Cseri Miklós - Bereczki Iboly - Kovács Zsuzsa (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 21. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

SZABADTÉRI MUZEOLÓGIA 40 ÉVE MAGYARORSZÁGON - Sári Zsolt: Skanzenek és európai együttműködések – A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Cult-Rural projektje

pektíva és a globális nyomás" című tematikát dolgozta ki és hozta létre az „S.O.S. Save Our Sources! Mentéstek meg forrásainkat" című kiállítást. A mai kor hagyományos (termes) és szabadtéri vagy öko-múzeumai, néprajzi és természetvédelmi, illetve természetrajzi gyűjteményei több célt szolgálnak. Kortársainkhoz szólnak, tanítják és elgondolkodtatják őket, illetve szembesítik őket félelmeikkel és lehetőségeikhez mérten segítséget nyújtanak abban, hogy a mai fiatalok jobban megértsék a körülvevő világot, a tudati-lelki, társadalmi, és fizikai környezetet. A múzeumi feladatok (gyűjtés, őrzés, bemutatás, oktatás) nem lehetnek öncélúak. A legsúlyosabb kérdés bolygónk jövőjére vonatkozik, mit fogunk majd gyermekeinkre hagyni? Az, hogy a múzeumok hogyan alkalmazkodnak a kihívásokhoz, a társadalmi- és környezeti problémák által felmerülő kérdésekre, rajtunk is múlik. Ismert gyakorlat hogy válságok idején megoldásként, a már bevált eszközökhöz folyamodunk. Érthető tehát, hogy múzeumaink egy olyan szakmailag is megalapozott, ma is releváns témához nyúlnak, mint a vidéki élet, illetve a falusi vagy népi örökség. Az ilyen típusú múzeumi gyűjtemények tárházai a paraszti, illetve vidéki élettel kapcsolatos tárgyi és szellemi emlékeknek. A vidéki örökség valójában egy olyan forrás, amely több, jelenleg feltáratlan értéket hordoz lehetséges megoldási módozatokat kínálva a világunkat sújtó válságidőszakban. Ezek a gyűjtemények kapcsolatot teremtenek a vidéki emberek tudása és a mai kor szükségletei között. A vidékkel kapcsolatos hagyományok és relikviák nem szükségszerűen jelentenek régi dolgokat, és nem korlátozódnak például az igavonó állatokkal húzott elavult mezőgazdasági eszközökre. A mai kor gépesített mezőgazdaságának eszközei, annak ellenére, hogy az agrárgazdaság szerves részeinek tekintendőek, a jövő múzeumi tárgyai lesznek. Mondhatjuk-e azt, hogy az egyik vidéki örökség és hagyomány többet ér, mint a másik, tehetünk-e erkölcsi különbséget a kettő között? Ebben a helyzetben meg kell változtatni nézőpontunkat, hogy másként tekintsünk majd a régi ekékre és kaszákra, nagyanyáink orvosságaira, és a pénz szűke szülte kreatív megoldásokra. A kérdés tehát ilyen formában is feltehető: használhatjuk-e a múlt eredményeit, illetve módszereit a holnap kérdéseinek megválaszolására? A vidékiek és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak tömeges városba és iparba áramlását a tudomány „rural exodus"-nak nevezi. Ez a folyamat az elmúlt kétszáz évben, de különösen a 20. század közepétől Európa különböző történelmi háttérrel, mezőgazdasággal rendelkező országaiban egyaránt megfigyelhető, és számtalan problémával jár. A vidék elhagyásában a mezőgazdaság intenzív gépesítésén kívül nagy szerepe volt annak, hogy az agrárpolitika egyre kevésbé a kistermelőket, a családi gazdaságokat, farmereket támogatta, mint inkább a nagy termelési átlaggal dolgozó nagybirtokokat, gazdaságokat. Ezt a folyamatot erősítette a globalizáció és az urbanizáció, amely a könnyebb élet lehetőségét ígérte. Napjainkban is egyre több vidéken élő ember hagyja el a falvakat és költözik városokba. Emellett a falvak lakossága folyamatosan öregedik, így egyre nagyobb számban halnak ki a kisebb települések Európa különböző térségeiben. Ezáltal a rurális kultúra bizonyos elemei is eltűnnek. Újraértelmezve a vidék örökségét, a legjobb példákat tekinttettük irányadónak. A megörökített és bemutatott vidéki szokások és életformák négy fő útmutatást adhatnak a mai társadalomnak: az idő és annak ritmusa jobb megértését, a fogyasztási cikkek előállításába fektetett munka és erőforrások értékelését, a fogyasztói társadalom és a divat által megkövetelt változásokra való kritikusabb reagálást, és végül annak felismerését, hogy a tradicionális szertartások, ünnepek, és közös emberi értékek a megújulás lehetőségét rejtik a ma embere számára. A vidék öröksége, a régi tudások és technikák segítenek a mindennapokban felülvizsgálni életmódunkat, megváltoztatni beidegződéseinket, fogyasztási szokásainkat. Nem arra buzdít, hogy régi korlátozásoknak vessük alá magunkat, inkább döntéseink hatásának tudatában érdemes önként választanunk magunknak a mai kornak megfelelő életszemléletet. Például előnyben részesítjük a helyi anyagok és energiaforrások, a fa, a föld, a szél és a nap igénybe vételét az alapanyagok környezeti kockázatokkal járó szállításával szemben. Az újrahasznosítás a fogyasztás ellenőrzésének erős vágyára támaszkodik: inkább tartósat vásárolni, illetve újból felhasználni, mint eldobni. Az élelmiszerek fogyasztásában is új megközelítésre van szükség: kevesebbet, de jobbat enni. Ez az elv annak felismerésével is kiegészül, hogy az értékes étel előteremtéséhez meg kell óvni a környezetet is, vagyis a táj maga kerül a tányérunkra. A projekt végül a hagyományos társadalmak közösségi szemléletére hívja fel a figyelmet. Arra, hogy a választás felelőssége mindenkié. A kulturális örökség szerepe a vidéki régiókban, mint az identitás forrása a falusi közösségek számára kapcsolatot jelent a kortárs kulturális tőke és a falusi örökség között. A projekt a mai kor négy legégetőbb kérdésére helyezte a hangsúlyt: az energia igények teljesítése, az újrahasznosítás, az élelmiszertermelés és a természetvédelem. Fontos követelmény, hogy kiemel262