Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)
MOHAY TAMÁS: Erdély, a vallási sokszínűség és a türelem földje
jogával, hogy maguk dönthetik el, milyen vallást követnek, egyedülálló jogi helyzetet teremtett."4 A szerző a lengyel és a magyar viszonyok áttekintése alapján úgy látja, hogy az antitrinitárius prédikátorok toleranciavitáin keresztül a nyugat-európai gondolatok felhasználása is megfigyelhető az 1568. és 1571. évi erdélyi vallási törvényeken, hogy tehát (legalábbis szellemi értelemben) nem egészen lehet elszigetelt jelenségről beszélni. Ezeket a törvényeket BALÁZS Mihály nem is tekinti a négy recepta religio intézményesítésének, mert (a korábbiaktól eltérően) nem korlátozódnak meghatározott felekezetek engedélyezésére és nem érintik a meglévő egyházszervezeti kereteket; a superintendensek joga ezért korlátozódik kizárólag a papok moráljára. Ide tartozik az is, hogy ekkorra a katolikus egyház gyakorlatilag szervezetileg teljesen széthullott, és hogy a „pápai tudományokhoz ragaszkodó papokat" az országgyűlés már 1566ban kitiltotta Erdélyből (noha katolikus nemesi családok birtokain továbbra is zavartalanul működhettek). A tordai vallásbéke híres törvénye 1568-ban négy bevett vallásról beszélt. Ahogy a három rendi nemzet kápolnai uniója jó kétszáz évvel korábban a rendi értelemben vett politikai nemzeteket (natio) vette tekintetbe és nem számolt a más nyelvet beszélő, etnikailag, adózásrendben és vallásban is eltérő románokkal, ahhoz hasonlóan a bevett vallások sem számoltak a görögkeleti vallással, amely csak kétszáz évvel később lett Erdélyben bevett vallás, amikor a románok már számbeli többségét tették ki a lakosságnak. BENDA Kálmán ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy „való igaz: jóllehet az ortodox egyház Erdélyben teljes szabadságot élvezett, saját püspökeik kormánya alatt élhette a maga külön egyházi életét, de a bevett felekezeteknek osztályrészül jutó politikai jogokat nem élvezett. Az egyenlőség gondolata csak a nyugati egyház határain belül érvényesült, ennyiben Erdély sem tudta átlépni a 16. századi gondolkozás és világnézet határait." 25 A 16. században nem számoltak a szombatossággal sem, és a „vallási türelem" jegyében a kifejezett üldözést is megengedhetőnek tartották. Közismert, hogy a bevett vallások sem voltak mindenben egyenrangúak. A vallásbéke kimondását megelőzően és azt követően is estek erőszakosságok több oldalon is. (A ferenceseket 1556-ban karddal űzték ki Farkas utcai templomukból, egyszer s mindenkorra.) A katolikusok a fejedelemkorban nem tarthattak püspököt, a választott püspököket nem engedték be az országba, hasonlóképpen a szerzetesrendeket sem (a megfogyatkozott, legyengült ferencesek és a többször is kiutasított jezsuiták kivételével). Sérelmet szenvedtek az unitáriusok is, hiszen Dávid Ferenc elfogatását követően börtönben halt meg (BARTA Gábor jegyzi meg, hogy a 16. században a fejedelemnek gyakorlatilag ez volt az egyetlen fellépése valamely felekezet ellenében). 26 BENDA Kálmán tömör, de nagy ívű európai áttekintésében egyértelművé teszi, hogy a vallási törvények meghozatala és többé-kevésbé folytonos betartása mellett is „a lelkek összebékülése még nagyon távol volt". 27 Megoldásra várt a vegyes vallású települések problémája, a templom, a paplak és az iskola használatának kérdése, amire több kísérlet után néhány évtizeddel később, 1615-ben hoztak törvényt. Ez a fejedelemkor további időszakára többé-kevésbé biztosította a békés megoldások megtalálásának lehetőségét. VÁRKONYI Ágnes pedig arra mutatott rá, hogy a 17-18. század fordulóján az erdélyi és a magyarországi protestánsok vallásszabadsága élénken foglalkoztatta Angliát és Hollandiát, s ez Thököly Imre széles körben terjesztett életrajzán keresztül talán az angol John LOCKE vallásszabadságról írt traktátusára is hatással lehetett. Mindez nem volt akadálya annak, hogy „a tordai országgyűlés törvénye a vallásszabadságról a második világháború után teljesen kiesett a hazai és nemzetközi emlékezetből." 2S A korábban „ellenreformáció"-nak nevezett keitőlikus újjáépítkezés az egyházi hierarchiának azt az épségét igyekezett helyreállítani, ami a többi bevett vallás esetében sem előbb, sem utóbb nem csorbult. Az erdélyi püspökség jogi helyreállítása csak a 1716-ban, a Rákóczi-szabadságharc bukása után következhetett be. 29 A reformátusok, unitáriusok iskolákat és templomokat vesztettek, olykor igen fájdalmas módon (LÉSTYÁN Ferenc 34 katolikusok által el- vagy visszavett templomról tud a 18. században; ugyanakkor 111 új templom épült olyan helyeken, ahol a plébániának volt középkori előzménye). 3 ' 1 Hogy melyik felekezet hívei milyen fokú szabadságban élhettek, az nem csak a vallásbéke vagy a türelmi rendelet szabályaitól volt meghatározott, hanem hatalmi, anyagi, politikai viszonyoktól is függött: „igazi szabadsága annak volt, amely a fejedelem és a földesurak támogatására számíthatott". 31 Nincs itt tér több száz év történeti fejleményeit nyomon követni. (Ezt néhány általános mű alapján
