Cseri Miklós – Bereczki Ibolya (szerk.): Ház és ember. A Szabadtéri Néprakzi Múzeum Évkönyve 23. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2011)

KISS KITTI: Kovácsolt és öntöttvas edények a háztartásban

I 2. kép. Cigányok szabadtéri főzése öntöttvas lábasban (Letenye, 1963. Néprajzi Múzeum, F 177165, BOROSS Marietta felvétele) I I. kép. Főzés a lacikonyhán öntöttvas és zománcos lemezlábasban (Segesd, 1933. Néprajzi Múzeum, F 68983, ÉBNER Sándor felvétele) Az adatokból látható, hogy elsősorban fehér, kisebb mennyiségben kék zománcot készíthettek. A külső kék és a belső fehér zománcon kívül az öntöttvas edények nagyon kis számban fordulnak elő más színekben, ezek általában barna-narancssárga színátmenetes darabok. Tisztítás, tárolás, javítás Az öntöttvas edények tisztítására kőport használtak. NAGYVATHY János már említett, 18. század végére vonatkozó írásából részletesen megtudható a tisztítás módja: „IV szakasz A G. asszonyi munkákról § I 32. Az edények nem tisztítása nem csak undorodást és csömört szerez, de sokakban káros és mérges is... 4. A vasedényeket ha nem tisztítjuk a rozsda eszi meg. Ezt a jó gazdasszony nem engedi meg, az apróbbakat mindennap kőporral vagy hamuval megfényesítteti. Amelyek ritkán kellenek minden fertály végén 48 óráig borseprőbe áztatja és kőporos hamuluggal erősen megdörgölvén a napon megszáraztja. Ez egy igen ditséretes tisztítás módja." Kőpor árusok az 1920-as években még előfordultak a falvakban.

5

3 Az edényeket főzés helyének közelében, a padkákon, kemence tetején vagy a kamrai, konyhai polcokon tárolták. Az öntöttvas edények félköríves, peremből induló fülei alkalmasak a falra akasztásra is. A nyeles edények nyelének vége általában átlyukasztott, ez szintén a falra akasztást szolgálta. A ritkán használt, nagyméretű edények helye a padláson volt. NAGY Géza 1983. 140. 137