Cseri Miklós - Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 25. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2013)

PAPP ÁRPÁD: Terek és utcák „miénkittatér" funkciója

maradását és térvesztését elemzők, vagy a szimbolikus térfoglalás jelenségeit leíró tanulmányok.

5 Magyar nyelvterületen az elemzés szándéka és az első lépések éppen a kisebbségi lét másléptékű régiójához, Erdélyhez köthetők.

6 A vizsgált település tehát Szabadka, a vizsgált időszak pedig a 19. század utolsó harmada, majd a 20. században bekövetkező impérumváltások és az azt követő évtizedek: amíg az első időszakot kényszerűen az első Szabadkát kataszteri pontossággal bemutató, 1878-ban Könyves Tóth Kálmán által végzett felmérés alapján készült térkép megjelenése (1884) határolja, addig a vizsgálat időrendben hozzánk közelebb eső végpontját a „napjainkban" (nem kifejezetten pontos definiálásra alkalmas) jelzővel kellene illetni. Az elemzés túlzott leegyszerűsítése lenne, ha csupán az impériumváltásokban vélnénk felfedezni a „nagy változásokat", hiszen éppen Szabadka példája mutatja, hogy a változásoknak más, az impériumváltásokkal együtt járó okai - például ideológiai - is kitapinthatók a választott két jelenség segítségével. A címben szereplő „miénkittatér" funkció tehát az a térkijelölő szemlélet és gyakorlat, ami mentén az általunk lakott tér (majdnem) minden tekintetben rólunk szól, a mi jelenlétünket igazolja és támasztja alá. Vagy éppen az általunk elfogadott és szentesített eszközökkel cáfolja meg egy viszonylag jól körülhatárolható közösség - a vizsgált terület tekintetében a nemzeti - létét. Sarkítva: egy város és annak környezetének elemzését arra használjuk, hogy kiderítsük, miről árulkodnak az utcák elnevezései egy adott időintervallumban, és milyen képet festenek az adott kor uralkodó szemléletéről. A szemlélet hordozói, manifesztálódásai a politikumban összpontosulnak, gondolkodásuk tevékenyen befolyásolja a közgondolkodást, végső soron nem is tér el a köz gondolkodásától. Mellőzzük hát a hatalom és a tömeg között folyó állandó diskurzus tételét, hiszen a bemutatott időszakot a párbeszéd helyett a rendeletek határozták meg. Szabadka esetében az elemzéshez rendelkezésre álló időszakban ez annál inkább izgalmas, mert az impériumváltások eredményeként át- és újrapolitizált, szimbolikus térfoglalásnak többször kitett település több nemzetiség mentális térképén is kulcsfontosságúként van jelölve: a zsíros bácskai földek leggazdagabb magyar városától a bunyevác lakosság fehér - tehát fényes - Szabadkáján keresztül a múlt század kilencvenes éveiben megfogalmazott Szerbia legszebb városáig. Adva van tehát egy város (a poros, boros, bús Szabadka), a hozzá ragaszkodó, benne lakó lakosok, akik a politikai jelenlét (passzív) részesei, impériumváltások és ideológiák, illetve a lakosok életét kisebb-nagyobb intenzitással befolyásoló utcák, terek, szobrok és emlékművek. Kis szabadkai utcanév történet A névtelen utcák és zárt háztömbök ideje Szabadka 1838-as név- és portaösszeírása még nem jelölt be, nem rögzített utcákat. A már azidőben megállapított kerületek (helyben körök) központhoz közelebb eső részén helyezkedett el a római számmal és arab betűvel jelölt ház, hogy a háztömbök - ami mai értelmezésben három-négy utca egyik oldalát jelentené - számozásai növekvő sorrendben következzenek, majd a tömb lezárása után a másik tömbnél folytatódjanak. Az ilyen számozás és jelölés a telek aprózódása során elvben torlódást vagy számeltolódást eredményezett volna, de valószínű, hogy az adózás miatt frissített adatsor mellett már létezett a sajnálatos módon nem rögzített, de bizonyára (akkoriban) mindenki számára ismert utcanév-rendszer is: a nem csak Szabadkára jellemző települési szegregáció

7 korábban már fennálló nagycsaládi-nemzetségi szegregáció formában létezett, és ez nőtte ki magát etnikus alapon is megragadható sajátossággá. Úgy vélhetnénk, hogy a szimbolikus-meseszerű hét kapujáról, hét útjáról (Szegedi-, Majsai-, Halasi-, Bajai-, Zombori-, Zimonyi-, Zentai út) is ismert várost pókhálóként átszövő utcák nevei, miként a főútvonalak esetében, valamilyen sajátosságuk, az ott található épület vagy tér (például Kőhíd, Malom, Piac utcák),

8 vagy az ott lakókról, a nemzetségről vagy annak csúfnevéről kaphat 5. STANVE, Jelena-SAKAJA, Laura-SLAVUJ, Lana 2009. tanulmányánál elidőzve: a szerzői hármas a zágrábi Alsóváros utcaneveinek kronológiai változását vizsgálta. A levonható tanulságok alapján Zágráb - a maga történelmi „közteslét- állapotával" kísérteties hasonlóságot mutat a Szabadkáról elmondható következtetésekkel, ami továbbgondolásra ösztönözhet. A zágrábi Alsóváros utca és térelnevezéseinek változásai 1878-tól, öt korszakban: a modernizáció (a nemzeti ébredés időszakától, ami a spontán elnevezések kora, amikor az utcákat valamiről nevezik el a világháború utáni Szerb-Horvát-Szlovén Királyság időszakán (az új monarchia, a délszláv egység és az uralkodóról elnevezett utcák) keresztül jut el a Független Horvát Állam időszakáig (194

1 -1944, a korábbi rendszer tagadása és a német és olasz ideológia térnyerése). Ezt a második világháború után a szocialista-munkásmozgalmi elnevezések időszaka követi, majd a kilencvenes évek demokratizálódási folyamata, a korábbi rendszer tagadása, a hagyományok és nemzeti múlt tudatos hangsúlyozása. A két város - Zágráb és Szabadka - ilyen jellegű összehasonlítása más okból is figyelemre méltó: a lakosság nemzetiségi és gazdasági összetétele más lévén, érdemes lenne elvégezni annak reakcióit a vizsgált változásokra.; BODNÁR Éva Budapest elmagyarosodását követi nyomon a török kortól, miként írja: az utcanevek változásán keresztül vizsgálja az alapvetően német népességű város elmagyarosítási szándékát." BODNÁR, Eva 2009. I 16. 6. BODÓ Julianna 2000.; BODÓ Julianna-BÍRÓ Zoltán 2000.; SZABÓ Töhötöm 2004. a kisebbségi-többségi, hatalmi és „ellenzéki" dichotómia folytonos küzdelme és ennek vizsgálata viszont sajnálatos módon nem lépte túl az államhatárokat, és nem vált általános kutatási szemléletté vagy projektté. 7. Lásd PAPP Árpád 2008. a kocsmákról. A településen kevered(het)ett a nemzetségek (nagycsaládok) elsőfoglalásos letelepedési rendje és az időrendben később bekövetkező, a fennmaradt helyekre, lényegesen hátrányosabb körülmények közé történő letelepedéssel. Erre enged(het)ne következtetni a teleknagyság, a vízrajzi sajátosságok kihasználásának foka, vagy éppen hátrányainak elszenvedése. 8. Pozsonnyal párhuzamba állítva: LOVISEK Júlia a politikai névadás gyakorlatát e város esetében az 1848-as forradalomhoz köti, az ezt megelőző időszakban természetes névadást feltételez: „Pozsony utcanevei is gyakran módosultak a történelem folyamán a politikai és ideológiai hatások nyomán. Ezek a változások azonban csak egy bizonyos kortól, a nemzeti öntudatra ébredés korától voltak politikailag tudatosak. Pozsony esetében ezt a kort az 1848-as forradalom idejétől datálhatjuk. A korábbi időszakokban az utcanevek úgynevezett természetes névadással keletkeztek... A természetes elnevezések jellemzői közé tartozik, hogy az elnevezés nem tudatos, inkább ösztönös. Az elnevező közösség nem tulajdonnevet akar adni, hanem csak megjelöli valamely tulajdonságával az illető területrészt, hogy megkülönböztesse a többitől." LOVISEKJúlia 2007. 127.; Marosvásárhely esetében PÁL-ANTAL Sándor hasonló megállapítást tesz azzal, hogy a város ütőerét képező utak névadására vonatkoztatja: „A Marosvásárhely utcáira vonatkozó legrégebbi adatok a XVI. század második feléből valók. Az akkor név szerint említett utcák ma is a város fő közlekedési vonalai. Ez a négy főutca, amelyekről a város negyedeit is elnevezték, valamint a városból kivezető utak. Ebből az időből név szerint ismert utcák: a Szentkirály és Szentgyörgy utca (1553), a Szentmiklós utca (1567), a Poklos utca (1597), a Szentmiklós és a Poklos utcákat összekötő Nagyköz (1575), valamint a Poklos utca felső felében kialakult Piac (1596)." PÁL-ANTAL Sándor 1997. 7. 38