Bereczki Ibolya - Cseri Miklós (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 22. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)
Dobosyné Antal Anna: Német ház Magyarországon – Fachwerk épületek a Dél-Dunántúlon
I 0. kép. Szederkény, Dózsa György utca 4., 2005 MARTIN HESS ANNO MDCCLXXIIII A ma is álló fachwerk házak közül ez az egyetlen ismert, mely datált gerendaráccsal rendelkezik. A falu szélén álló, jellegtelennek tűnő, melléképületként használt, bontásra ítélt épület vakolata alól került elő a gazdagon tagolt gerendaváz. Tulajdonosai az egykori lakóház megtartása és helyreállítása mellett döntöttek, így ma eredeti szépségében látható a bájos formavilágú, faragással, nútolással díszített faelemek alkotta fachwerk oromzat (8. kép). A Baranya megyei Apátvarasdon kutatásaink több gerendavázas épületet is feltártak, azonban a lakóházak fachwerk ormait itt ma még tapasztás, meszelés fedi, helyreállításuk még várat magára. A faluban talán a Fő utca 53. szám alatti ház a legrégebbi, melynek utcai homlokzatán a legutóbbi időkig látható volt gerendavázának a meszelésen átsejlő nútolt mintázata. Az egykori ház eredeti hátsó frontján - egy utólag az épülethez toldott helyiség jóvoltából - egyedülálló módon fennmaradt a gerendarács közeinek tapasztásába karcolt geometrikus díszítőmotívum. A szomszédságában lévő Fő utca 57. szám alatti lakóház nemcsak fachwerk szerkezetét rejti a külső szemlélő előtt, de építéstörténete is érdekes fejezeteket tartogat számunkra. A szoba-konyha-szoba-szabadkéményes konyha-szoba-konyha-(szoba) elrendezésű épületben a kutatók a német hosszú ház (9. kép) megvalósulását látták, a jelenlegi tulajdonos emlékei szerint is a házat régen két család, két testvér lakta. Mivel azonban az tudható, hogy a Schwäbische Türkei telepesei eleve a kiscsalád szokásával érkeztek, az adódó ellentmondás nyugtalanító kérdésként jelentkezett. Feloldására, az érdekes magyarázatra építészeti felmérés közben a tetőtérben derült fény. Az első három helyiség felett talált gerendarács-szerkezet kialakításában, elemhasználatában jelentősen eltér az utolsó három helyiség - önmagához képest egyébként szintén egységes rendszerétől. Az épület tengelyében lévő nyári konyha padlásterét határoló mindkét faváz e helyiség felőli oldalán - szokatlan módon - tapasztás nyomai mutatkoznak. Majd egyre több apró jel hatására lassan kibontakozott az a kép előttünk, hogy itt két háromosztatú fachwerk lakóház épült egymás mögé, melyet az idők során egy nyári konyhával összeragasztottak, s ezzel párhuzamosan a két traktust egy fedél alá hozták. Az egykori, 2-300 évvel ezelőtti állapot helyreállítása izgalmas műemléki feladat lehetne. A Schwäbische Türkei területén kétmenetes fachwerk házak is fennmaradtak: a szobák mögött kamrák helyezkednek el, az utcai szobából nyílik az öregek hálókamrája, míg a hátsó szoba mögött az éléskamra kap helyet, ahová a központi konyhából, a szabadkémény alól szolgál a bejárat. E típus legszebb képviselője a Baranya megyei Szederkényen lévő 2 5 porta lakóháza (10. kép). A példaértékű összefogással megmentett és hely25. Szederkény, Dózsa György utca 4. 41