Cseri Miklós - Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 25. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2013)

AZ ERDÉLY TÁJEGYSÉG A SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUMBAN - A bemutatandó vidék/néprajzi csoport helye, szerepe Erdély néprajzi képében KISS KITTI-ROMÁN ÁRPÁD: Torockó az Erdély épületegyüttesben -

vidék kapcsolatait. Torda, Aranyosszék, "lörockó JANKÓ János nyomán marad együtt a köztudatban. KESZEG Vilmos a további százötven év Aranyosszékről szóló irodalmát vizsgálva kiemeli Torockó centrális szerepét, természeti környezetének és sajátos kultúrájának köszönhető népszerűségét. A köztudatban és a néprajzi kutatásban betöltött helyét mutatja, hogy az 1840 és 1999 közötti Aranyosszékről szóló irodalom harmada "lörockót népszerűsiti, szépirodalmi megjelenítése is közrejátszott egzotikumának kialakulásában. Népszerűsége hozzájárult ahhoz, hogy a szakirodalomban végül kivált az ORBÁN Balázs és JANKÓ János által létrehozott néprajzi képből. A Magyar Néprajzi Lexikon külön szócikkben írja le Torockó vidékét, a torockói bútort, hímzést és viseletet, lörockó külön szócikk A magyar nép táji-történeti tagolódása című munkában is.

1

2 A múzeumi bemutatás szempontjából rendkívül fontosak KÓS Károly írásai, elsősorban a vasművesség részletes leírása. FURU Árpád több publikációja a "lörockó Ertékvédő Program eredményeit és "lörockó népi építészetét mutatja be. KUN KRIZA Ildikó a torockói farsangtemetést ismerteti. THOROCZKAY THURINSZKY Pál tanulmánya az épület és a berendezés kialakításában is megkerülhetetlen. Az Erdély épületegyüttes telepítési koncepcióját VASS Erika és BÚZÁS Miklós

13 dolgozta ki, természetesen az ő kutatási eredményeik adják a torockói porta esetében is a kiindulási alapot. A szabadtéri muzeológiai kutatáshoz alkalmazott módszerek és források A szakirodalmi források feltárása után, 20

1 I -ben Kolozsváron és Torockón összesen I hét állt rendelkezésünkre kutatásokat végezni. Kolozsváron az Unitárius Levéltárban kerestünk és találtunk "lörockóra és a Karaki családra vonatkozó adatokat, valamint TÖTSZEGI Tekla segítségével megtekinthettük, lefényképezhettük és felmérhettük az Erdélyi Néprajzi Múzeum torockói bútorait. Természetesen a múzeum állandó és szabadtéri kiállítása is segítséget nyújtott ismereteink szélesítésében. FURU Árpád ismertette velünk a "lörockó Ertékvédő Program eddigi munkáját és eredményeit, majd a helyszínen, Torockón mutatta meg a népi építészet szempontjából fontos lakóházakat és egyéb épületeket, a települést magát. Néhány épületben rekonstruált és eredeti hagyományos tüzelőberendezéseket is módunkban állt megtekinteni, valamint lehetőség nyílt az eddig felméretlen 305-ös épület műszaki felmérésére. Az anyagi kultúra kutatásában segítségünkre volt a Torockói Néprajzi Múzeum anyaga, valamint Ida néni magángyűjteményének megtekintése. Ezen kívül néprajzi gyűjtést végeztünk a falu lakói körében a Karaki család történetére vonatkozóan. Hozzájutottunk Torockó Polgármesteri Hivatalában az 1907-1911 között kataszteri térképéhez a hozzá tartozó birtokívvel együtt, valamint megtekinthettük a 19. század végi születési anyakönyveket. Torockó unitárius lelkészétől is értékes információkat sikerült gyűjtenünk, elsősorban az egyházi és településtörténeti iratanyag sorsát illetően. Gazdaság és társadalom, falusi életmód, családtörténet, a kiválasztás szempontjai a bemutatási koncepcióban Torockó a modern vasipar kialakulásáig, hosszú századokon át Erdély legjelentősebb vasműves központja volt, a 16. századtól folyamatosan megjelenik különböző forrásokban a „torockói vas".

1

4 KOS Károly ismerteti részletesen a település gazdaságát és életmódját.

1

5 Több tényező találkozásának köszönhető, hogy a bányász-kohász-vasverő-kovács központ kialakulhatott és a vasművesség valódi népfoglalkozássá válhatott. A nem túl vastag mészkő fedőréteg alatti, kézi eszközökkel is kibányászható vaskőtelep, a vasolvasztáshoz szükséges faszén előállítására erdőségek, valamint a kohók és verők működtetésére alkalmas folyóvíz egymás és a település közelébe esett. Ugyanakkor a vasművesség művelésére késztette a lakosokat a Székelykő és az Ordaskő közti település határának szűkössége és mezőgazdaságra kevéssé alkalmas volta. Vastermékeiket könnyen értékesíthették a közeli két (királyi és földesúri) várban és a forgalmas vásárú városokban: Tordán, Kolozsváron, Nagyenyeden és Gyulafehérváron.

1

6 KÓS Károly 1947 és 1950 között végzett helyi adatgyűjtése és kutatómunkája nyomán feltárta a település munkamegosztását: bányászok, szénégetők és lóhajtók, kohósok és verősök, cigánykovácsok, magyarkovácsok, lakatosok, puskaműves és órásmesterek, vasváltók, bánya és verőgazdák; a teherhordó lovak takarmányát és a munkások kenyérgabonáját megtermelő földművesek; valamint a háziiparra rá nem érő lakosok szükségleteit kielégítő kézművesek alkották Torockó társadalmának bonyolultan összefüggő rétegeit.

1

7 Az 1868-as unitárius összeírás szerint Karaki Gergely bányász volt, ezért a múzeumi bemutatás szempontjából is fontos az egykori bányászok életmódjának ismerete, amit KÓS Károly mutat be.'

8 Munkaruhájuk: bő gatyára vett posztó harisnya a térdeken és az ülepen lóbőr foltokkal, kendervászon ingre vett condralajbi és condra posztó ujjas vagy vászon friskó, marhabőr bocskor és posztókalap volt. Ha még nem volt gyermekük, a bányászokat feleségeik is elkísérték a bányákba, ők talicskázták ki a meddő kőzetet, viseletük vászon aljú gyolcs ing, vászon friskó és vászon kötény volt. A bányászok szerszámai a bányában 12. KESZEG Vilmos 2001.; 2010. 13. BÚZÁS Miklós-VASS Erika 2008. 14. KÓS Károly 2010. 19-20. 15. KÓS Károly 2010. 19-86. 16. KÓS Károly 2010.21. 17. KÓS Károly 2010. 28. 18. KÓS Károly 2010. 28-32. 215