Cseri Miklós - Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 25. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2013)

KÖZLEMÉNYEK - JAKAB JUDIT: Etnobotanikai gyűjtőút, Erdély - Háromszék

6. kép. Alsocsernáton, méhes (JAKAB Judit felvétele, 2009) Jázmin (Philadelphus coronarius), cserszömörce (Cotinus coggygria) és gránátalma (Punica granatum), főleg a park védett, naposabb fekvésű részein volt. Ez utóbbi ugyan mediterrán növény, de előszeretettel ültették a díszkertekbe, mert takarással télálló és nagyon dekoratív. A virága és a termése megjelenik a hímzéseken és a festett bútorokon is. Edénybe ültetett példányai a I 6. században egész Közép-Európában kedveltek voltak az úri házakban. Télire pincébe vitték, nyáron a balustrádokat díszítették vele. LIPPAY

8 ezt írja róla: „Balaustia, vad pomagránát, avagy teljesvirágú pomagránát, aki gyümölcsöt nem hoz, de a virágja igen szép miniumszínű veres: öreg teljes, mint a középszerű rózsa. Fája, levele nem külömb a gyümölcsöző pómagránátrál." Ültettek, vagy inkább meghagyták a bodzát (Sambucus nigra), amiből ősszel lekvárt készítettek.' Már a 19. században felfedezték a bodza köhögéscsillapító hatását, s Erdélyben ma is gyógyszerként használják. Egynyári növény volt a hashajtóként használt ricinus (Ricinus communis), a violákat (Matthiola incana) a kerten kívül cserépben és ládában is nevelték. A körömvirágot (Calendula officinalis) oláhvirágnak nevezték, a muskátlit (Pelargonium x zonale) pedig Büdös Lizinek, amit Húsvétra kivirágoztattak a télikertben, vagy az üvegházban. Volt még nagy virágú, színes árvácska (Viola x wittrockiana), és mályva (Alcea rosea) is a kertekben. A hagymásokat kora tavasszal a hóvirág (Galanthus nivalis), lila, fehér és rózsaszín virágú jácint (Hyacinthus orientális), tubarózsa (Polianthes tuberosa), liliom (Lilium sp.) több színben és a tulipán (Tulipa sp.) sok fajtája képviselte. Volt fehér, piros, sárga, sötétlila, babirkás és tigristulipán. A gyümölcsösökben főleg almafajtákat (Malus domestica) telepítettek, amelyek a helyi klímát jól elviselték. Sok almafa még ma is megtalálható a régi fajtákból: pónyik, budai domokos, cigányalma, arany parmen, batul. A körték (Pyrus communis) közül a császárkörtét említette az adatközlő, a szilvákból (Prunus domestica) pedig gyakori volt a perpence (besztercei), az édes szilva és az üvegszilva, ami egy fehér héjú változat volt. Télire befőttet, kompótot, szilvaízt készítettek belőle. Birsalmát (Cydonia oblonga) a kerítés mellett sövénynek ültették, de akadt egy-egy cseresznye (Cerasus avium), sőt barack (Prunus persica) (Armeniaca vulgaris) is. A zöldségesben olyan fűszernövények voltak, mint például a torma (Armoracia lapatifolia), ánizs (Pimpinella anisum), csombor (Satureja hortensis), kapor (Anethum 8. LIPPAY János (1606-1666) jezsuita szerzetes, természettudós 9. Bodzalekvár - Az érett bodzabogyót leszemezték, 2,5 kg cukorból, fél liternyi vízből szirupot készítettek és a forró cukoroldatba beletették a bodzabogyót. Közepes tűzön főzték, amíg besűrűsödött. Még forrón üvegekbe öntötték, majd lekötötték marhahólyaggal és kidunsztolták. 253