Cseri Miklós - Bereczki Iboly - Kovács Zsuzsa (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 21. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

SZABADTÉRI MUZEOLÓGIA 40 ÉVE MAGYARORSZÁGON - Csesznák Éva: Skanzentudás mindenkinek – Az élethosszig tartó tanulás lehetőségei a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban

Beszélgetés Sabján Tiborral * A cserépkályha és kandallóépítő szakma mint régi mesterség - évszázadok óta jelen van a magyar kultúr- és ipartörténelemben. Napjainkban, hazánkban ezen ismeretekről több, változatos, színes múltunkat taglaló könyv jelent meg, hosszú évek kutató munkája eredményeként. Az elhivatott szerző, aki nem mellékesen a „Kályhás" szaklap főszerkesztője, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum muzeológusa, építész és grafikusművész is egyben, bár nem gyakorló szakember, mégis aktív szerepet vállal, hogy ez a szakma újra méltó, megbecsült helyére kerüljön, ő Sabján Tibor. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy gyakori találkozási lehetőségem nyílik a mostani interjúalanyommal. Olyan természetesen, egyúttal képletesen mesél a „kályhás mesterség" érdekességeiről, az ókori hypocaustumokról - amelyek egyes formái még a kora középkorban is jelen voltak -, a kandallókról, cserépkályhákról, nem beszélve a kemencékről, sparheltekről, ezek fejlődéséről, mintha felszállnék egy időgépre, és ott, az adott korban személyes tapasztalatokat gyűjtenék. Találkozónkra a Műszaki Egyetemről érkezett, ahol egy kisebb csoportnak tartott gyakorlati képzést. Milyen foglalkozást vezet most az egyetemen? Az első éves építészhallgatók, 25 fős csoportjának tartok rajz, valamint makett készítési foglalkozást, a népi építészet témakörében. A népi építészetben világosan kirajzolódnak a szerkezeti öszszefüggések, logikusan kapcsolódnak és tisztán érvényesülnek a természetes elemek. A hallgatók tanulmányozzák a helyi adottságok szerint felhasznált építőanyagokat és a sajátságos technikai megoldásokat, ezek tájegységégbeli különbségeit. (A jövőben lehetséges, hogy előadóként is oktatom majd ezt a tantárgyat.) Kissé elszakadva a jelentől, milyen indíttatás vezette a hagyományos tüzelőberendezések kutatásához? Inkább azt mondanám, hogy belecsöppentem ennek a tárgykörnek a feldolgozásába, ami már a skanzenes munkámhoz kötődik. Érdekes a dolog, mert amikor elkezdtem Szentendrén, a múzeumban dolgozni, akkor először malmokkal foglalkoztam, ezen a területen a műszaki képzettség előnyt jelentett, és ezt tudtam kamatoztatni. Aztán a 70'-es évek végén, amikor a kisalföldi tájegység egyik házát állítottuk össze, és nem volt benne kályha, akkor kezdtem el foglalkozni a hagyományos tüzelőrendszerek vizsgálatával. Kicsit utánaérdeklődtem, majd kiderült, hogy a csempéi a raktárban hevertek, de az érintett szakemberek csak egymásnak passzolgatták át a feladatot. Egy lábakon álló, nagy táblás kályha darabjai voltak, ezeket összeszedtem. Végül is összeállt, ráéreztem a logikájára, például azért volt csak három oldala, mert a falhoz építették, és kívülről fűtötték, ezek alapján megterveztem, rekonstruáltam. A hiányzó részek legyártása nagy gondot jelentett, mert nem volt rá megfelelő szakember. Az iparművészek, keramikusok nem foglalkoztak kályhacsempékkel, ez elmondható a nagyobb szövetkezetekre is, alig találtunk egy-egy olyan mesterembert, aki még tudott segíteni ebben a munkában, nem úgy, mint manapság. Elkezdtem begyűjteni a raktárakból, padlásról a fellelhető csempéket, össze is jött jó néhány kályha, igaz, jól összekeverve, de szép fokozatosan sikerült felállítani ezeket is. Innentől fogva egyszerűen benne maradtam ebben a „tüzes" szakmában. A néprajzkutatás fontos tényként kezelte a tüzelőberendezések témakörét, de kutatója, aki ezzel hathatósan foglalkozik még nem volt. Mint ezzel a kutatási területtel foglalkozó néprajzkutatónak, későbbiekben régészeti feltárásokon is részt vett, mikor került sor erre? Először a 80'-as évek közepén hívtak meg egy feltárásra, a külsővati különleges leletegyüttes kapcsán. Szenzációs régészeti anyag került napvilágra, több száz kályhacsempe, kisebb-nagyobb darabokban, volt olyan is, amelyik szinte sértetlenül vészelte át az évszázadokat. A népi építészeti tudásunkra támaszkodva indult el a kutatás, a kapcsolat keresése, a rekonstrukció lehetséges módozatai, formái. Az alapkutatás végén a leletek feldolgozása, értelmezése következett. A töredékes anyagból sikerült két különleges kályhát rekonstruálni. Említene egy pár olyan helyet, ahol állnak régészeti leletek alapján rekonstruált tüzelőberendezések? Az utolsó interjú SABJÁN Tiborral. Készítette HERCZKU Szabolcs, megjelent a Cserépkályhás Újság 2007 tavaszi száma 40-43. oldalán. 285