Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

MOHAY TAMÁS: Erdély, a vallási sokszínűség és a türelem földje

nálkőzik egy olyan módszeres feldolgozás, amely a monográfiák, adatközlések, más szempontú elemzések anyagát a felekezeti együttélés szempontjából tudná újrahasznosítani. Itt nem is csak a vallási viszonyokat közvetlenül érintő munkákra gondolnék, hanem olyanokra is, amelyek az ünnepek és hétköznapok „profánabb" világába vezetnek. A kérdések a hétköznapi élet sűrű szövedékére irányulnak; ahogy ANDRÁSFALVY Bertalan után most már évtizedek óta beszélünk táji munkamegosztásról (amiről jelenség szinten már évtizedekkel korábban tudomása volt a néprajznak),

46 úgy érkezik el lassan az ideje annak is, hogy a felekezeti együttélés hétköznapi formáit, dinamikáját vizsgálóra vegyük. Egy ilyen kép nem egyszerűen egymás mellé állítása különböző felekezetek belső viszonyainak, hanem a kölcsönhatások, az egymásra tekintettel gyakorolt vagy éppen nem gyakorolt hétköznapi szokások, továbbá a felekezetközi és interetnikus viszonyrendszerek kapcsolatának beható elemzésén alapulhatna. Ahogy Erdély hagyományosan területi egységekre (is) tagolódik, úgy a területi egységek is településekből épülnek fel. A vallási sokszínűség nem csak települések között, hanem éppen Erdély esetében nagyon sokszor egyazon településen belül is érvényesül. Ezen a lokális szinten kínálkozik egy újabb, szinte beláthatatlan kutatási terület. Már a megjelent lokális néprajzi, helytörténeti monográfiák száma is tiszteletet parancsol; ez a szakirodalmi anyag tovább gazdagodik tanulmányokkal, adatközlésekkel, egészen újságok (ideértve az egyházi sajtót is) felekezetközi viszonyokról hírt hozó tudósításaival. Ha valaki egyszer nekikezdene az interneten fellelhető adatok akár csak röpke áttekintésének, alig áttekinthető kusza egyveleg közepette találná magát. Hol, hogyan használták, használják a templomot? Milyen a vegyes házasságokból születettek vallási hovatartozása? Milyen módon változnak generációról generációra, korokhoz kötötten a felekezeti arányok egy-egy településen? Milyen tényezők állnak ezeknek a változásoknak a hátterében? Hogyan tekintenek egymásra, mekkora távolságot tartanak az eltérő felekezetek hívei, miben és hogyan mutatkozik meg a távolságtartás, mik a „semleges" területek, hol vannak a közeledés terepei? Megannyi kérdés, amelyek életformákra, életvezetési elvekre, kultúrában, közösségi összetartozásban megmutatkozó magatartásmintákra mutatnak. NAGY Balázs Székelyföldről szóló könyve e téren is kiaknázható: sok olyan megfigyelést tartalmaz, amelyek ebben az összefüggésrendszerben értelmezhetők.

47 1. kép. Csíkmenasági kőkereszt (VASS Erika felvétele, 2006) Vallás és kultúra Alább néhány olyan téma felvetése következik, amelyek részei lehetnek egy, a felekezetek egymás közötti viszonyait, együttélését, „türelmi viszonyait" vizsgáló kutatásnak. Úgy vélem, hogy Erdély néprajzába ezeknek a munkáknak az elvégzése is szervesen beépülhet, s talán arra is van kilátás, hogy egy múzeumi bemutatásban valamiképpen az eredmények egy része megkaphassa az őt megillető helyet. A különböző felekezetek keretei között más és más az idő szemlélete, amit legplasztikusabban a naptár fejez ki. Nem véletlen, hogy régi kalendáriumokban egymás melletti oszlopokban közlik az esztendő rendjét vallások szerint. Köztudott, hogy a szentek ünnepei szerves részei az ortodox és a katolikus hagyománynak, és nem részei a protestánsnak. Ami piros betűs ünnep az egyik közösségben, az hétköznap a másikban. A szentek ünnepei is eltérnek a nyugati és keleti egyházban, és a görög katolikusoknál is más a helyzet. Vannak területi különbségek is, a helyi egyházi naptár mindig kiegészíti az általános római kalendáriumot. Máskor kezdődik az egyházi év a keleti és a nyugati keresztény hagyományban: nyugaton advent első vasárnapjával, keleten szeptember elsejével. Mások a böjti fegyelem