Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

POZSONY FERENC: Az erdélyi magyar társadalom kutatásának eredményei

Összegezés A romániai magyar társadalom etnográfiai jellegű kutatását az elmúlt nyolcvan év alatt alapvetően meghatározták a hazai politikai és hatalmi viszonyok, a szakemberképzés milyensége, valamint az intézményes háttér alakulása, visszafejlődése és kibontakozása. Az erdélyi magyar társadalomnéprajz tematikája, terminológiája és kutatási módszertana viszonylag későn, csak a két világháború közötti korszakban alakult ki. Mivel sem egyetemi, sem intézeti háttér nem állt folyamatosan a fiatal magyar társadalomkutatók rendelkezésére 19201940 között, ezért csak szerényebb kezdeményezések érlelődhettek akkor, s jelentősen felértékelődött a különböző világ- és kultúraszemléletű csoportosulások által kiadott folyóiratok szerepe. A két világháború közötti kezdeményezések végül is 1940-1944 között teljesedtek ki, amikor a magyar állam biztosította a legfontosabb tudományos intézetek anyagi hátterét, s a néprajzi képzés újra beindult a kolozsvári magyar egyetem keretében. Ennek a korszaknak a társadalomtudományi szemléletét és minőségét alapvetően meghatározta BÓNIS György, GUNDA Béla és VENCZEL József tevékenysége, akik pár év alatt elősegítették az erdélyi magyar néprajz professzionálódását, az európai és a magyarországi eredmények befogadását. Ugyanakkor olyan fiatal kutatói nemzedéket

131 bocsátottak szárnyára, melynek tagjai a második világháború utáni évtizedekben különböző intézményekben (például Néprajzi Múzeumban, Folklór Intézetben) kulcspozíciókhoz jutottak, és nagyszabású, csoportos tudományos célkitűzéseket és feladatokat tudtak megvalósítani. Miközben a különböző társadalomtudományok a második világháború után gyors fejlődésnek indultak Nyugat-Európában, a Sztálin által diktatórikus eszközökkel irányított keleti vörös blokkban azok fokozatosan elsorvadtak. Napjainkban már köztudott, hogy egyetlen totalitárius rendszer sem tűri meg a fennálló társadalom szerkezetének pontos, valósághű feltárását, átvilágítását és bemutatását, mivel épp annak erőszakos homogenizálására törekszik. 1945 után a szocialista, totalitárius hatalom csakhamar beszüntette a néprajz egyetemi oktatását, majd felszámolta az önálló magyar universitast, s a különböző akadémiai kutatóintézetekben magyar fiatalokat többé már nem alkalmaztak. A kommunista hatalom, a második világháborút követő években átmenetileg nem zúzta szét a néprajzi vagy szociológiai intézményrendszert. GUNDA Béla magyar állampolgárként egészen 1947-ig Romániában maradhatott és irányíthatta a kolozsvári néprajzi oktatást. Érdekes, hogy miközben Bukarestben GUSTI professzort ideiglenesen a Román Akadémia elnökévé választották, az általa vezetett rendszeres falukutatásokat már hatalmi szóval leállították. Közvetlenül a román király elűzése után, már 1948-ban olyan új tanügyi törvényt léptettek életbe, melynek következtében felszámolták a rendszeres néprajzi és a szociológiai képzést. Az 1956-os magyar forradalmat követő években pedig Romániában megtiltottak mindenféle empirikus társadalomkutatást. Közvetlenül Gheorghe Gheorghiu Dej, román kommunista diktátor halála (1964) utáni évben utódja, Nicolae Ceausescu, miközben meghirdette Románia Szovjetuniótól való függetlenségét, egyre fokozódó, aggresszíven türelmetlen politikát kezdeményezett az ország területén élő kisebbségekkel szemben. Kirakat jellegű politikájának keretében 1965-ben visszahelyezte jogaiba a szociológiát, annak egyetemi oktatását, s engedélyezte újabb empirikus kutatások elvégzését is. A kolozsvári „Babes-Bolyai" Tudományegyetem filozófia-szociológia tanszékén Ion ALUAS kezdeményezésére jelentős csoportos, alapkutatások folytak Hargita, Kolozs, Szilágy és Szatmár megyékben, valamint a mócok által lakott hegyvidéken. Ennek az ideológiai „eresztésnek" a jegyében alkalmazták VENCZEL Józsefet szakértőként, tudományos munkatársként a kolozsvári BBTE szociológiai laboratóriumában.

132 Az 1968-as eseményeket kísérő ideológiai és nemzetiségi lazításban alapították a Kriterion Könyvkiadót, mely két évtized alatt megjelentette a legjelentősebb, második világháború után végzett csoportos és egyéni terepkutatások eredményeit. A néprajzi kötetek szakmai színvonalát és igényességét elsősorban SALAMON Anikó szerkesztő határozta meg, aki az 1970-es évek első felében Budapesten, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen rendszeres néprajzi tanulmányokat végzett. Kezdeményezte és serkentette a népi önéletleírások és élettörténetek megjelentetését, melyek éppen azt dokumentálták, hogy minden korban egy-egy lokális közösség befelé finoman rétegzett volt, s a népi kultúra, társadalom működtetésében, alakításában az egyéneknek meg specialistáknak mindig nagy szerepe volt. Ezek az eredmények fokozatosan szakítottak a népi társadalam arctalan vizsgálatával, s