Bereczki Ibolya - Cseri Miklós (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 22. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)
Dobosyné Antal Anna: Német ház Magyarországon – Fachwerk épületek a Dél-Dunántúlon
I I. kép. Hidas, Főutca III., 2008. reállított országos védelem alatt álló műemlék, ma tájházként várja látogatóit. Az épületben a falkutatást követően, annak eredményeit felhasználva lehetőség nyílt a hajdani tüzelőberendezések, a konyhai hasábkemence és katlan, valamint az első szobai táblás kályha rekonstrukciójára. Mód adódott arra is, hogy az egykori lakóház faanyagának korát a dendrokronológia módszerével meghatározzuk, melynek eredménye szerint építése I 79 I-re tehető. A I 9. század elején, közepén veszi kezdetét az a változás, mikor mind az egyszerű, mind a gazdagon tagolt gerendarácsos szerkezeteket - leginkább a hódító divat, mint a rendeletek hatására - előbb-utóbb tapasztás, meszelés, vagy vakolat alá rejtetik. Az ekkor épülő házak már eleve hófehér homlokzattal készülnek, melyek mögé már csak a statikailag szükséges, egyszerű állószék szerkezetet ácsolják. Ekkor születik a német házak harmadik generációja, ez a fachwerk hanyatlásának kora. A 19. század első felében épült házaknál még egy-egy szálon nyomon követhető a technológia szellemisége. E típus képviselői még számosan megtalálhatók német falvainkban. A példaként citált, feltehetően 1829-ben épült Baranya megyei hidasi 2 6 lakóháznál (II. kép) gerendarács szerkezet már nem épül, de a gyönyörű geometrikus vakolatminta ellensúlyozza hiányát, a meredek tető, az osztott padlástér még az eredeti német hagyományokból táplálkozik. A német házak e generációjának vakolatarchitektúra nélküli változatát láthatjuk a Baranya megyei Ofalu 2 7 zsúpfedeles tájházánál is. Legtovább a lakóépületek arány-rendszere marad fenn. A kis magaslaton álló, az utca felé két vagy három parányi ablakkal néző, hófehérre meszelt házak, az udvar felé széles eresszel nyúló, magas hajlásszögű tetők sokáig meghatározói a német települések faluképének. A máshol nem alkalmazott meredekségű háztetők a padlástér kihasználtságát, dominanciáját hangsúlyozva jellegzetes tömeget alkotnak, mely összeforrott a fachwerk és a német ház lényegével. Ez a karakter összetéveszthetetlen, nem szorítható bele a „magyar" házak tömegébe. A 19. század végén, a 19. század elején - mikor már fachwerk sehol nem épül - a tömegformálás is megváltozik, így a német falvak 20. századi történetét már nem követem. A gerendavázas építkezés nemcsak a lakóházakra szorítkozott, hanem megvalósult a gazdasági élet színterein is. A portákhoz tartozó melléképületek, az istállóspajták, az iparosok építményei, a malmok és a szőlőhegyi présházak között is mind a mai napig feltűnnek a fachwerk szerkezetek. Beszédes bizonyítékai mindezek a német gerendavázas technológia komplett megjelenésének, továbbélésének a Déi-Dunántúlon. Nyilvánvaló, hogy a korábbi évtizedek tudományos érdeklődésének elterelődésével sok szép és értékes fachwerk házat elvesztettünk, éppen ezért különös felelősségünk van dokumentálásuk, bemutatásuk, a ma még álló épületek védelme terén. Megőrzésüknek legfőbb akadálya, hogy e házak értékeiket csak végnapjaikban mutatják meg. Legtöbbször akkor mutatkozik meg a fachwerk szerkezet, mikor az épület már elárvultan, lakatlanul áll, vagy idős, többnyire egyedül élő tulajdonosának már nincs tehetsége a karbantartásra. Ekkor bújhat elő a potyogó tapasztás alól az első árulkodó gerenda, oszlop, váztöredék. Bár ebben a pillanatban a felújítás még műszakilag megoldható lenne, de ennek jelentőségéről, fontosságáról a gazdák legtöbbször nem meggyőzhetőek. Ezen a vidéken a II. világháborút követően kicserélődött lakosság sokszor érzelmileg sem kötődik e régi házakhoz, így itt többszörösen igaz az az általános szemlélet, hogy a tulajdonosaik ezekben az épületekben pusztán keserű sorsukat, a szegénység megbélyegző szimbólumát látják: hisz aki tehette, már rég lerombolta az ósdi házát és újat épített. E helyzetben az egyoldalúan kimondott műemlékké nyilvánítás vagy helyi védelem, - mely a tulajdonos szemszögéből csak nyomorúságuk konzerválása lenne - nem hozhat eredményt, sok esetben a ház pusztulását sietteti. Az oromfalról potyogó vakolat a kezdődő elmúlás biztos jele: elhagyatottság, szegénység, gyökértelenség, beletörődő igénytelenség... szomorú sorsok állnak mögötte. A kötődés nélküli, az őseik keze nyomát a házakon nem látó, nem érző gazdák gondoskodása nem pótolható. így a német ház magyarországi létének bizonyítékai, az értékes fachwerk házak „megmentése" - végleges eltűnésük előtt - egyenlőre dokumentálásukban teljesedhet ki (12. kép). 26. Hidas, Fő utca I I I. A ma egyértelműen 1829-ként olvasható homlokzati datálás bizonytalanságáról Id. DOBOSYNÉ Antal Anna 2008. 177-178. 27. Ófalu, Kossuth utca 38. 42
