Cseri Miklós - Bereczki Iboly - Kovács Zsuzsa (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 21. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

Báti Anikó: A cserépfalui konyha

ahol az udvaron építettek kemencét. Az itt lakó emberek bútoraik egy részét (székek, asztal, dikó, láda) maguk készítették. Ezen háztartások felszereltsége a legegyszerűbb, minimális szintet jelentette. Miután ezeket a lakásokat már nem lakják, nagy részük rossz állapotú, felmérésük nem állt módomban. A Berezdalja utcán, néhány háznál tufába vájt helyiségeket kamrának, pincének ma is használnak. Korszakunkban, 1945 után a század első felében épült házak többségében zárt füstelvezető rendszert alakítottak ki a korábbi szabadkéményes pitvarban. A kémény megépítésével, a szoba, pitvar, kamra elrendezés helyett a tisztaszoba, első ház, konyha, szoba és külön bejáratú kamra vált általánossá. A házak egy részét korszerűsítették,

5 mivel az első generáció önálló háztartás alapítására az adott gazdasági helyzetben nem is gondolhatott, így többnyire a férj szüleivel közös gazdálkodásra rendezkedtek be, ahogy ez bevett gyakorlat volt Cserépfaluban és az ország más, hasonló helyzetű falvaiban is. A kemencét esetleg elbontották a konyhában, és az udvaron helyezték el, a nyári konyhában. A kemencék többségét 1960 és 1970 között végleg megszüntették, ma körülbelül tíz működik a faluban, főként lakodalmakkor, ünnepeken sütnek bennük. Csak a takaréktűzhely maradt meg kettős (főző és fűtő) funkciójában.

6 Az utcafronttal párhuzamosan egy újabb szobát építettek az átalakítás során, L alakúra bővítve a hosszúházakat.

7 A sütés, főzés és a családi élet központja a szoba helyett a konyha lett. Az 1950-es évek közepén első generációs adatközlőim közül többen önálló ház építésébe kezdtek. Ezekbe már nem terveztek kemencét, az egyetlen tüzelőberendezés a sparhelt volt a konyhában. Akik anyagi okokból a szüleikkel maradtak, azok is törekedtek a ház állagának megóvására: lecserélték a tetőszerkezetet, az ablakokat megnagyobbíttatták, az időközben kihasználatlanná vált gazdasági, tároló helyiségeket elbontották; az aljzatbetonra cementlapot, linóleumpadlót rakattak. Ezt már könnyebb volt tisztán tartani. Az 1960-as évek folyamán minden háztartásba bevezették az áramot. Az első generáció házain azóta jelentősebb módosítások nem történtek. Az 1990-es évek végén ezen idős épületek közül csupán egy-kettőbe vezették be a vizet, a gázt, építették ki a szennyvízelvezető- rendszert a második és a harmadik generáció ösztönzésére és anyagi támogatásával. A vizsgált első generációs háztartásokban az idős emberek házastársukkal vagy megözvegyülve, egyedül élnek. A nagyobb családra méretezett épületnek csak azt a hátsó egy-két helyiségét lakják és használják, ami korábban kamra, kocsiszín volt. Itt alakították ki maguknak a kiskohyhát, főzőkonyhát, ami az egyedül élők számára hálóhelyül is szolgál. A szobák és a korábbi konyha berendezve, tisztán tartva, de kihasználatlanul áll. A kiskonyhák legfontosabb főző- és fűtőberendezése napjainkban is a sparhelt, amely nem veszítette el korábbi szerepét. A gáztűzhelyet az első generáció fenntartásokkal fogadta, körükben akkor terjedt el, amikor a második generációnál már mindenhol általános volt, vagyis az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején. Az első generáció konyháiban ma e két tűzhely egymás mellett áll, mindkettőt használják. Van olyan kiskonyha, ahol még kemence is van, mindhármat használják, de a funkciók megoszlanak. Ebben a háztartásban a legújabb főző alkalmatosság egy mikrohullámú sütő, az unokájuktól kapták 1999-ben, hogy megkönnyítse az ételek melegítését. „Ma már nagyon szeretik a mamák is! [a gáztűzhelyet] Amíg nem ismerik, addig nem szeretik, nem mernek addig hozzá sem nyúlni. Most meg mondják, hogy de jó, de könnyebb már! Dicsérik, de félnek tőle, mert ismeretlen nekik, így volt a gáztűzhellyel. Mindig mondta anyu, hogy ő ahhoz nem nyúl, ő azt nem meri begyújtani, felrobban, biztos! És most meg már nem is lennénk meg gáz nélkül, az a legjobb!" - mondta második generációs adatközlőm az édesanyjáról. Az egyik idős, közepes anyagi helyzetű háziaszszony így használja a különböző tüzelőberendezéseket a kiskonyhájában:

8 „ Nyáron a gázt használom, ne melegítsen; vagy hétköznap, ha csak egy kis levest főzök. Vasárnap, mikor sokat főzök, akkor a sparhéton, két tűz rakatnál megfő minden. Húsleves, pörkölt, levestészta, nokedli. Sokszor begyújtok, kevesebb, feli árbul megvan, drága a palack [gázpalack] is! '57 után építettük ezt a kiskonyhát, ez azelőtt kocsiszín vót, akkor csináltuk ide a kemencét. De 15-16 éve nem használjuk, rengeteg fa kell bele! Most már magunk lettünk, kevesebb a család, nem érdemes fűteni! De mindig van benne egy fűtet fa. Mindig mondták, hogy a kemencének nem szabad fa nélkül állni, készen legyék, amikor gyújtani kell, akkor csak gyújtani kelljék. Nem lehet sütéskor kapkodni, a fát be kell szépen rakni. Csak akkor használjuk, ha lagzi van valahol, bélest [túróslepényt

9], fasírtot, hurkát sütnek benne. Sparhéton főzök jobbadon, a gázt csak ritkábban. [...] Most meg itt van ez a mikró, melegíteni jó benne, nem ég oda!" {I. b) 5. Más településeken hasonlóan: DÖMÖTÖR Ákos 1995. 496.; JÁVOR Kata-MOLNÁR Mária-SZABÓ Piroska-SÁRKÁNY Mihály 2000. 992.; VALUCH Tibor 2001. 299. 6. Vö. SZARVAS Zsuzsa 1986. 320. 7. Az ország más részeihez hasonlóan, lásd még: DÖMÖTÖR Ákos 1995. 506. 8. Lásd még: fényképek, első generációs konyha! 9. Kelt tészta főtt burgonyával kevert túróval befedve. Nincs rajta második tésztaréteg. A tetejét felvert tojással kenik meg. U2