Cseri Miklós – Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és ember. A Szabadtéri Néprakzi Múzeum Évkönyve 23. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2011)
KINDA ISTVÁN: Meszesek. Népi iparűzés Vargyason a 21. században
Vargyas határában és az azt körülölelő hatalmas erdőségekben előbukkanó mészkőtömbök alapot teremtettek a népi iparűzésnek, amelynek széleskörű gyakorlásával a falu szakosodott központtá válhatott. A település újabban megjelent falumonográfiája a fő megélhetési források közt megemlíti a mészégetés mesterségét is: „a legrégibb időktől fogva a falu lakossága földműveléssel, állattenyésztéssel, fakitermeléssel és mészégetéssel foglalkozott". 5 A kollektív emlékezetben a mészégetés kezdetei az ismeretlen, majdhogynem mitikus előidőkig nyúlnak vissza: „... Itt örökétig mész vót, ősidők óta. Vótak katlanok mindenfelé, s nem egy vót. Vót a Lokon, vót Alszegbe a falu végin, vót a Rikába, mindenfelé. (I ) 6 Azelőtt imitt-amott az erdőkön, volna egy a Kerek-hegy alatt, ott es vót egy katlan, ott künn, az oldalokba itt es, ott es kaptunk egy-egy helyet, ahol katlan vót s látszik, a mészkő meg vót égetve, nem égett ki s kihányták, több helyt vót, több helyt. Itt Rikába ugyan kaptam én es két katlant, hol ezelőtt égették, téglával ki vót rakva." (2) Idős mészégető gazdák - akik azonosítani is tudták a 20. század elején tevékenykedő égetőket - visszaemlékezései szerint az 1948-as államosítást megelőzően öthat mészégető dolgozott állandó jelleggel Vargyason, akik az erdők és a kitermelhető mészkő szomszédságában elterülő közbirtokossági területeken épített katlanokban égettek. A termeléshez szükséges mészkövet és fát szintén a közbirtokosságtól vásárolták. Jelentős mennyiségű fa származott a kiterjedt birtokkal rendelkező Dániel báró uradalmi erdeiből is. 7 A mészégetők az előállított oltatlan meszet nemcsak a faluban értékesítették, hanem távolabbi vidékek vásáraira és a környező falvak megrendeléseire egyaránt szállították: „.. .szekerekkel szállították le s vitték vidékekre. Adták el ilyen régi vékás hogyhívjákokkal, vékával, nem kilóval, mázsával adták. Két véka mész egy véka gabona. Igy csereberélték akkor az árut, a meszet, a gabonát." (3) Visszaemlékezések alapján az 1930-1940-es években használt átlagos katlanban a jelenleginél 8 valamivel kevesebb, 40-50 mázsa meszet lehetett egy égetéssel előállítani, amelynek szállításához egyidejűleg három-négy szekérre volt szükség. A termelés és a forgalmazás hatékony megosztását kiválóan ellátó közvetítő kereskedelmi forma, a szekeresség intézménye a 20. század derekán még javában virágzott. Gyakorlati megvalósulása az jelentette, hogy a 30-40 órás intenzív tüzelést követően - a kihűlésre számított 10-12 óra elteltével - a mészégető gazda a beszervezett fogatosokkal több napos, esetleg hetes áruszállító fuvarozásba kezdett, amely során kisebb-nagyobb tételekben kiárusította a friss, oltatlan meszet. „Én vótam a gazdája, én hordtam, nekem vót a két nagy 2. kép. Rostélyos katlan (KINDA István felvétele) ló, szekér, én hordtam a követ, én hordtam a fát. Akkor mikor kiégettük, akkor még három fogatot szereltem, négyet, avval mentünk hátra reggel, raktuk meg, vittük..." (I) A munka tudatos szervezettségére utal, hogy Vargyas monográfiája a mesterség által összekötött, szoros kooperációban dolgozó társadalmi csoportokat egyenesen mészégető társaságokként említi: „a szövetkezetesítés előtt mészégető társaságok is működtek a községben, amelyek a meszet a közeli és távolabbi helységekben értékesítették". 9 A vargyasi idős mészégetők beszámolói alapján a fontosabb célpontok a Vargyas-Barót-Sepsiszentgyörgy, a Vargyas-Székelyudvarhely, illetve a Vargyas-Kőhalom útvonalak települései voltak. Amennyiben előzetes megrendelésre szállítottak, úgy a szekerekből álló karaván a legrövidebb úton a vásárlóhoz fuvarozta a meszet. 1 0 Ha hetivásárra vitték, együtt indultak a szekeresek, s a vásárban a gazdával megkötött üzlet után válhattak szét, ki-ki a felvásárlóhoz szállítva a szükséges mennyiséget. Esetenként, megrendelés híján, házaló kereskedelmet folytatva vékánként árusították ki a szekér tartalmát: „úgy es vót, mind nem vót eladva, mentünk, mentünk, elhagytuk Málnásfalut, mindenütt kaptunk gazdát, jöttek, na meszet hoztam, mennyit adjak, ennyit. Na jöjjenek bé. Béjöttünk." (I) A beszámolók alapján a tranzakciót minden esetben a 5. SZÉCSI Antal 2005. 33. 6. Adatközlőim szó szerint idézett visszaemlékezései végén zárójelbe tett arab szám utal a mesélő személyére. A tanulmány végén nevük nélkül utalok életkörülményeikre. 7. „Ez az erdőrész, ez aztán a bárónak - valamilyen Ferencnek... [Dániel - K. I.] valamikor esszeszedte ő es az erdőrészeket, mü vélle megbeszéltük, ad-e fát? Igen. Met neki es jól esett, met a hulló fát bizon akkor egy száz hektár erdőbe bizon sok fa letört, sok szárazfa lett, azt hordtuk. [...] Mentünk ki az erdőbe fogattal, vittük a fűrészt... [Meg kellett fizessék?] Azt meg az el vót rendezve. A báró a fát ő adta, de amikor végeztünk, akkor a katlanéit valamit, valamennyit adtunk. [Meszet?] Nem, pénzt adtunk. Pénzt adtunk, hát mit csináljon ő es az izével, a mésszel. Ide le a nagy kastély most es megvan, a bárói kastély, ide le megvan." (I) 8. Általánosan 50-70 mázsás katlanokat használnak napjainkban. Az egykori legnagyobb katlan a Vargyas-patak völgyében épített 13 mázsás (ún. vagonos) volt. A mesterség etnográfiai leírását bővebben lásd KINDA István 2007.; 2008. 9. SZÉCSI Antal 2005. 33. 10. „Az illetőnek hazahoztuk, azután fogott neki. Akkor jöttek ide vidékről, Háromszékről, szegődték meg. De mü - megszegődték, odaadták a címet - ismét mentünk szekérrel, vittük igyenesen oda. Jó vót erőssen." (I) 168
