Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

FURU ÁRPAD: A Torockó értékvédő program

Piacsor legnagyobb kötött kapujának tulajdonosa már az első pályázat meghirdetésekor benevezett, ám a megítélt összeg felhasználására megfelelő szakember hiányában nem kerülhetett sor. A megoldást egy háromtagú torockói munkacsoport műemlékes szakképzése biztosította, ők 2000-től kezdődően szakmai felügyelet mellett elvállalták az igényes restaurátori munkát. Ily módon, néhány hasonló, ám kevésbé reprezentatív kapu-helyreállítással egyetemben, 2002-ben mindkét munka sikeresen elkészült. A minimális beavatkozás elve szerint a munkálatok a kikorhadt bálványok cseréjét, vagy kiegészítését, a kapu nyílószárnyainak részleges faanyagcseréjét jelentették. (Pontosan a minimális beavatkozás, azaz csak a teljesen elkorhadt faelemek cseréjének engedélyezése jelentette a legnagyobb akadályt a folyamat útjában, ugyanis mind a tulajdonosok, mind a helyi mesterek kezdetben sokkal átfogóbb nagyobb cserében gondolkodtak, mint ahogy az műemlékes szempontból elfogadható lett volna.) A kapuk eredeti faanyagát telítettük, majd szükség szerint pácoltuk, az új anyag esetében, a megkülönböztethetőség elvének betartása mellett, törekedtünk a szín minél harmonikusabb beállítására. A létező kapuk helyreálltása mellett sikeresen indult a nem illeszkedő vaskapuk cseréje. A helyreállítási pályázati rendszerben meghirdetett folyamat a település általános képének javítását célozza, és kezdetben a Főtérre, és a főbb útvonalakra összpontosított. Az új anyagból készült hagyományos kapuk ugyanolyan módszerrel készülnek, mint egykori társaik néhány évtizeddel korábban, az egyetlen új technikai megoldást néhány esetben a fémkapuk oszlopainak tartószerepben történő megőrzése jelentette. A faragott tölgyfa bálványok felfogását a meglévő oszlopokra a restaurátor csoport a tulajdonosok kérése alapján dolgozta ki. Ezzel az olcsóbb módszerrel el lehetet kerülni, hogy a bebetonozott vasoszlopok kiemelését követően a falak megrepedjenek. Új épület, kiegészítés tervezése és kivitelezése, jogi védelem Illeszkedő új épületek vagy kiegészítések tervezése a program kezdetétől meghirdetett cél, ám minden bizonnyal ezen a téren érte el az alapítvány a leggyengébb eredményeket. Meg kell különböztetnünk a program kezdeti éveit jelentő szakaszt, amikor az alapítvány semmilyen jogi eszközzel nem rendelkezett a kiegészítések ellenőrzésére, mivel a település még nem élvezett műemléki védettséget. 2000-től a falu jogi státusa rendeződött, azaz védett műemléki övezetté nyilvánították, ám a törvények betartásának útja hosszú és nehézkes. 1996-2000 között az új épületek befektetőire az alapítvány kizárólag ésszerű műszaki és anyagi érvekkel tudott hatni. Tapasztalatunk a hosszú és kimerítő tárgyalási folyamatokról keserű, a tulajdonosok többsége esztétikai érveket egyáltalán nem fogadott el, a műszaki és anyagi érveket is csak töredékében értette meg. A legtöbb helybéli számára az építkezési terv szükségessége terhes volt, az építész szerepét fölösleges rosszként, költségforrásként értelmezték, gyakran próbálkoztak a rendszert kijátszásával. A műemlékes tevékenység sikere tulajdonképpen csak a kis számú beavatott előtt világos: azok előtt, akik tudomást szerezhettek arról, hogy milyenek is lettek volna a szóban forgó beavatkozások, ha úgy épülnek fel, hogy az alapítvány munkatársai a tervezési, kivitelezési folyamatba nem szólnak bele. Néhány torzszülött épület felhúzását elkerültük, ám sajnos megállapíthatjuk, hogy az ingyenes tervezés ellenére, szinte mindig valamennyire eltértek a tervtől^ az eredménnyel ezért sem az építész, sem az alapítvány nem büszkélkedhet. (A tulajdonosok pedig általában nagy későre szembesülnek saját hibájukkal, és bánják, hogy a kivitelező mester legegyszerűbb megoldást szorgalmazó szavát, vagy saját merev elképzeléseiket követték.) 1998-2000 között elkészült két fontos településrendezési tanulmány az alapítvány anyagi hozzájárulásával, egy műemlékvédelmi szaktanulmány, majd ennek felhasználásával az építkezési engedélyek kiadásához elengedhetetlenül szükséges általános településrendezési terv. Viszonylagos sikernek tekinthető, hogy e doku17. kép. 1749-ben épült jobbágyház zsindelyezés közben