Cseri Miklós - Bereczki Iboly - Kovács Zsuzsa (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 21. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)
Szenti Tibor: Épített tűzhelyek a hódmezővásárhelyi tanyákon
sze elpusztul, vele együtt visszafejlődik a kályhacsempéket gyártó fazekasipar is. Az általános elszegényedés nem kedvez a kályhacsempék alkalmazásának, ezért a tüzelők fejlődési iránya a kályhaszemek elhagyásával formálódik, megtartva a kívülről fűthetőség vívmányait." 4 9 A kályha, később a kívül főtős kemence megjelenése lehetővé tette, hogy kialakulhatott a meleg tisztaszoba. „A kemence, a tűzhely és a szobai kályhák egy térből fűtése a belső szervezettség példája." 5 0 Füstöskonyha A parasztház átalakulása társadalmi és gazdasági folyamat, amely az olyan földrajzilag elzárt vidéken, mint Hódmezővásárhely mezőváros volt a feudalizmus utolsó másfél évszázadában - a folyamszabályozás és a belvizek levezetése előtt -, lassú változás volt, különösen a tanyás határrészekben, és csak a 19. század végén gyorsult föl. A 18. században, 1743tól, a puszta elkülönözésétől kezdve, a szállásokon a füstöskonyha meglétére utaltak a leírások. Ennek a helyszíni kutatómunkával már nyomát sem találtuk. A füstöskonyhátt FILEP Antal így jellemezte: „Kémény nélkül épített főző- és fűtőhelyiség, amelyből a füst csak az ajtón vagy a falba vágott füstlyukon távozik... Magába foglalta a lakóház sütőkemencéjét, amelyet szárításra, főzésre is használhattak, de helyt adott az ételkészítés, vízmelegítés nyílt tűzhelyeinek is. A füstöskonyhába nyílott(ak) a szomszédos lakószoba vagy lakószobák külső fűtésű kályháinak tüzelőnyílásai, szájai... A levéltári forrásokból világosan kiderül, hogy a 18. században még az alföldi területeken sem volt ritka a füstöskonyha." 5 1 A házon belüli, kívül fűtős kemence Tanulmányunkban a vásárhelyi tanyavilág három kemencetípusát: 1. az épületen belüli, kívül fűtőst, 2. a belül fűtős, de kívül, féltető alatt állót, és 3. az épülethez nem kötött, az udvaron, szabadban állót vizsgáljuk. Ezeknek a kemencetípusoknak, mint már eddig is érzékelhettük, könyvtárnyi irodalma van, amelyet itt legföljebb érinteni lehet. SABJÁN Tibor, FILEP Antal, BARABÁS Jenő általános, Szeged környékéről BÁLINT Sándor, JUHÁSZ Antal, a Duna-Tisza közéről SZTRINKO István, Hódmezővásárhely vonatkozásában KISS Lajos, NAGY Gyula vagy SZENTI Tibor már publikált anyagát megannyi jeles szerző tanulmánya bővíti és egészíti ki. A török hódoltság után a Kisalföldön is végbement a boglyakemencék hódítása, bár ott a gazdagabbak még mindig a kályhákat részesítették előnyben. 52 „Nem volt jellemző ez a különbség az Alföld építkezésére, ahol a boglyakemencét egyaránt, lényeges eltérések nélkül használta a mezővárosi polgár, a falusi zsellér vagy a tanyasi gazda" - fogalmazta SABJÁN Tibor. 5 3 Gyűjtési területéről SZTRINKÓ István a következő adatot közölte: „Már az 1699-es Pentz-féle összeírás említi Kiskunhalasról: »Van itt egy császári élelmezési raktár is, melyet húsz agyagból készült sütőkemencével az utóbbi háború alatt állítottak fel.«" 5 4 A következőkre kell fölhívnunk a figyelmet: azt a korábbi tanulmányainkban is említett megállapításunkat, hogy Hódmezővásárhelyen az építkezésben megjelent változások előbb a városban jelentkeztek, és az átvételüket a tanyai építkezés egy-, másfél évtizedes késéssel követte, az a tény is megerősíti, hogy a török hódoltság alatt a vidék, de a 17. század végén még a mezőváros is mintegy nyolc évre teljesen kiüresedett, és az újratelepülés a 18. században történt. A tanyásodás csak az 1743-ban bekövetkezett legelőelkütönözés után indult el, földesúri ellenőrzés alatt. Itt tehát szó sem lehetett „genetikai" kontinuitásról és fejlődésről, amely más, jobb történelmi sorsú, átélt lakossággal rendelkező vidékeken szinte a honfoglalástól, illetve a magyar középkortól kezdve folyamatosan végigkövethető, mivel a megtelepedés és helyben lakás folyamatos volt. A vásárhelyi hagyományos tanyai építkezés fejlődését a feudalizmus utolsó másfélszáz évében a helyi tanács és a gróf Károlyi földesúri család mérnöke, 1850 után a városi tanács mint szakhatóság szabályozta. A kemence antropomorf. Nem véletlen, hogy a Duna-Tisza közi lakóházakban és a Vajdaságban, banyakemencének 5 5 is nevezik. VARGHA László szerint Jánoshalmán a két egymásra rakott, csonkakúpból álló kemencetestet a helybeliek kisasszonyderekú kemencének említik. 5 6 Ha nem is ge49. SABJÁN Tibor 1988. 8. 50. SZÁSZ János-SZIGETVÁRI János 1976. 19. 51. FILEP Antal 1979. 2.; 244. 52. FILEP Antal 2006. (A Ház és Ember 19. szánna teljes terjedelmében közölte a kisalföldi lakóházról írt monografikus 1969-ben kelt bölcsészdoktori értekezését, benne a tüzelőszerkezeteket és füstelvezetést.) 53. SABJÁN Tibor 1988. 10. (A tanyasi szó esetében meg kell jegyeznünk, hogy bár helyesírása elfogadott, de több tanyás vidéken, így Vásárhelyen is pejoratív értelmű: a buta, primitív, lenézett „paraszt"-ot jelenti, ezért jó szándékú fölkérésünk, hogy használatát legalább a néprajzkutatóknak kerülniük kellene!) 54. SZTRINKÓ István 1984. 438-439. 55. A dél-alföldi szóhasználatban öreg, zsémbes, rosszindulatú, boszorkányos asszonyt jelent, akinek semmi sem jó, mindig a kedvét kell keresni. 56. VARGHA László 1953. 21-22. 29
