Cseri Miklós - Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 25. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2013)

AZ ERDÉLY TÁJEGYSÉG A SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUMBAN

8. kép. Udvari főzőhely egykori csikótú'zhely maradványából, Gyulatelke (VASS Erika felvétele, 2006) csempével raktak ki: itt a füst leadta a hőmennyiség nagy részét, majd a torony tetején elhelyezett ferde, időnként vízszintes kürtőn keresztül a pitvarba távozott. A keleti magyar háztípus fejlődése során megfigyelhetjük a kemence vándorlását. Míg talán a legkorábbi időben a kemence a lakószobában helyezkedett el, addig a fejlődés során az ereszbe, később önálló építményként a telekre került, sőt, a 20. század elejére önálló sütőházakat építettek eléje, mely gyakran a későbbiek során lakófunkciót is tartalmazó nyári konyhává alakult. A főzés helyszíne télen az egy fűtött lakóhelyiség volt, így tudtak spórolni a tüzelőanyaggal, nyáron pedig a pitvar és az udvar, ahol a szabadban főztek. A Mezőséget járva helyenként mi is találkoztunk még az udvaron kövekből, téglákból kialakított egyszerű főzőhelyekkel, illetve nyári konyhákkal. KOS Károly az 1950-es években is csak elvétve talált hagyományos, szobában lévő épített takaréktűzhelyt a Mezőség területén, szobai kemencére utaló adattal nem is találkozott. A kemence általános helye a pitvar hátsó része volt még akkor is, amikor megjelentek a háromhelyiséges lakóépületek és az épület középső helyisége fokozatosan konyhává alakult. (Megjegyezzük, hogy a Mezőségen kemence kifejezéssel illetnek mindenféle tüzelő alkalmatosságot, amiben sütni lehet, így a csikótűzhelyt is, ha van tornya, de mi tanulmányunkban csak a sütőkemencét értjük alatta.) A szoba-pitvaros lakóház további funkcionális bővülését jelentette a tó'tés (széles eresz alatt elhelyezkedő, általában megemelt, döngölt, tapasztott rész), melyen a szobából kiszoruló tároló funkciók kaptak helyet (például gabonatárolás), hiszen az épület tetőtere a gomolygó füst miatt erre alkalmatlan volt. A 19-20. század fordulóján a széles ereszt gyakran a tornácos megoldás váltotta föl, de a tornác szélessége az ereszhez képest eleinte jelentősen nem változott, jellemzően az épület két oldalán helyezték el, de láttunk példát egy- és háromoldalas megoldásokra is. Az 1920-as években épült lakóházaknál a tornácot legalább az épület közép részén igyekeztek kiszélesíteni, hogy munkavégzésre is alkalmas, nagyobb teret kapjanak. Ezeken a verandás megoldásokon már megjelentek a fűrészelt oromdíszítések, melyek valószínűleg az általános ízlésváltozás következményei. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a Mezőség jelentős területén az igen tehetősek kivételével a 20. század második feléig megmaradt a kéthelyiséges lakóépület. (Szinte az egész keleti nyelvterületen az egy lakóhelyiséges lakóház mint alaptípus sokáig fennállt, valószínűleg a zord téli időjárás miatt a tüzelés tartotta meg az egy lakott tér funkciót ilyen sokáig még a több szobás házak esetében is.) Ha a tárolási funkciók ellátására új helyiségekre volt szükség, azt gyakran különálló kamraépülettel oldották meg. 2006. évi terepmunkánk során egyik ördöngösfüzesi adatközlőnk abban magyarázta a társadalmi hierarchiát, hogy a módos személyek a kéthelyiséges házak belmagasságát megnövelték, de a lakás alapte172