Bereczki Ibolya - Nagyné Batári Zsuzsanna - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 26. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2014)
KEMECSI LAJOS: A Felföldi mezőváros tájegység a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban
A gyűjtési tapasztalatok azt mutatták, hogy a terepen is rohamosan fogy azoknak az épületeknek a száma, melyekben eredeti épületszerkezetek, tüzelőberendezések, nyílászárók kutathatóak. A műemlékileg nem védett, de a múzeumi kutatás számára fontos, értékes információkat, adatokat nyújtó épületállomány részben elpusztult napjainkra, részben átalakították nyaralónak vagy lakóépületnek. Ez a folyamat a Mátraalján és Tokaj-Hegyalján is felgyorsult az utóbbi évtizedekben. A kutatópontokon egyre inkább a romépületek kutatása során lehetett értékelhető ismereteket szerezni, illetve az analógiákon túl esetenként romépületek bontott anyagát is sikerült felhasználni a tájegység házainak építésekor. Rendkívül kevesen működnek a hagyományos építési technikákat ismerő és alkalmazó iparosok közül. A sárba rakott kőfalak, dongaboltozatok készítését a gyakorlatból ismerő kőművesek, specialisták felkutatása komoly kihívást jelentett. Hasonlóan hosszas keresés után sikerült a megfelelő minőséget produkálni tudó vasalatokat készítő kovácsokat megtalálni.15 Szintén több próbálkozást igényelt a komoly kihívást jelentő hagyományos bárdolás technikáját alkalmazni tudó, munkaképes ácsokat alkalmazni az építkezésen. További problémát jelentett a tájegység építésénél a kőfalazás helyi módja: a követ rendszerint sárba rakták.16 A helyi kötőanyagok elemzését elvégeztette a Múzeum, hogy a megfelelő megoldást alkalmazhassuk Szentendrén. A szakértői véleményben megállapították, hogy a helyi kötőanyag egy jellegzetes nyirok. A kőanyaghoz hasonlóan településenként változott a kötőanyagként használt sár, a vakoláshoz alkalmazott kőpor, kőzúzalék színe, jellege, ami a homlokzatok megjelenését alapvetően befolyásolta. Különösen kimunkált volt a különböző boltozatok építésének hagyományos metodikája. Egyes múzeumba kiválasztott épületek kutatása igazolta, hogy szakaszosan épültek eredetileg. A múzeumi megvalósításkor viszont a megjelölt építési periódusnak megfelelő teljes építkezést kellett különösen rövid idő alatt megvalósítani. A házak építéstörténetének folyamatát újjáépítéskor megismétlik, még ha az feleslegesnek tűnik is: megépítik, majd elfalazzák a megszüntetett ajtónyílásokat, jelzik a falelválásokat. Ezt tették például a hejcei épületnél, mikor a korai építési állapotban használt belső átjárókat elfalazva építették meg a konyhát és a pajtát is. A múzeumi álláspont szerint a tartósság és a biztonság alapvető szempont kell, hogy legyen. Egyes építészeti megoldások esetében ez alakította a tevékenységet. Ezért készültek a múzeumi épületek beton alapozással és szigeteléssel. Illetve ezért és a téli nyitva tartás, meg a berendezésekben lévő tárgyak védelmében épültek meg a tájegység épületei temperálást biztosító elektromos falfűtéssel. A lakóterek helyiségeinek falában futó elektromos fűtés nemzetközi példa alapján került alkalmazásra. Hatásfoka természetesen más és más a föld illetve a kő8. kép. Épül a tájegység (DEIM Péter felvétele) 15 Vö. BÁLINT János 2005. 16 KEMECSI Lajos 2009/a 53-55. 52
