Cseri Miklós - Bereczki Iboly - Kovács Zsuzsa (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 21. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)
Báti Anikó: A cserépfalui konyha
A legrégebben épült házak konyháinak berendezése a legrégiesebb, van köztük számos asztalosmunka is, erősen elhasznált állapotban. Ezeket főként anyagi okokból nem cserélték le, a házzal együtt szüleiktől örökölték. A kiskonyhában máig használják például a stelázsit, amelyen edényeket tartanak; a vizeslócát, és megvan még a karospad, az asztal is. Korábban ezek a tisztaszobában álltak. A ház nagyobb konyhájában, illetve a szobákban gyári bútorok, szekrénysorok állnak, amelyeket már ők vásároltak, de ezeket szinte sohasem használták. A cserépfalui fafaragás egyik jellegzetes darabját, a fali tálast 1 0 eredeti funkciójában már sehol sem találtam meg; az egyik háznál a fészerben szerszámokat tároltak rajta. Az első generáció által épített új házakba szinte kizárólag gyári bútorokat vettek, szűkös anyagi javaikat ezekbe fektették bele. Az egyes helyiségek berendezései jól dokumentálják a bútorok divatjának gyors változását az utóbbi 30-40 évben. Ezekben a házakban a kiskonyha berendezése is újabb. (Példaként lásd a 1. rekonstrukciós rajzot!) A gyári bútor, a kredenc, eltolható üvegezéssel a felső részén, a székek, az asztal a menyasszony hozományát képezték. A házakat csak utólag, napjainkban látták el vízvezetékkel, sok portán most is csak kerekeskút van. A konyhákban nincsen beépített mosogató, egy vajlingot használnak ma is, amelyet a spájzban tárolnak. Kézmosóként a zománcos lavór szolgál az állványon. Az általam vizsgált háztartások mindegyikében ügyeltek a tisztaságra, az idős háziasszonyok egészségi állapotukhoz képest gyakran takarítottak, a porták és a konyhák is rendezettek voltak. Minden nap felsepertek, gyakran felmostak a kiskonyhában a lehulló hamu, a tüzelőanyag miatt; és minden étkezés után elmosogattak. A konyhát egy-két évente kimeszelt(ett)ék, tavasszal, ősszel pedig nagytakarítottak a gyerekeik segítségével. A második generáció az 1960-70-es években épített saját házat a kor divatjának megfelelő tervek alapján, 1 1 a házasságkötés után egy-három évvel. Addig szüleiknél Laktak, de már ott is többen törekedtek önálló konyha kialakítására. A lakószobában vagy külön kis konyhában teatűzhelynek nevezett két égős, kis gáztűzhelyet használtak. Az előző generációknál a fiatalasszony csak akkor vezethetett önálló háztartást, ha különköltöztek. De ezek a menyecskék már szüleikhez képest iskolázottak voltak, legtöbbjük szakiskolát, szakmunkásképzőt végzett, önálló munkahelyük, keresetük volt, és ez megerősítette önállósodási törekvéseiket. A felépült „kockaházakban" kiemelt, nagy alapterületű helyiség a konyha, mögötte spájzzal és abból nyíló padlásfeljáróval. Ezekbe a házakba már bevezették a vizet, a villanyt. Mosogatót, fürdőszobát, szennyvízelvezetőt építettek. A nagy konyhában költségkímélő megoldásként, átmenetileg sparheltet is elhelyeztek, de ezt rövidesen gáztűzhelyre cserélték az 1970-es évek legelején, melyet egészen az 1990-es évek végéig használtak. Ekkor szinte minden háztartásban korszerűbbre kellett őket cserélni, mert a régi típusokat nem lehetett az ekkor kiépített vezetékes gázhoz csatlakoztatni. Vannak olyan háztartások, ahol a hátsó helyiségek valamelyikében - ahol a füstelvezetést meg tudták oldani - helyezték el a sparheltet, és így a mai napig használják. A régi, gázpalackról működő gáztűzhelyek is ugyanide kerültek ki, a malacoknak főznek tököt, krumplit rajtuk. Leértékelődtek, konyhai helyzetükhöz képest már kevéssé tartják őket tisztán, javíttatásukra sincs gondjuk. A takaréktűzhely jó tulajdonságait a második generációs, jó anyagi helyzetű, főzni szerető adatközlőm is értékelte: „Ha disznótor van vagy ballagás, ilyesmi, akkor a masinán főzök. Ha a levest felteszem a gázra, arra nem lehet mást tenni. De a masinán felteszem a levest, meg a káposztát is, szépen lassan fő. Az biztos, hogy ha a konyhát még egyszer tervezném, akkor betennék egy masinát is, a legjobb dolog! Télen be lehet bele gyújtani, lassan rájövünk, hogy nem vót az olyan butaság!" (II. c) Az 1980-as évek végén minden vizsgált, a második generáció által lakott házat felújítottak, az akkori divatnak megfelelően átalakítottak. A nagy alapterületű, világos konyhát ebédlőnek, a spájzot pedig főzőkonyhának rendezték át. (Lásd 2. rekonsrtukciós rajz!) Ebédlőbútort, szekrénysort vettek asztallal, négy-hat székkel. A hozományba kapott, több elemből álló konyhaszekrényt a kihúzható, bővíthető asztallal, négy székkel a főzőkonyhába rakták be, máig használják, nem cserélték le. Ebben a kicsi, rosszul megvilágított helyiségben ezen kívül már csak a mosogató és a gáztűzhely fér el; van, ahol a padlásfeljáró is sok helyet elfoglal. Az ebédlő a vendéglátás színtere lett, középpontjában a nagy ebédlőasztal áll, 1 2 amelyet az étkezések között hímzett terítővel, virággal díszítenek. Az ebédlőszekrényre kirakják legszebb készleteiket, mindez a reprezentációt szolgálja. Nem szüntették meg mindenhol, a korábbi konyha-funkcióból itt maradt a mosogató, a csempézett fallal. Ezekben a háztartásokban ily módon két mosogató is található, de az ebédlőbelit csak alkalmanként használják. Nagyobb jelentősége van a mosogatót tartalmazó szekrénynek; fontos előkészítő eszközöket tartanak ott. A főző és az étkező funkció szétválasztását elsősorban esztétikai okokkal magyarázzák ne lásson mindenki a fa10. LAJOS Árpád 1961. 131-132.; SZABADFALVI József 1997. 236. 11. Vö. JÁVOR Kata-MOLNÁR Mária-SZABÓ Piroska-SÁRKÁNY Mihály 2000. 992.; VALUCH Tibor 2001. 298. 12. Nem lecserélték tehát a bútorokat, hanem újakat vettek melléjük. Ez nem az a folyamat, amit SZUHAY Péter az 1970-es évektől általánosít. SZUHAY Péter 1994. 352. A lakberendezés elemei között feszültségek keletkeztek a fejlődés tempójának megváltozásával. DÖMÖTÖR Ákos 1995. 507. 143
