Bereczki Ibolya - Cseri Miklós (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 22. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2010)

Sári Zsolt: Egy kiállítás és muzeológiai tanulságai – Három a kislány! – Babaházak. Rendhagyó időszaki kiállítás a Skanzenban

Sári Zsolt EGY KIÁLLÍTÁS ES MUZEOLOGIAI TANULSAGAI Három a kislány! - Babaházak Rendhagyó időszaki kiállítás a Skanzenben Bevezetés - a kiállítás alapötlete 2008-ban a „Reneszánsz Év 2008" című országos kulturális programsorozathoz a Szabadtéri Néprajzi Múzeum is kapcsolódott a „Hetedhét Játékév - A Játék reneszánsza a Skanzenben" című projekttel. A múzeumi programokon belül „Három a kislány! - Babaházak" című időszaki kiállítás megrendezését is terveztük, majd valósítottuk meg. Felmerül a kérdés, hogy szakmai kísérletezés lehetősége volt, egy vidám geg, vagy egyszerűen csak egy gyerekeknek gyerekekről szóló kiállítás született a Skanzenban? A választ e kiállítás muzeológiai tanulságait bemutató írásunk tartalmazza. A kiállítás alapötlete abból az elgondolásból született, hogy 2005-ben a múzeumnak ajándékoztak egy bútor együttest, amelyek muzeológiai feldolgozása során olyan történetekkel találtuk magunkat szembe, amelyek egy kiállítás létrehozására ösztönözték a múzeumot, lölnay Andor és Medgyessy Juci, szentendrei színészházaspár hagyatékának jó néhány darabja jutott a család ajándékaként a múzeumba.

1 A múzeumba került tárgyak és dokumentumok alapját két bútor együttes jelenti: egy hálószobabútor és a gyerekszoba bútorai. Emellett a gyermekszobához kapcsolódva társasjátékok, babák, és könyvek. A hagyatékkal a múzeumba került két nagyméretű utazóláda is. Az egyikben lölnay Andor ruhái között egy iratos ládát is felfedeztünk, amelyben a személyes iratok mellett több tucat fekete-fehér fotó negatívjait is megtaláltuk. Az örökösök Hollandiában élnek, akik a családról, különös tekintettel a bútorok korszakával kapcsolatosan ( 1920-50 közötti időszak) információkkal nem rendelkeztek. így a tárgy együttes adatolását a megtalált iratok alapján kellett rekonstruálni. A múzeum tematikus éve miatt a gyermekszoba bútorait és játékait emeltük a kiállítás középpontjába. A kiállítás ötlete ebből kiindulva született meg: bemutatjuk az ezerkilenszázharmincas évek kisvárosi, polgári családjában felnövő két kislányt, és az ő történetük mellett párhuzamosan egy falusi parasztcsaládban ugyanekkor nevelkedő kislány gyermekkorát is ábrázoljuk. Két történet egy helyszínen - a kiállítás kutatási és gyűjteményi háttere A múzeum egy nagy játszótér, és benne mi mindanynyian játékosok vagyunk. Kiállításunk egy muzeológiai kísérlet, egy nagy társasjáték, ami több szereplős, és a végeredményt együtt határozzuk meg. Kiállításunkban két történet fut egymás mellett. Az egyik történet alapja egy olyan tárgy együttes, ami egy, két világháború közötti gyerekszoba megmaradt emléke, amely alapján - különböző dokumentumok segítségével - a muzeológus írja a történetet. A másik történet alapja pedig egy klasszikus néprajzi gyűjtés anyaga, egy ma nagymamakorú asszony visszaemlékezései a gyermekkorra, amelyből csak néhány fotó maradt meg. A muzeológus itt a történet alapján jeleníti meg a tárgyakat. A tárgyak: múzeumi tárgyak, bemutatásunk mégsem a klasszikus múzeumi műtárgyak megjelenési gyakorlatára épül, nem terveztünk vitrineket, nem zártuk el a tárgyakat. Eredeti terükből mégis kiemelve, az eredeti értelmezésüket sejtetve, múzeumi kontextusban jelentek meg. A történetek három kislányról szólnak, akik gyermekkorukat az 1930-as és 40-es években élték Magyarországon egy kisvárosban, Szentendrén, és egy kis faluban, Egertől 20 kilométerre, Szihalmon. Eletük soha nem keresztezte egymást, mi adtunk nekik lehetőséget a virtuális találkozásra. A gyermekkor gyakran néhány emlékfoszlány, illat, íz, megrögzült érzés, visszatérő álmok halmaza. Olyan halmaz, amelyben hol csak egyetlenegy tárgy, egy fénykép nyújt kapaszkodót, hol pedig tárgyak egész sorozata ad lehetőséget a visszaemlékezésre. Első pillantásra két teljesen eltérő, egymástól idegen történet fut egymás mellett. Mégis, a gyermekkor megadja a lehetőségeket a történetek találkozására: ha másként nem, ebben a kiállításban összefutottak a szálak. A történelmi kor sötétségében is kiderült, hogy a gyermek életében a körülményektől függetlenül a játék öröme, az együtt játszás izgalma azonos, elválaszthatatlan. A kiállítás tárgyi világát a múzeum saját anyaga adta. A lolnay-hagyaték feldolgozása már a kiállításra való előkészítését is jelentette, a műtárgy leírások után megtörténtek a konzerválási munkák, majd a digitális fotózás is. A megtalált dokumentumok feldolgozásával párhuzamosan interjúkat készítettünk olyan szentendreiekkel, akik ismerték a családot, akik ismerték a család otthonát. Forráskutatást végeztünk más közgyűjteményekben (Országos Levéltár, Országos Színháztörténeti Múzeum, Petőfi Irodalmi Múzeum, Magyar Kereskedelmi- és Vendéglátóipari Múzeum) is. A másik oldalon klasszikus néprajzi módszerekkel készítettünk interjúkat (életútinterjú, fókuszált interjú), majd pedig ezek felhasználásával dokumentumfilmet is forgattunk. A hagyaték színházi vonatkozású darabjai az Országos Színháztörténeti Múzeumba kerültek. 181