Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

POZSONY FERENC: Az erdélyi magyar társadalom kutatásának eredményei

Észak-Erdély a második világháború idején, 1940-1944 között újból Magyarországhoz tartozott.

27 Ez az új politikai helyzet csakhamar új esélyt és keretet teremtett az erdélyi magyar tudományos élet számára is. A Szegedről visszaköltözött Ferenc József Tudományegyetem keretében nagy lendületettel indult a szakemberek képzése. A magyar állam jelentős támogatásával, viszonylag rövid idő alatt, változatos oktatási és tudományos intézményrendszer épült ki Erdélyben. Már 1940 őszén megalakították az Erdélyi Tudományos Intézetet, mely csakhamar szerteágazó történeti, nyelvészeti és néprajzi kutatások bázisává nőtte ki magát. Fontos szerepet játszott a Borsa-völgyben folyó kutatások megszervezésében, 19401945 között évkönyvet jelentetett meg, s mintegy 30 tudományos tanulmánykötetet adott ki. A nagy igényességgel összeállított kiadványokban, pár év alatt megjelentek azok a kutatási eredmények, felmérések és helyzetelemzések is, amelyek még korábban, a két világháború közötti évtizedekben születtek meg.

28 Ezekben a zaklatott, háborús időkben, érdekes módon, újra a figyelem központjába kerültek az erdélyi magyar szórványközösségek. A protestáns értelmiségiek saját cselekvési programot dolgoztak ki a falusi diaszpórákban élő magyarság revitalizációjára.

29 Közvetlenül a Bécsi Döntés után jelenhetett meg VÁMSZER Géza kötete a Szeben megyei Oltszakadátról, mely elsősorban a német nyelvsziget-kutatás hatása alatt született.

30 A korszak tudományos életét alapvetően meghatározó VENCZEL Józsefnek tulajdonítjuk annak az átfogó kutatási programnak a kidolgozását, mely 1942-1944 között kérdőívek segítségével, módszeresen felmérte az Észak-Erdélyben található magyar-román és román-magyar etnikailag vegyes családok helyzetét. A második világháború, s az azt követő ideológiai és politikai kontextus azonban sokáig megakadályozta és elnapolta a nagyon jelentős minőségű és mennyiségű, gondosan kitöltött kérdőív szakszerű feldolgozását. A hatalmas adatbázis sokoldalú elemzésére csak fél évszázad múltán, az 1989-es fordulatot követő években, immár modern számítógépek segítségével kerülhetett sor.

31 Az 1940-1944 között folyó alapkutatások egyértelműen arra figyelmeztettek, hogy az 1918-at megelőző dualista korszak túlzott centralizációja végül is a különböző, Magyarországon élő etnikai csoportok közötti kapcsolatok terén csődhöz vezetett. Nagyon sok erdélyi magyar értelmiségi úgy érezte, hogy ebben az új korszakban megfontoltan újra kell fogalmazni Erdély anyaországhoz fűződő kapcsolatait. Az erdélyi értelmiségiek diskurzusai azt jelezték, hogy radikális paradigma- és szemléletváltásra van szükség, ami elsősorban a Budapestről küldött tisztviselők és vezetők kulturális, mentális mássága, sajátos viselkedése miatt tudatosodott a hétköznapok szintjén. Az erdélyi magyar elit réteg szövegeiben ebben a korszakban egyre inkább központba került a szétfejlődés és a kisebbségi autonómiák kérdése is. Miközben az erdélyi értelmiségi réteg jövőről alkotott képében egyre dominánsabbá vált a falu idealizálása, sokan azt sürgették, hogy elnapolhatatlan feladat, egy határozottan nemzeti elkötelezettségű, mély hivatásérzettel felvértezett, új fiatal elit kinevelése. VISKI Károly vezetésével, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen, már 1940-től megkezdődött a fiatal magyar néprajz szakos hallgatók képzése. Úttörő munkáját a Magyarországról érkezett GUNDA Béla folytatta, aki Kolozsvárt is csakhamar meghonosította az európai néprajztudomány legújabb eredményeit. Döntő szerepe volt a funkcionalista társadalomszemlélet elterjesztésében, ugyanakkor, elsősorban balti (finn és svéd) példák alapján, kezdeményezte a kultúra térbeli tagolódásának rendszeres kutatását is. GUNDA Béla 1941-1947 között Erdélyben olyan fiatal tudós nemzedéket nevelt fel, mely Kolozsvárról való távozása utáni évtizedekben is klasszikus értékű eredményeket tudott felmutatni. Habár a GUNDA Béla nevével fémjelzett kolozsvári néprajzi iskola képviselői elsősorban a tárgyi kutatásokra kocentráltak, soha sem tévesztették szem elől a tárgyak szerves társadalmi, szellemi kontextusának vizsgálatát sem. Első ízben GUNDA Béla hangsúlyozta Kolozsvárt a munkavégzéshez fűződő társadalmi kapcsolatok és intézmények szakszerű kutatásának jelentőségét.

32 Hatására bontakozott ki KÓS Károly munkássága a 20. század második felében, aki elsősorban a termelő és a tárgyalkotó falusi ember kapcsolatrendszerét igyekezett tanulmányaiban feltárni és bemutatni.

33 Az erdélyi társadalomkutatások másik meghatározó személyisége az 1940-es években BONIS György volt. Ezt a széles európai műveltséggel rendelkező fiatal tudóst 1940-ben nevezték ki a kolozsvári tudományegyetemre, ahol egészen 1947-ig különböző jogtörténeti előadásokat tartott. Habár nagyon rövid ideig tartózkodott Kolozsvárt, mégis nagy szerepe volt abban, hogy Erdélyben elkezdődött és fokozatosan kibontako-