Cseri Miklós - Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 25. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2013)

FÜR LAJOS: Búcsú a parasztságtól. Tagosítások az 1950-es években

tanács elnökének. A jóváhagyást a tanácselnök és a mezőgazdasági osztályvezető aláírásukkal szentesítette. A tagosítási terv végrehajtása során vált nyilvánvalóvá, a határ melyik részén mérik ki a téeszcsék, állami gazdaságok földterületét, kiknek a parcellái kerülnek a nagyüzemek tagosított-táblásított földjeibe. A tagosítás leginkább kényes, kritikus pontja ebből eredően az volt, az egyéni gazdálkodók a betagosított parcelláik helyett hol kapnak, és kapnak-e azzal egyenértékű földet? A csereföldek, érthetően, főként azokból a parcellákból lettek kialakítva, amelyeknek egykori tulajdonosai már beléptek a téeszcsébe, így egykori földjeik most föloldódtak a tagosított nagyüzemi táblákban. Ezzel szemben az egyéni gazdák létkérdése lett: a nekik szánt csereingatlan messze esik-e a falutól, vagy nem, milyen ott a talaj minősége, jó vagy rossz gazdája volt-e a földnek, adnake ugyanannyit, mint amennyi a betagosított parcellájuk volt, etc. Csak egy-egy közepesen kisebb méretű faluban, a párezer holdas határ részleges tagosítása alkalmával legalább 100— 150-re ment az olyan gazdák száma, akiknek a betagosított földjük fejében - ugyanakkora és ugyanolyan minőségű - csereingatlant kellett, kellett volna adni. Ám miután őket a tagosító bizottságban senki sem képviselhette, mindenütt a megkérdezésük nélkül jelölték ki - a telekkönyvek, illetve a falubeli tanács nyilvántartása alapján - hogy ki, hol és kinek a korábbi parcelláját kaphatja meg. Az elkészült listában szerepelni kellett: az egyéni gazda elvett földje és annak helyrajzi száma, mértéke, illetve a helyette adandó csereingatlan. Majd a birtokbaadás következett. Ennek menete a következő volt: a parasztot beidézték a tanács hivatali helységébe, ahol tudtára adták, hol kaphatja meg a neki járó új ingatlant. Választásuk annyi lehetett: bemennek-e vagy sem. Ha bementek, és a nagy többség ezt tette, még mindig két lehetőség állt előttük: elfogadják vagy nem a csereingatlant. A bemenő parasztok nagy többsége, erről tanúskodnak a levéltári akták, hallgatagon vagy morogva, de elfogadta, amit fölkínáltak. Aligha tehetett mást. Hiszen a vonatkozó rendeletek valójában ezt a parányi mozgásteret is - hogy bemegy-e vagy sem, elfogadja-e vagy sem - puszta porhintésnek szánták. Azt ugyanis, aki nem fogadta el a kijelölt csereföldet, annak hivatalos úton köteles volt a tanács tulajdonába adni, nevére íratni a kijelölt új parcellát. De ez sem volt elég. A tanácsnak ugyanis szigorúan ellenőriznie kellett: kényszer-földjét a paraszt megműveli-e, művelésbe vette-e. Ha nem tenné, felelősségre kell vonni, és meg kell büntetni. A tagosítások e nagyon kényes pontjáról a jegyzőkönyvek különböző formákban őriznek információkat. A legegyszerűbb, mondhatni dodonai homályba burkolt tudósítás így szólt: „Esőzés miatt - írták 1952. augusztus 20-án a Heves megyei Bekölce falu jegyzőkönyvében - nem a kitűzött, tervezett időben folyt le a birtokbaadás, hanem egy nappal korábban, augusztus 19-én és 20-án reggel. A birtokbaadáson meg nem jelentek névjegyzékét a tagosító brigád átadta a községi tanácsnak". Ennyi! - mondják a mintegy odalökött létfontos dolgokra. Se nevek, se számok, se semmi. A meg nem jelentek névjegyzékét pedig, mint tudjuk, azért adták át a tanácsnak, hogy az a lehető leghivatalosabb módon kényszerítse a renitens parasztot: a kijelölt csereingatlant pedig köteles elfogadni, birtokba venni. Bőbeszédűbbnek mondható esetben már felsorolták azokat az egyéni gazdákat, de csak a nevüket, akiknek betagosított parcellái helyett csereingatlan jár. Ezek mellett azután, név szerint vagy összesített számmal, megemlítik azokat, akik nem jelentek meg, nem fogadták el a nekik szánt földeket (beírták elvett földjük helyrajzi számát, pontos térmértékét, és a fölkínált csereingatlan adatait is). Ez a megoldás lett volna igazán természetes, jogos, mivel a jegyzőkönyvek egyik példányát előírás szerint be kellett küldeni az illetékes földnyilvántartó hivataloknak, hogy a tulajdonos-váltások telekkönyvi átvezetése végrehajtható legyen. A jegyzőkönyvezésnek mintegy záradéka volt az ún. kártalanítások ügye. Zöld-kártalanítás akkor járt a gazdának, ha elvett földjén zöldtakarmányt, például évelős lóherét, lucernát termelt, a csereingatlanon pedig nem ez volt; ha trágyázatlan földet kapott a frissen trágyázott elvett földje helyett; ha azon elvégezték már az ún. mélyszántást, de a kapott földön nem. Komplikáltabb helyzet állt elő, ha határbeli házak és gazdasági épületek, vagyis tanyák estek bele a tagosított táblákba. Bár voltak külterületi lakott helyek az aprófalvas tájakon is, ám a tanyák és tanyások kiváltképp a nagyalföldi tanyarendszer világában estek áldozatul tömegesen a tagosításoknak. Itt vált igazán létfontosságúvá a betagosított, elnyelt épületek kártalanítása. Azok értékét pénzben kellett vagy kellett volna megtéríteni a kárvallottnak, amit a tagosítást kérelmező téeszcsé, állami gazdaság tartozott (volna) kifizetni, mégpedig a megszabott határidőn belül. Ettől csak azok a kulákok estek el, akik a tanyasi épületegyüttes mellett a település belterületén Is rendelkeztek tulajdon lakóházzal, ingatlanokkal. Tanyájukat tőlük kártérítés nélkül elvették, kisajátították. Tudjuk, hogy a mai Magyarország mintegy kétharmadán a kis- és aprófalvas települési-rendszer az uralkodó. Tételezzünk fel egy ilyen közepes lélekszámú és közepes földterülettel rendelkező falut. Sematikusan határa legyen 8000 kh, ebből 2000 kh legelő és erdő, a többi kert, szántó és rét. Tételezzük fel azt is, hogy egy-egy kisparaszt átlagosan 16 hold földön gazdálkodott. Ebből közel 2 kh volt az erdő, némi legelő, és 13 kh a szántó és rét. Az utóbbi művelési ágak földdarabjai 14, az erdő és legelő 3, összesen tehát 17 parcellára tagolódtak, és szóródtak szét a faluhatár közeli és távoli pontjain, más-más helyeken. Átlagosan egy-egy parcella I kh alatt mozgott, bár a valóságban igen különböző nagyságúak voltak: akadt köztük 300-400 négyszögöles zsebkendőnyi, de voltak két holdas vagy még nagyobb parcellák is. Egy-egy gazdaság birtoknagysága éppen úgy, mint a parcellák száma - lett légyen szó bármekkora gazdaságról és bármekkora kiterjedésű mezőről -, tud31