Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

MOHAY TAMÁS: Erdély, a vallási sokszínűség és a türelem földje

a román papnak a magyar falusiak közötti szerepéről szólnak, főként a hiedelemrendszer keretei között.

5

" LÉSTYÁN Ferenc 1838-ből idézi (SZABÓ T. Attilára hivatkozva) a következő sorokat Vasasszentegyedről (volt Szolnok-Doboka vm.): „a szentegyedi magyarok egy része magasabb rendűnek tartotta a görög katolikus román pap vallását, mert a reformátusoknak se püspökük, se papjuk, csak prédikátoruk van, vizet se tudnak szentelni".

51 Ezek kétségkívül fontos lépések, de csak a kezdetet jelentik. Mit és hogyan jelent a református lelkész a katolikusoknak, a ferences szerzetes a protestánsoknak, a román görög katolikusoknak, az ortodoxoknak, hol helyezik el a remetét, a püspököt, az apácákat a saját egyéni és közösségi mentális térképeiken az eltérő közösségek?

52 Meddig és hogyan veszik komolyan, mettől és meddig lehetséges félni tőle, csúfolni, miféle történetek vannak róluk forgalomban? A szent cselekmények kitüntetett szerepet játszanak minden vallásban. A felekezetek kultuszformái, az ünnepek megülésének rendje, a liturgia, az istentisztelet köznapi és ünnepi formái mindmegannyi része a felekezetekhez kötött ismeretszerkezeteknek. Milyen énekeket, imákat, mozdulatokat tanul meg vallásba való belenevelődése folyamán a felnövő fiatal? Mit hagy el ezekből felnőttkorában, mit tart meg? Mire emlékszik, mihez tér vissza öregebb korában? Mire neveli saját gyerekeit, unokáit? Hogyan tekint mások énekeire, imáira, mozdulataira, mit vesz át belőlük, mire néz idegenkedve a kultuszformák közül? Mik a kultuszformák ismeretének forrásai és „őrzőhelyei"? Mi a szerepe az énekeskönyveknek, zsoltároskönyveknek, mik azok, amelyek csak egy hivatásos egyházi vezetőréteg kezében fordulnak meg, és mi kerül a köznép kezébe is? Lehetségesek-e közeledések ezeken a területeken? Meddig számítanak „eretnekségnek" a másik felekezet kultuszformái? Megint csak nem annyira a hivatalos egyházi álláspontokról lenne szó egy ilyen tematikájú kutatásban, hanem arról, mit és hogyan tudnak, élnek meg a köznapi közösségek. Egyszerű példaként kínálkozik az úrvacsora/eucharisztia kérdése, amely körül évszázadokon át annyi vita folyt felekezetek között, hogy az mind a mai napig voltaképpen meggátolta az eucharisztikus közösséget ortodoxok és katolikusok között éppúgy, mint katolikusok és protestánsok között. Az eddigiekhez szorosan kapcsolódik a szimbólumok rendszere az egymás közelében élő felekezetek körében. A legszembetűnőbbek a templomokon kapnak helyet: a kereszt számos eltérő formája, a csillag, a kakas, és aztán a többi számtalan formája. Minden felekezetnek megvannak a maga sajátos ikonográfiái rendszerei. Erdélyben itt megint csak felekezetek közötti és egyúttal nemzeti közösségek közötti határokat és hatásokat kell tekintetbe venni. Zászlók a búcsújárók kezében és templomokban, szentek arcképei az ortodox és görög katolikus templomokban, az otthonokban, a szent sarkokban, az imakönyvekben, s a sort hosszan folytathatnánk. Mik a szimbólumképzés dinamizmusai az eltérő felekezeti közösségek körében? Hogy hatnak ezek, hogy változnak meg a vallási viták idején, majd később a szekularizáció, a modernizáció, a vallási reneszánsz következében? Hogyan ürül ki vallási tartalma szimbólumoknak, hogyan profanizálódnak, s milyen hatással van ez a tradicionális szimbólumhasználatot tovább éltető közösségek tagjaira? (Gondoljunk csak az autók visszapillantó tükrein fityegő rózsafüzérekre, a fülbevalóként használt keresztekre és Dávid-csillagokra stb.) Meddig teremt egy-egy szimbólum használata közösséget, meddig kelti fel az ismerősség, otthonosság érzetét, és mikor válik mások számára idegenné, érzékeihetetlenné, bosszantóvá, vérig sértővé? Hogyan hidalhatok át az ilyen eredetű konfliktusok? Milyen megoldási minták alakultak ki a vallási türelem erdélyi köreiben ezzel kapcsolatban? TÁNCZOS Vilmosnak a folklór szimbólumok feltárása, leírása, rendszerezése terén újabban úttörő kezdeményezései vannak, de ő elsősorban az egyetemes, a vallási közösségeken túlnyúlóan érvényesülő közös nyelvre és a folklór alkotásokra figyelt.

53 Törekvését felekezeti közösségek világára vonatkoztatva lehetne továbbvinni. Az erkölcsi rend fenntartása a vallási közösségekben évszázadok óta kialakította a maga megszokott formáit, s ezek a fonnák folyamatosan változnak, lényegében enyhülnek az utóbbi két évszázad során. A köznapok erkölcsisége terén az egyházak különböző mértékben érezték illetékesnek magukat, és az is változott, ahogy az emberek ezt a normarendszer betartására irányuló törekvést fogadták és elfogadták. A modernizációt megelőző időkben protestáns közegben ismert szokás volt az egyházkövetés, a közösség normarendszerét megsértők részéről a nyilvános bocsánatkérés és büntetés. ILLYÉS Endre klasszikus könyve óta a téma újra meg újra fölmerül modernebb szövegösszefüggésekben is.

54 KISS Réka a küküllői református egyházmegye idevágó 17. századi iratanyagát ku-