Cseri Miklós - Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 25. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2013)

FÜR LAJOS: Búcsú a parasztságtól. Tagosítások az 1950-es években

mezőket, űzték el az ősök parcelláiról a kiszolgáltatott parasztokat. Ám ezektől gyökeresen eltérő adatokat publikált könyvében Orbán Sándor, aki a földművelésügyi kormányzat 1953. április 25-én keltezett jelentését idézte. Eszerint 1949-től 1953. áprilisig 3 128 részleges és 961 általános, együttvéve tehát 4049 esetben forgatták fel tagosításokkal a parasztok és a mezők nyugalmát. Úgy is mondható talán, mintha egy folyton-folyvást keringő körhintára ültették volna a tagosított települések lakóit. Akik a falun maradtak, és a szédületben, kábulatban csak a fejüket kapkodták, azt sem igen tudták már, hol, melyik és milyen föld az övék. Hogy mit termelt benne tavaly, tavalyelőtt az átmeneti tulajdonos. Másfél éves szünet után, 1955 elejétől újra beindult az erőszakos téeszesítés. És alkalmazták újra az egyik jól bevált módszert, a tagosítást is. Már tavasszal hozzákezdtek az illetékes magas fórumokon „átbeszélni", hogyan és hol folytassák az általános és részleges földrendezéseket. Azt gondolták, az előbbieket olyan községekben kellene „engedélyezni", ahol a mezőgazdasági földterület 70%-án már téeszek gazdálkodtak. A másfél éves lélegzetvételnyi idő után, eltérően a kommunista Nagy Imrétől, bármenynyire szomorú, de ugyanott folytatta Erdei Ferenc is, ahol Rákosi és társai. Az újraindítandó tagosítások véglegesített tervezetét most, 1955 nyarán is, mint a Hegedűs-féle kormány földművelésügyi minisztere, ő terjesztette a párt politikai bizottsága elé. (Erdei állítólag azzal szokta megnyugtatni magát, hogy a nem éppen tisztességes tettei ellenére azért ő jó cserkész maradt: „minden napra jut ugyanis egy-egy jócselekedetem". De vajon összeszámlálta-e, csak egyetlen egyszer is, hogy arra a napi egyre hány rosszcselekedet jutott?). A tervezet, amit a PB jóváhagyott, néhány apróbb korrekciót leszámítva (így például részlegesen tagosítani elsősorban ott lehetett, ahol még nem tagosítottak, illetve ahol a téesz tagosítatlan földje meghaladta a 400 kh-t; a tagosító bizottságba mostantól meg kellett hívni az egyéni parasztok képviselőjét is; a tagosítást 10 nappal annak megkezdése előtt közölni kellett a falubeliekkel), maradt a régi, hiszen ugyanaz szövegezte újra, aki korábban is tollba mondta. Nem változott a tagosításra „előirányzott" községek száma sem: 200 község határában kell általános, és legfeljebb - szólt a rendelet szövege - 400 településen részleges, mindösszesen tehát 600 településen tagosítást lebonyolítani. A következő esztendőben azonban a hatalom ereje gyengülni látszott, a visszajöttek lendülete - a birodalom élén zajló torzsalkodások folytán - igen hamar megtört, elbizonytalanodott a nagyüzemesítési kedv is. Csupán részleges tagosítást, és azt sem egészen 200 településen tudtak végrehajtani. Ha most meg akarjuk vonni a szocialista tagosítások mérlegét, összevetve azok ütemét a 100-150 évvel korábbiakkal, igen meglepő konklúziókra juthatunk. A szocialista korszakban mindösszesen hathét év alatt, erőltetett menetben, az ország egészére kiterjedően, legalább egyszer (és számos helyen többször) alkalmaztak ún. részleges tagosítást. Ha az 1954 előtt tagosított 2280 vagy 4050 községhez hozzáadjuk az 1955-ös 600 és az 1956-os 200 tagosítást, akkor összesen 3080, illetve közel 5000 alkalommal, megannyi kis- és nagyközségben, „agrárvárosban" forgatták fel a földmagántulajdon évszázados rendjét. Az összehasonlítás mérlege csakugyan döbbenetes: a szocialista „országnagyok" hatnyolc év alatt követték el azt, amit a 19. században, a század elejétől az 1870-1880-as évekig hat-nyolc évtized alatt, és sokkal kisebb számban, tempósan, és merőben más célzattal bonyolítottak le. Az igazi különbség éppen az, hogy akkor a korabeli nagyüzem, a nagybirtok érdekei mellett soha nem mellőzték a parasztok érdekeit sem, úgy-ahogy, de tekintettel voltak azokra is. Az 1950-es években nem értük, hanem ellenükre, kimondottan kiforgatásukra törekedtek: társadalmukat éppen szétrombolni, megsemmisíteni kívánták. Ma már a falun élők közül legfeljebb a nagyon öregek tudnák valamiképp felidézni, hogyan is zajlottak le az 1950-es években a tagosítások, miként forgatták fel a parcella-világ hagyományos rendjét. Ezért is szükséges a földrendezések kivitelezéséről, illetve a velejáró következményekről elmondani egyet-mást. Utaltunk már arra, mennyire álságos volt a hatalom viselkedése, amikor a nyilvánosság előtt azt a látszatot akarta volna kelteni, hogy a kezdeményezők nem a pártközpont és a megyefőnökök voltak, mintha nem is ők jelölték volna ki a tagosítandó községeket. A településenként ránk maradt iratok szerint - papíron - a tagosítás valóban úgy kezdődött, hogy a téeszcsék taggyűlést tartottak, és azon megszavaztatták a jelenlévőket. Majd a megye egyetértő támogatásával kérték a földművelésügyi minisztert, engedélyezze a részleges, illetve az általános tagosítást. A szúrópróbaszerű levéltári kutatások azt mutatják, a miniszter minden esetben megadta az engedélyt. Ami önmagában véve is gyanút kelthet, és a demokrataság helyett inkább azt jelzi, hogy a párt- és állami szervek jó előre lejátszották, megadták a „beleegyezésüket" amint ezt Hegedűs idézett körlevele pontosan mutatta. Az engedélyező miniszter 1953 előtt és 1955-ben is ugyanaz a báb: Erdei Ferenc volt. A munkálatok végén többnyire hosszú, helyenként részletes jegyzőkönyv készült a tagosítás egyes fázisairól. Ehhez csatolták a tagosított terület régi és új hely- vagy vázrajzát, a településre és földcserékre vonatkozó fontosabb adatokat, kimutatásokat. A jegyzőkönyvek fejezetei a következők voltak: a tagosítás elrendelése és a tagosító bizottság megalakulása (elnöke rendszerint a helyi tanács elnöke lett), a munkálatokat végző ún. tagosító brigád létrehozása; a település általános adatai (földterület, művelési ágak megoszlása); a tagosítás előtti állapotok; a tagosítással kapcsolatos földterület és a csereingatlanok számbavétele (mekkora lesz a téeszcsék, mekkora az egyéni gazdálkodók, külön a kulákok földterülete); a község határának talajminősége; a háztáji földterület kijelölése, kialakítása; hol lesz, és hány táblára tagolódik a nagyüzem tagosított földterülete. A földrendező bizottság tagjai által aláírt jegyzőkönyvet meg a mellékleteket, jóváhagyás végett fel kellett terjeszteni a megyei 30