Cseri Miklós - Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 25. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2013)
KÖZLEMÉNYEK - TÓDOR ENIKŐ: Juhászat Homoródalmáson
13. kép. Szénacsinálás a pajtás helyen (BARDÓCZ András felvétele, 2009) hogy örökké künn legyen. Osztón a legelő mindegy volt nekik, eisze a berke még szívósabb állat így legöltetés szempontjából, a húsa tömörebb. A gyapja sem igen kevesebb, attól függ, hogy, hogy van kúrálva a juh az es attól függ." A juhokat nap után nyírták június első két hetében, és az tartották hogy a gyapjú alól való sajt zsírosabb. Gyapjú haszna a meddü juhoknak is volt, a gyapjú értékes és kelendő alapanyag volt. A juhokat a gazdák nyáron nyírták, vagy nyíratták, a gyapjúból a juhász nem részesült. Az őszi őrzésért juhonként egy-két liter kukoricát kaptak, vagy egy-két leit, a lábbeli szaggatásért, amit bocskorpénznek 3 7 nevezek. A juhászoknak abból is keletkezett némi jövedelme, hogy ősszel, a tollóhatáron is vállaltak kosarazást. 3 8 Tódor Albert adatközlőm, édesapám erről így beszélt: „Én odaadtam egy hatvékás, negyvenáras földet, hogy ganyézza meg a bács, mert már a gazdákét megganyézta. Megganyézta nekem harmadába, vagy felibe, ami azt jelentette, hogy a következő évi terménynek a harmada, vagy a fele az övé volt. Ezzel pótolta a bács azt, hogy neki nem volt ideje a föld megmunkálásával foglalkozni, vagy nem is volt földbirtoka." A legeltetett állatok területigénye úgy alakult, hogy a szarvasmarháknak (amiket számos állatnak neveztek, mert az ő legelőigényüket számították az egységnek) egy hektár legelő kellett, és tíz juhnak is ugyanannyi. 3 9 Akinek nem volt elegendő közbirtokossági joga az állatai legeltetéséhez, annak nyári fűbért kellett fizetnie. Ezt a legelők karbantartására használták fel. 4 0 Az állatok téli tartásához a szénát távoli kaszálókon csinálták. A kaszálók, a nyári szállásokkal 7-10 kilométerre, vagy annál is távolabb voltak a falutól, ahova a családok egy része a szénacsináláskor két-három hétre hátraköltözött. Ide a kecskéket is magukkal vitték, a tej miatt. Minden nagyon távoli helyet is megkaszáltak, olyanokat is, ahol a legeltetés nem volt lehetséges (bükkösök között, 2-3 hektáros mocsaras lápos területeket stb.) 1946-ban nagyon szűk termés volt a nagy szárazság miatt, Tódor Mihály adatközlőm így mesél. „Akkor egész télön kijártunk mű es más es mert nem volt takarmány, vágtuk a gyertyánfát annak akkora rügye volt, hogy még a zabnál es nagyobb rügye volt oztán azt ették és volt eltéve ősszel cserefalapi abból egy kicsit. A cserefa olyan sokáig ződen maradt, hogy egész télen olyan zöld volt, hogy nagy kaszajokba raktuk s onnan hánytuk szerte széjjel a juhoknak s leették róla. Osztán rea vótak szorulva. Deák Györggyel voltunk az Isten nyugossza mert ők ott voltak örökét, nyárba es együtt vótunk. Mentünk Izsák mezeire Izsák mezeje úgy megvolt etetve, hogy olyan volt mint ez az asztal, a szőrfúvet úgy megették volt egész őszön, me január l-én lett volt hó addig nem volt hó, örökké fekete volt a főd. Nagy szerencse volt kimentünk Izsák mezeére és ide a katlanyokhoz felfelé, ott voltak a nagy lomos gyertyánfák, ott felmentünk végig s estefelé ott fenn békerültünk a karé alá és ott olyan fiatal cserefák voltak a lapi mind rajta volt úgy ették azt es, hogy mind a sarjút, rea vótak szorulva, mert nem kaptak epe-epe úgy." 37. Az alföldi pásztorok annak idején ún. bocskortejet kaptak. 38. JANÓ Ákos 1982. Érdekes megjegyezni, hogy itt a kosarazás azt jelenti, hogy a kosarat, (a lészákkal kerített területet) a trágyázás érdekében más és más helyre állítják. Ettől eltérő jelentésű a kifejezés Janó Ákos szerint egyes magyar falvakban. Szánkon és Móricgáton a „kosarazás" kifejezés azt jelentette, hogy mikor már nem lehetett kihajtani a birkákat legelni, kosárban hordták nekik a takarmányt. 39. Bálványosváralján 3—4 juhnak jutott egy hold. 40. Források, vályúk takarítása, bokorirtás, elerdősödött legelőkről a fák kitermelése stb. 237
