Bereczki Ibolya - Nagyné Batári Zsuzsanna - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 26. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2014)
L. SZABÓ TÜNDE: Tanulmányterv a Szennai Falumúzeumhoz
Néprajzi ismertetés a megye népi építészetéről22 A tervezetet megelőzően szükségesnek tartjuk általános tudnivalók közlését Somogy megye falvainak egykori településrendjéről, építkezéséről és lakáskultúrájáról. A megye középkori településeinek többsége valószínűleg egyutcás, soros, kicsi beltelkekkel rendelkező szabályos alaprajzú falu volt.23 Út, patak vagy folyó mentén létesült, esetleg az irtásos vagy láptelkes falu is ilyen lett. A határ két-három nyomásban volt felosztva. A szilaj állattartásnak megfelelően alig volt számottevő gazdasági épület, az állatok kinn tartózkodtak évszámra az erdőben, télen csak szárnyékok, kezdetleges állások, karámok védték őket a természet viszontagságai ellen. A szabálytalan alaprajzú, ún. halmaz vagy csoportos falvak, szálláskertes települések meglétével a tudomány jelenlegi állása szerint csak a 14-15. századtól lehet számolni szórványosan. A félszilaj tartás kialakulásával függ össze létrejöttük, két beltelekkel, szabálytalan házhellyel. E településtípusnak felelnek meg a szer, szeg kifejezések, melyekkel egy-egy falurészt jelöltek. Egy-egy telken több lakóház is volt, a telket nem kerítették. Az istállók, pajták, szérűk a határban helyezkedtek el, egy vagy több kisebb-nagyobb csoportban, vagy közvetlenül a kerteken kívül álltak. A család férfi tagjai, akik az állatokkal foglalkoztak, kinn is laktak az istállókban, az ételt úgy hordták ki nekik. A fiatal menyecskék is hosszabb időt kinn töltöttek férjükkel, csak akkor kerültek be többnyire, mikor már gyerekük volt. [...] A törökdúlás után - feltevéseink szerint - a legtöbb község lakói nem a régi [...] településre költöztek vissza, de a régi gazdálkodási [módot] e települési rendszerrel is megtartották egészen a tagosításokig. Néhány helyen az egykori falu épületeit külső pajtáknak, istállóknak használták (pl. Rinyakovácsi), néhányan kinn is laktak családostól (pl. Csököly). A jobbágyfelszabadítással [és] a tagosítással egyidejűén indult meg a falvakban fokozottabb mértékben az állattartás belterjesedése, [amivel] szükségessé vált a szabálytalan, halmaz településű falvak rendezése is.24 1845 és 1870 között alig több mint két évtized alatt a régi telepítésű somogyi falvak számottevő része a község régi településformáját az előzőtől gyökeresen elütő újra cserélte. Az eddigi kutatások még nem derítették ki, hogy hány falut érintett számszerűen, és milyen mértékű volt Somogybán ez az átalakulás. Területileg az egész megyére kiterjedhetett, hiszen CSORBA József 1857-ben így ír: „Az újabb időkben szabályozott helységek szép sorral, egyenes utcát hagyva vannak minden járásban”.25 Tudunk olyan falvakról, ahol jóformán egyetlen épület sem maradt a helyén, mint Zselickisfalud, Patca, Szenna, Szilvásszent- márton, Zselickislak, Zselicszentpál, Kadarkút, Hed- rehely, Simonfa, stb. HOFER Tamás a Dél-Dunántúl településformáinak történetében26 [vázolja fel, hogy] más helységekben több-kevesebb kompromisszummal kísérelték meg a régi halmazfalunak legalább egyes részeit beiktatni az új utcás kiosztásba (pl. Csököly környéke). Somogyszent- pálon még 1965-ben is állt olyan lakótelek, melyen több lakóház is volt a régi tagosítás előtti időből. Nagybajom jelenlegi települési képén ma is látszik az egykori halmazfalu nyoma. A rendezéssel a beltelkek nagyságát is meg kellett határozni [amit I 200-1600 négyszögölben korlátoztak]. A korai tüzek is hozzájárultak a település képének megváltoztatásához. A külső gazdasági épületek közül először az istállók kerültek be a beltelek végére, majd a cséplőpajták is. A külső gazdasági épületekről CSORBA József a következő gondolatokat fogalmazta meg: „ ... az istálló is egy fedél alatt van a háznéppel, de többnyire mind ez, mind a többi gazdasági épület egy kevéssé távolabb fekszik a lakóháztól: sőt főkép a hegyes vidékeken oly hátra van az a kertben, a gyümölcsösben, hogy csak nagy gonddal, a család egyik tagjának télben-nyárban az istállóbani lakása által lehet a marhákra elegendőkép ügyelni”.27 A régi kinti pajták, istállók emlékét ma csak a pajtáskert, istállói rét, pajtai dűlő, szé- rűs-kert, szállás, hombár dűlő stb. elnevezések, üdülőnevek vagy falurészek őrzik, ha ezek nem újabb uradalmi eredetűek. Az 1930-as években a régi pajták egy részét biztosították és a gazdák felgyújtották. így estek áldozatul a falusiak nyereségvágyának. 1953-ban az utolsó talpaspajta Somogyjádon címmel TAKÁTS Gyula28 egy ilyen falutelepülésen kívüli pajtát írt le. Sok épületet a kulák időben bontottak le a tulajdonosok. 1965 telén Somogyszentpálon még állt egy hatalmas külső pajta istállóval egybeépítve. Telek végére került be Szennán a ma is meglévő épület (Árpád u. 7.), sövényfonásos falú pajta és kocsiszín. A somogyi nép építkezéséről a 18-20. századi iratok és [a fennmaradt objektumok] alapján alkothatunk képet. A középkori állapotára, illetve a török hódítás előtti időszakra vonatkozóan tárgyi bizonyítékok nincsenek pillanatnyilag a tudomány birtokában, hiszen a Dél-Dunán- túlon a Sárközt kivéve telepásatást ezideig nem végeztek. Legfeljebb a feudális hatalmaskodási perek anyagából tudunk következtetni az építési technikára. A faházakat, illetve a favázas hajlékokat elégették, illetve magukkal vittek a hatalmaskodók - olvassuk több iratban. Ha nincs is megjelölve, hogy milyen házat vittek el, vagy éget22 A Szennai Skanzen néprajzos szakértője KNÉZY Judit volt. Jelen összefoglalása 1973-ban és 1974-ben részletesen és átdolgozva jelent meg. Lásd. K. KNÉZY Judit 1973. 209-227. illetve KNÉZY Judit 1974. 48-60. 23 SZABÓ István 1969. 137-140. 24 BÁTKY Zsigmond 1941-1943. 109-120. 25 CSORBA József 1857. 87-88. 26 HOFER Tamás 1955. 125-186. 27 CSORBA József 1857. 87-88. 28 TAKÁTS Gyula 1953. 293-299. 229
