjteményekben is újabb elemmel bővítve a múzeumi reprezentáció kelléktárát. Az intézmények többségében Nyugat-Európában és Magyar- országon is egyaránt előtérbe került a jelenkorkutatás fontossága, a közelmúlt vizsgálata és múzeumi reprezentálásának lehetőségei. A Skanzenben a 20. századi faluként aposztrofált épületegyüttes egyik lényeges jellegzetessége, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően nem földrajzi irányultságú, tehát kereteit nem földrajzi tényezők határozzák meg. A 20. századi falu tematikus, vagyis ebből a korszakból a kutatás által szelektált tartalmi elemeket sűrít egy épületeket és berendezéseket, illetve különböző más prezentációs és interpretációs technikákat tartalmazó kiállításba.

Ebben a kontextusban a részvételi és együttműködési gyakorlatok teljes mértékben létjogosultságot kaphatnak, hiszen ezek lehetőséget nyújtanak a közösség számára a mindennapi élet számukra releváns elemeinek meghatározásához. A kutató szempontjából szükségesnek mutatkozhat a tisztaszoba és a nyári konyha bemutatása vagy a tejcsarnok felidézése. A kérdés azonban az, hogy a bemutatandó, vizsgált közösség is ugyanezeket az épületeket és témákat választaná-e saját, közelmúltbeli életmódjának reprezentációjaként? A nyári konyha esetében például az épület alaprajzi típusai, szerkezete, tüzelőberendezése lenne érdekes? Vagy annak funkciója, mint a családi élet központi színtere?

A társadalomtudományokban jól ismert az a jelenség, hogy a fogalmak nagy része időről-időre változó jelentéstartalommal bíró társadalmi konstrukció, hogy a tudás időleges és nem kizárólagos. A részvételi és az akció szemléletű kutatások mind egyetértenek abban, hogy az egymással versengő, sokféle tudástípus közül o priori nem dönthető el, hogy melyik bizonyulna legjobbnak a lokális társadalom által problémaként azonosított kérdések megoldásában: a tudományos vagy a helyi tudások (local, indigenious vagy traditional knowledge).41 42 A vitafórumok, tanácskozások, beszélgetések, workshopok pontosan arra biztosítanak lehetőséget, hogy a sokszínű közösségi és szakmai tudásformákkal rendelkező érintettek egymásra hangolódhassanak, hogy a résztvevők különböző nézőpontokból ismerhessék meg az adott kérdést,92 ezáltal közösen formálva egy adott koncepciót. Mindebben az egyik kulcskifejezés a sokféleség, a különbözőség (diversity), ami az emberi társadalmak egyik legfontosabb sajátosságaként egyszerre biológiai tény és kulturális termék.43 Tárgyak esetében a sokféleség a jelentésekre és értelmezésekre vonatkozik (multi- vagy plurivokalitás).

Amennyiben elfogadjuk azt, hogy a múzeum egy olyan színtérként működik, amelyben a tárgyakra vonatkozó érvényes tudás termelése nem kizárólag a muzeológus kiváltsága, akkor érdekessé válik a különböző részvételi és együttműködési gyakorlatok beemelése a múzeumi gyakorlatba. Ugyanakkor látnunk kell azt, hogy annak ellenére, hogy a részvétel alapvetően inkluzív szemlélet- mód, a kizárás is sajátja, hiszen a - valamilyen oknál fogva, például tudatos döntés vagy adott élethelyzetnek kö39 KÁLDY Mária szíves közlése.

40 CAMERON, Fiona 2012. 163.

41 A lokális tudás és a moldvai csángókat célzó fejlesztési gyakorlatok közötti összefüggésekről lásd LAJOS Veronika 2012. 176-193.

42 PATAKI György 2007. 153-155.

43 GREENWOOD, J. Davydd és LEWIN, Morten 2007. I I.