Bereczki Ibolya - Cseri Miklós (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 22. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)

Sári Zsolt: Egy kiállítás és muzeológiai tanulságai – Három a kislány! – Babaházak. Rendhagyó időszaki kiállítás a Skanzenban

rak, a búcsúkból hozott emléktárgyak, feszület, szentek szobrai álltak. A falakat szentképekkel, családi fotókkal, portrékkal díszítették. Az I. világháború után minden olyan család szobájába került I. világháborús emlékkép, ahonnan szolgálatot teljesítő katona vonult a frontra. A gyári készítésű képeken, színes nyomaton ábrázolták az uralkodókat, a gyermek Jézust ölében tartó Máriát - a Magyarok Nagyasszonyát -, középre pedig a háborúban résztvevő katona fotóját illesztették. A kislány fekhelye, ahogy növekedett, úgy változott meg, az első évet a bölcsőben töltötte, majd néhány éven át a kemence sutjában - amely télen a legmelegebb hely volt -, utána pedig a nagymamával egy ágyban aludt. A polgári otthon A Tolnay család 1936-ban vásárolt Attila utcai többszobás, polgári otthonában külön szobát kaptak a lányok, egyedi készítésű gyerekbútorokkal. A gyermekszoba nem volt általános jelenség ezekben az időkben. Az önálló gyermekszoba, a saját birodalom, az individualizálódás egyik fokmérője, amely az egyén megbecsülésének növekedését, értékrendszer-váltását is jelenti, és a lakáskultúrában új, jellegzetes helyiségtípusok megjelenésével is jár. Ezek közül az egyik legjelentősebb a gyerekszoba megjelenése. Ez mutatja a gyermekkor felértékelődését, a gyerek szerepének átalakulását. Az 1900-as évek városi, polgári életmódjában a lakáskultúra is változásokon ment keresztül. A lakások elosztását a mindennapi polgári lét szabályai, tevékenységei (alvás, étkezés, nappali tevékenységek, főzés, tisztálkodás) határozták meg. Természetesen ezt nagyban befolyásolta a család társadalmi státusza, és az ezt is szimbolizáló alapterület, szobaszám. A gyermek a felnőttől eltérő életviteléhez, életkori sajátosságaihoz kialakított szoba saját típusú bútoraival, képeivel, játékaival a gyereknevelés új, polgári elveit tükrözte.

7 A gyerekszoba berendezése 1936-ban Szentendrén ölt végleges formát: az Attila utcai házban rendezik be a lányok önálló szobáját, a két év alatt, különböző helyeken és emberek által elkészített bútorokkal. A meseszerű bútorokkal egy saját világot hoznak létre a lányok számára. Egy önálló birodalmat kapnak, amelybe visszahúzódhatnak, saját életet élhetnek. A Tolnay gyerekek szobája önálló bútort kap, külön kis saját világ ez a lányok számára. A berendezésben, a bútorokban azonban a szülők világképe, esztétikai igényei jelennek meg. Az 1935-37 között készített bútorok átmeneti stílust képviselnek a polgári és a népi között. A népművészet hatása, a népi ihletettségű polgári bútor divatja nem előzmények nélküli. A 19. században megjelennek az első példák, amikor az egységes nemzeti kultúra iránti vágy, a néprajzi gyűjtések miatt egyre jobban megismert népi kultúra hatásai megjelennek a köz -, ipar- és magas művészetekben is. A népi, népies modorban kialakított lakásbelső a lakáskultúra új válfajaként jött létre. Elterjedésében nagy szerepet játszottak a 19. század második felének nagy kiállításai: a hazai ipari kiállítások, a millennium időszaka, valamint a különböző európai városokban megrendezett világkiállítások magyar pavilonjai. A következő évtizedekben megteremtődik egy sajátságos stílus, amelyben a népművészet a polgári tárgyakon kap új értelmezést. Ezzel párhuzamosan egyre intenzívebbé válik a népművészet kutatása, az ismeretek tanítása, a különböző motívumok mintalapokon is terjednek, a korabeli lapok oldalain is bemutatásra kerülnek. A két világháború között ez a magyaros stílus, amelyben nemzeti szimbólumaink, a címer, a trikolór is egyre hangsúlyosabb szerepet kap, válik a nemzeti öntudat egyik kifejező formájává: a népművészet (tágabban értelmezve a népi kultúra) lett az a tiszta forrás, amiből és amitől a nemzeti megújulás várható. Egy másik hatás, amit nem szabad szem elől téveszteni, az a színházi világ, amiben történetünk főszereplői is felnőnek, jelen vannak. Már a 19. század végétől a népszínművek bemutatása egyfajta sztereotip, stigmatizált paraszti világot, idealisztikus képet mutat, amihez háttérként, díszletként falusi enteriőröket, használati tárgyakat, bútorokat készítenek a különböző színházak. Különösen igaz ez a gyerekszoba bútoraira, amelyeket nem egyszerre, nem egy alkotó és műhely készített ugyan, de egységes szín és motívumvilág jellemez. A színházi díszlet jelleget bizonyítja a kisasztal lábait összekötő lécen olvasható szöveg: „Igazgatónknak szeretettel a Műszakiak", a soproni színház munkásai készítették el az asztalt 1934-ben. A játékok: társasjátékok, könyvek és babák: vásárolt, gyári játékok- otthon készített játékok. Gyermekirodalom Az irodalom a gyermek életének első pillanataitól jelen van: az altató- és bölcsődaloktól, az első meséken és verseken át a regényekig. A szépirodalom és a népköltészet gyermekeknek szánt művei sokfélék, a gyerekek játékos kedvére építenek. A gyerekek barangolása az irodalomban olyan, mint az emberiség története: a dal, a mondóka után a versek, majd a mesék jelennek meg, végül a regények, majd a drámai művek jelentik a megismerés fokozatait. A paraszti világban ekkor az iskolai tankönyvek mellett a különböző kalendáriumok, imakönyvek jelentik az olvasmányélményeket, ezen túl esetlegesen a felnőttek által olvasott újságok gyermekrovatai adtak lehetőséget az olvasásra.

8 A gyermekirodalom szimbolikus kezdete 1840, amikor megjelenik Bezeredj Amália: Flóri könyve című munkája, ami amolyan mindenes könyv: ábécé, mesék, versek, imádságok, ismeretterjesztő írások egyaránt olvashatók benne. A szerző gyermekének és jobbágyaik gyermekeinek írta. HANÁK Péter 1998. A kiállításban Koós Erzsébet gyermekkori imakönyvét állítottuk ki. Lelki Vezér - Orgonahangok. Gyöngyös, 1942. A könyv belső borítóján egy dedikáció utal a könyvnek a kislányhoz kerüléséről: „Koos Bözsikének Emlékül az orosz földrül. 1943. VI. 17. Emlékül Bátyád András" Az oroszországi fronton szolgáló nagybátyja ajándéka volt. 187