Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

SEBESTYÉN JÓZSEF: Az épített örökség dokumentálása erdélyi magyarlakta településeken (Inventarizációs program, építészeti értékleltár)

Miikfaha. református és .\y<ir<íd!:c>uiá.y:ió unitárius temető 15. kép. PÉTERT Y László rajza, Sírkövek Mikházáról tatlan kulturális értékek tűnhetnek el örökre, amennyiben nem számolnak a kulturális örökség fenntartható hasznosításával, s nem egy esetben anélkül, hogy egyáltalán tudomást szereztek, szerezhettünk volna meglétükről. Tennünk kell tehát közösen azért is, hogy a határ-menti térségek településeinek épített örökségi értékleltárai mielőbb elkészüljenek. E kis kitérő után térjünk vissza a Nyárádmente térségéhez. A Nyárád felső folyásának Akosfalvától északra fekvő, a történeti Marosszék zömében magyar lakosságú kisrégióját alkotják, amelyen belül felekezeti szempontból megkülönböztethetjük az alsó, kizárólag protestáns (református, unitárius), vagy vegyes lakosságú falvakat a Nyárád forrásvidékének a mikházai ferences zárda hatáskörében 9 faluból álló katolikus tömbjétől. Egyetlen városias jellegű települése és ugyanakkor a tájegység a múltban és ma is legfontosabb helysége a Nyárád partján húzódó három történelmi településnek (Nyárádszentanna, Nyárádandrásfalva és Nyárádszereda) az 1968-as közigazgatási átszervezés során való összeolvasztásával kialakított Nyárádszereda. A tájegység többi településéhez viszonyítva, melyek közül több már az 1332-es pápai tizedjegyzékben megtalálható, Nyárádszereda első írásos említése késői, az 1567. évi lustra, ahol már „oppidumként" 26 kapuval van feljegyezve. Ekkor Marosvásárhely után Marosszék legnépesebb helysége volt. Többször megújított mezővárosi és vásártartási jogát megőrizte a 19. századig. Azáltal, hogy a 18. század első feléig itt volt Marosszék alapvető törvényhozó szervének, a viceszéknek a székhelye, fontos szerepet játszott a szék törvénykezési életében. A település összességében falusias jellegű képét meghatározó, az 1838-ban épített református templom által uralt főtér épületei arra utalnak, hogy az 1872-ben elvesztett mezővárosi jogállapota nem maradt nyomtalanul a település szerkezetében. Inventarizációs programunk keretében elkészültek a települések történeti adatlapjai, a tájegység ingatlan és egyházi ingó örökségének adatlapos leltározása, fotódokumentálása és az épületek l:5000-es térképeken való rögzítése, valamint jó néhány kiemelkedő műemlék épület, továbbá a települések arculatát, utcaképét jellemzően meghatározó lakóházak, s az egyes jellegzetes portákon található gazdasági épületek részletes építészeti felmérései. A történeti adatok öszszegyűjtése során településenként számba vettük a helységnév változatai, etimológiája mellett közigazgatási és egyházszervezési hovatartozását, a település területének, határainak és szerkezetének változásait az idők folyamán, mai és régi úthálózatát, jogi státusát, lakosságának társadalmi, etnikai, vallási rétegződését a fennmaradt összeírások és népszámlálások alapján, az adatlapot a régészeti lelőhelyek ismertetésével és egy rövid helytörténeti összegzéssel zárva. A felső Nyárád-mente épített örökségének legértékesebb emlékeit a szakrális épületek képviselik. Kiemelkedő jelentőségű a román kori elemeket őrző nyárádszentlászlói unitárius templom, a gótikus szerkezetű berekeresztúri, nyárádszentannai és nyárádszentimrei református egyház, valamint a 17. század végi erdélyi egyházművészet reprezentatív emléke, a mikházai ferences kolostortemplom. E templomok építészeti felmérései Berekeresztúr, Nyárádszentanna, Nyárádszentimre és Mikháza esetében a helyreállítási munkálatok megkezdését segítették. A vidék lakóházainál is előszeretettel alkalmazott faépítészet gazdag emlékanyagot hagyományozott át a 18. század végi, 19. század eleji haranglábakon (Szentimre, Nyomát, Szentmárton, Szentanna, Rigmány és Szentháromság) és fakápolnákon