Cseri Miklós - Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 25. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2013)
AZ ERDÉLY TÁJEGYSÉG A SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUMBAN
6. kép. Zöld alapon piros rózsákkal díszített terítő, 7. kép. Pitvar szikrafogóval (cserénnyel) és a kemence a Szépkenyerűszentmárton 79. sz. (VASS Erika felvétele, 2010) ráépített tűzhellyel, Noszoly 154. sz. (VASS Erika felvétele, 2010) különbség, a románok körében - ahogyan arra Noszolyon láttunk szép példákat - a sárga és kék színek voltak meghatározóak. A klasszikus besorolás szerint a Mezőség a keleti magyar házterület része, melyet a korai időkben egyhelyiséges, 1 0 majd fokozatosan eresszel bővülő alaprajzi elrendezés jellemzett. Ebben az egy helyiségben volt a lakó-, és főleg téli időben a főző- és a sütőfunkció is. A házfejlődési elméletek arra mutatnak, hogy az egy helyiség előtt elhelyezett, eredetileg nyitott, de fedett eresz fokozatosan épült be. Eleinte csak a szél támadta oldalon helyeztek el zárt falat, majd később általánossá vált a két oldalon zárt, csak az udvar felől nyitott elrendezés. Erre az átmeneti állapotra jó példát találhatunk a közeli Borsa völgyében a Vargha László által dokumentált Csomafája 102-es lakóépületben." Ez a késői példa azt mutatja, ahogy az egy helyiségen belül elhelyezkedett a lakófunkció, és téli időben a főzés céljára is létesítettek helyet, az eresz pedig elsősorban tároló feladatokat látott el. A későbbiek során a Mezőségen ez az eresz mindhárom oldalról bezáródott, de a ház (szoba) bejárata továbbra is az (idővel pitvarrá alakult) ereszből nyílt. BARABÁS Jenő az erdélyi házterületet két részre osztotta, ennek elsődleges alapja a füstelvezetés megoldása volt. Míg a Székely-medencében és vonzáskörzetében általános megoldás volt, hogy a házban elhelyezett tüzelő füstjét a födémen át a tetőtérbe vezették, addig a szamosi házterületen igazi füstelvezetésre szolgáló kémény nem alakult ki, a ház (lakószoba) tüzelőberendezése az eresz falával határos elhelyezkedésű volt, és a füstöt a közös falon keresztül az eresz, később a pitvar, még később a konyha helyiségbe vezették. Feltételezhetjük, hogy a korai időkben a padlásolatlan pitvar helyiségben a füst szabadon szállt a tető alá. Később elsősorban tűzvédelmi okokból az eresz (pitvar) hátsó részét füstfogóval alakították ki, amely alkalmas volt arra, hogy a hirtelen felszállott szikráktól megóvja a gyúlékony fedés anyagát. A cserény (füstfogó, szikrafogó) általában egyszerű csonkakúp alakú szerkezet volt, a Mezőségen tipikus megoldása a viszonylagos fa szegénység miatt a sövényfonás, melyet legalább a belső oldalon tapasztással láttak el. Ez az általánosnak mondható kéthelyiséges lakóház a 20. század közepéig meghatározója volt az épületek kialakításának. Használatát a sütő- és a lakófunkció megosztása jellemezte: a pitvar hátsó részében kapott helyet a kenyérsütő kemence, míg a szobában általában egy főzésre is alkalmas tüzelőberendezést helyeztek el. Ez a tüzelőberendezés KOS Károly rajzai alapján 1 2 általában padkára épített, a szoba felől nyitott tűztérrel rendelkező platniból (érc főzőlapból) állt, melyen főztek, illetve a szoba melegítése céljából alatta tüzeltek is. Az itt elhelyezkedő, viszonylag kis tűztér füstjét egy toronyba vezették be, amit gyakran a hőleadás gyorsítása céljából 10. A házfejlődési elméletek szerint a lakóház kiindulópontja az Árpád-korban az egyhelyiséges ház volt. KOS Károly történeti-néprajzi adatai ezt már nem támasztották alá. az 1765-ből származó adat is kéthelyiséges lakóházról tájékoztat. KOS Károly 2000 II. 123. 11. VARGHA László 1997. 236-239. ábra. 12. KÓS Károly 2000 II. 146. 12.. 14., 16. ábra. 147. 17.. 18, 20. ábra és 148. 22. ábra; Vö. SABJÁN Tibor 1999.221. 12. kép. 171
