Cseri Miklós – Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és ember. A Szabadtéri Néprakzi Múzeum Évkönyve 23. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2011)
KINDA ISTVÁN: Meszesek. Népi iparűzés Vargyason a 21. században
8. kép. Terhelés - a kiégett mész eladása (KINDA István felvétele) Úgy tűnik, itt is ugyanaz a piaci stratégia és gazdasági vonzata figyelhető meg, mint egyéb termelő jellegű tevékenységgel kapcsolatban: az, hogy nem a termelő, hanem a forgalmazó könyvel el nagyobb jövedelmet. A vargyasi meszet 1990 óta leginkább székelyudvarhelyi cégek vásárolják fel. Mészégető adatközlőnk olyan személyt is ismer, akinek egy technikai újításba való befektetése során vállalkozása igen jövedelmezővé vált. 3 1 A mészégetéssel kapcsolatos piacorientált magatartást jelenleg a faluban egyetlen vállalkozó szemlélete tükrözi: ő maga nem éget meszet, vállalkozásával azonban igyekszik rést találni a termelők és a felvásárlók tábora között azzal, hogy a vásárlói igényekhez igazítja ajánlatát. Helyi lakosként könynyebben jut megegyezésre a mészégető gazdákkal. A felvásárolt meszet a saját portáján ásott mészgödrökben oltatja be fizetett munkásokkal. „Annak jobban megéri, me úgy számítsa maga, hogy ebből..., így ebből a kőből kiégetve egy kilóból lesz három kiló." (2) Jövedelmét ezzel a művelettel a falubeliek számításai szerint mintegy megháromszorozza. „Há itt például van egy vargyasi szomszéd, ő nem éget meszet, ő csak óccsa a meszet, ő megveszi a mészégetőktől, megvásárolja a meszet, otthon béóccsa, utána zsákolja. [...] Neki jobban megéri, háromszorosán tudja eladni, ő nem kell vásároljon sem fát, ő nem kell bérakassa hat emberrel a katlant, nem kell tüzeltesse harminc órát, negyven órát, mennyit, attól függ, milyen a katlan minősége. 0 béóccsa, két emberrel jó nyugodtan béóccsa, annak megvan a haszon, a jövedelem. Abból jő a pénz." (5) A sikeres példának egyelőre nem akadt követője a faluban, bár úgy vélik, igazából így kellene a piaci követelményeknek elébe menni, a jobb áron eladható oltott mész forgalmazásával. Könnyen felismerhető - akár az államosítást megelőző időszak példáján is hogy a szorosabb kooperáció a mészégetők és egy kialakuló helyi forgalmazó csoport között hoszszabb távon akár több tucatnyi család megélhetését biztosíthatná. Gátat szab azonban a termék közös értékesíthetőségének a konkurenciaharc és az egyéni érdek. Konkurenciaharc Említettem, hogy új mészégető megjelenése helyi viszonylatban szakmai féltékenységet, rivalizálást szül, amely esetenként rosszindulatú viszonyulásokat eredményez. Öregek visszemlékezései szerint régen is megvolt a konkurencia a mészégetők között, olyan eset is történt, hogy éjjel a határból hazafelé igyekvő mészégetőre hátulról rátámadtak és megverték haragosai. A támadókat azonban felismerte az áldozat. Helyi mészégetők voltak. Nemegyszer az is megesett, hogy a haragos felek a mészégető katlanban kárt téve vezették le felgyülemlett sérelmeiket. 3 2 Egyik beszélgetőtársam szerint az engedélye kiváltásakor és mészégetőként való indulásakor nem illett volna kényszerhelyzetbe hoznia a régebbi mestereket tanácsok kérésével, hisz nem szívesen darabolták volna apróbbra a felvásárlók csoportját és ezáltal jövedelmüket. „Nem akartam azét megkérdezni, azé, me tisztába vótam azzal, hogy a meszeriát nem árulja el senki sem. Lehetséges, ha kértem vóna egy véleményt, eltérítettek vóna egy másikra, hogy mit tudom, ne sikerüljön vagy ne tudjak belealakulni ebbe a dologba. Én azt mondtam, én nekifogok, tudom, helyt egy valaki, az Magyarországon dolgozott s hozott vót - a 90-es évek elején - hozott vót egy mészótó gépet, azt vásárolt s ő nekifogott. Általába ő szokta innét Vargyasról felvásárolni a meszet, de ő aztán biztos, hogy meggazdagodott, de úgy, hogy katasztrofálisan. Ugyanennek a stratégiának a sikerességét erősíti meg egy másik beszélgetőtárs is: Erőssen egy sem, egy sem. Meggazdagodott az, aki tőlem megvette a meszet, eloltsa, hogy ő adja el. Az meg." (5) 32. „Kiduvasztották ott az irigy embörök, mentünk, hordjunk követ, hát le van duvasztva. [Ki lehetett?] Azt nem lehet tudni, sok irigy, hitvány ember van." (7) 33. Vö. PALÁDI-KOVÁCS Attila 2001. 139-150. 174
