Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

MOHAY TAMÁS: Erdély, a vallási sokszínűség és a türelem földje

hogy emberek és embercsoportok, köztük vallási közösségekhez tartozók is minden ellenkező késztetés, olykor nyomás vagy erőszak ellenére is ragaszkodnak hovatartozásukhoz, ragaszkodnak felekezetükhöz; ez a ragaszkodás lehet tiszteletreméltóan kemény, lehet a fanatizmusig menően merev, akár már a párbeszédre is képtelen, olyan, hogy arról a legkevésbé sem a vallási türelem jut az eszünkbe. Az elmúlt években újra meg újra feltettek alapvető kérdéseket ezekkel a fejleményekkel kapcsolatban a legváltozatosabb összefüggésekben. Néhány kiragadott példát idézek ennek érzékeltetésére. A milánói egyetem vallásjog profeszszora, Silvio FERRARI kérdése, hogy törvényszerű-e, hogy a vallás feltámadása együtt járjon az intolerancia feltámadásával? O idézi azt a folyamatot, melynek során újabban sokfelé a vallás mintegy „deprivatizálódik", vagyis egyre inkább kilép abból a magánéleti szférából, ahová évtizedekig beszorították. Ebben szerepet játszik a kelet-európai marxista ideológiai hegemónia összeomlása, a katolikus társadalmi tanítás iránti megélénkült érdeklődés, az iszlámnak mint geopolitikai tényezőnek az előretörése, továbbá az, hogy a nemzeteszme feléledése újraértékelte a szerepet, amit a vallás a történelmi és kulturális identitás formálásában betölt, valamint hogy a kelet-európai országokban az egyházak visszakapták korábbi státusuknak legalábbis egy részét.

2 Krystyna DANIEL és Cole W. DURHAM, egy lengyel és egy amerikai jogász szerzőpáros némileg aggódva teszi fel a kérdést, „hogy vajon teremnek-e a vallási és nemzeti azonosságtudat kölcsönhatásai egy új cuius regio elvet, aminek keretében a hagyományos vallások együttműködnek az állami intézményekkel, hogy a 'tradicionális' vallások hegemóniáját érvényre juttassák; vagy egy valóban nyílt társadalom képes-e kiállni a felbukkanó nacionalizmus és atavisztikus intolerancia viharát, ami a régió néhány országában készülődik"." BENCE György filozófus a (főként állami) vallási semlegesség határairól töprengett el annak tudatában, hogy erről nem lehet tisztán akadémikus tárgyilagossággal beszélni; személyes bevezetőjében ezért is tudatja hovatartozását. Egyik tézise, hogy „az állam vallási semlegességéből, az állam és az egyház szétválasztásából nem következik, hogy a vallás merőben magánügy, s mint ilyennek, nincs helye a politikában".

4 GÁSPÁR Csaba teológiai szempontból elemzi, mit jelent a vallásszabadság római katolikus nézőpontból.

5 SZIGETI Jenő saját adventista egyháza körében szerzett, gyerekkorig visszanyúló „kisebbségi" tapasztalatokat felidézve kérdezi, hogyan is kapcsolódik össze a vallásszabadság és a tolerancia etikája, s hogy mi módon szabályozhatja a vallások egymás közötti viszonyát a demokratikus egyenlőség elve, hiszen a vallás, a hit az igazság végső bizonyosságára tör.

6 Minden jel arra mutat, hogy tovább él a társadalomban egy hagyomány, amelynek jelentőségéről sokáig szinte meg lehetett feledkezni vagy jelentőségét háttérbe lehetett szorítani. Úgy vélem, néprajzi szempontból is elodázhatatlan feladat a helyzetkép tisztázásához a magunk szakmai eszközeivel hozzájárulni. Annak a „függönynek" a félrehúzásáról volna szó, amelyet mint metaforát TÓTH Zoltán használ a parasztságról írt távlati képében: „Egészen addig világos és hangsúlyosan kifejezett a felekezeti megosztottság, míg elébük a 18. század végén készülődő modern nacionalizmusok, mint a nemzetek versenyében kompromittáló körülmény elé, függönyt nem húznak. ... A vallás ott is magánüggyé válik, ahol az egyházat és államot nem választották szét közjogilag."

7 Nálunk a felekezeti széttagoltság gyökeresen különbözik a nyugat- és déleurópai viszonyoktól, ahol „a keresztény felekezeti különbségeket általában radikálisan szüntették meg még a tridenti zsinat előtt vagy a tridenti elvek szerint utóbb, de még a modern nacionalizmus francia forradalomtól számított térhódítása előtt.... Az alkotmányos nemesi vallásszabadság, a köznép körében a török hódoltsági területek vallási türelme, majd az újratelepült vidékek munkaerőhiánya falvakon belül is megosztott felekezeti képleteket hozott létre".

8 Válaszra váró kérdések rögvest előbukkannak, ha a maga módján a köztudat részévé vált erdélyi vallási sokszínűségről és türelemről gondolkodunk. Az erdélyi múlt képe Erdélyben sokáig többnyire felekezethez kötött módon jelenik meg. Ez olykor hangsúlyokban, olykor szóhasználatban, olykor meg a tények megválogatásában érzékelhető akkor is, ha kimondatlan marad, még inkább, ha vállaltan. Ez a felekezethez kötött nézőpont a 20. században, különösen annak második felében fokozatosan eltűnni látszik, és egyre inkább csak azoknál marad meg érzékelhetően, akik valamelyik vallás lelkészei, papjai. A vallási helyzet múltjának képével kapcsolatban különösképpen igaz ez a megállapítás. Részletesebb elemzés és bemutatás nélkül is, a református lelkész LÁSZLÓ Dezső könyve a református egy-