Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)
BALASSA M. IVÁN: Erdély a magyar szabadtéri muzeológiában
A leírásból kitetszően háromhelyiséges, körültornácos, ereszes ház volt: „Otthonias érzést ébreszt a szép arányokban épült és a ház három oldalát átölelő oszlopsoros tornác - írta az egykori tudósító - mely a középen a konyha keskenyebb méretei folytán a verandává szélesül. E szabad előcsarnokba három ajtó nyílik..." 22 „A lakószobában van a divatos csempés kemencze, számolnak be róla másutt - az ősi szokás szerint hímzett párnákkal vetett ágy, asztal, kanapé, tálas stb. s egy szövőszék (osztováta) melyen a székely asszony sző". 23 Mert a ház egyik szobájában lakó is volt (mint már ezt 1873-ban is tapasztalhattuk), „... a szívélyes és valóban délceg demjénházi székelypár...". 24 Nemcsak a ház, hanem a lakók is nagy sikert arattak, a feleség - természetesen „piros pozsgás székely lányka" szőtt, a bemutatóért például Milán szerb királytól négy aranyat kapott. 2A másik ház másik szobájában egy válogatott háziipari kiállítás volt. Az Ezredéves Országos Kiállítás Néprajzi Falujáról itt most csak annyit, hogy azon Erdély méltóan volt képviselve, felállították a hétfalusi (Brassó m.) csángó, a torockói (Torda-Aranyos m.) és a kalotaszegi (Kolozs m.) magyar, a Szeben megyei szász, a felső-szálláspataki (Hunyad m.) oláh, és a csíkszentdomonkosi (Csík m.) székely házat. Később az az általános értékelés alakult ki, hogy az egész Néprajzi Falu két legjobb „ház"-ának egyike a GYARMATI Zsigáné közreműködésével berendezett kalotaszegi volt. 26 A két világháború között 1920-at követően - e téren is - minden alapvetően megváltozott. A megmaradt Magyarországon éppen úgy, mint Erdélyben gyakorlatilag egy évtizedre „elfelejtődött" a szabadtéri múzeum ügye. Az utóbbi helyen hamarabb éled a szabadtéri múzeum, igaz, részben pontosan ellentétes törekvésekkel a háttérben, mint korábban. Az 1922-23-ban Kolozsváron létesült Múzeum Etnografic al Ardealului a nemzetiségi elfogultságoktól mentes Romulus VUIA igazgatósága alatt 1929-ben megkezdte a Parcul Etnografic National építését, melyet előbb a Fellegvárnál akartak elhelyezni, majd végül a Hóján - ott ahol ma is van - kapott 75 hektárt. 27 Nagy várakozással voltak a magyar néprajz jelesei is az új múzeumot illetően. VI SKI Károly beszámolójából: „A tervek szerint természetesen nemcsak román porták épülnének és rendeződnének be magától értetődően etnográfus tervei és irányítása szerint -, hanem erdélyi magyarok, székelyek, szászok, bánáti svábok, szerbek és rutének is". 28 VARGHA László azt is kiemeli, hogy a múzeum az „...ősi, kihalásra ítélt állatok bemutatását is szolgálja". 29 Valahogy elkerülte mindkettőjük figyelmét, hogy az első áttelepített épület Felsővidráról (Vidra) Avram Jancu szülőfalujából származik és egyes hagyományok szerint szülőháza volt... 30 Az igazán nagyvonalú elképzelésből, amelyben többek között 16 parasztudvar, hét fatemplom szerepelt, 31 kevés valósult meg, az említett vidrai ház mellett egy udvar a beszterce-naszódi Telesről (Telciu), két csűr, az egyik Sztánáról, egy útmenti kereszt és a Gaudeamus nevet viselő múzeumi vendéglő. A második bécsi döntést követően, 1940 augusztusában a Vuia-tanszék és a hozzá kapcsolódó néprajzi gyűjtemény áttelepült Nagyszebenbe és a gazdátlanul maradt szabadtéri múzeum pusztulásnak indult, csak a vidrai ház és a vendéglő maradt meg, igaz mindkettő romosán. 32 A ma is létező, közelmúltban folyamatosan felújított szabadtéri múzeum lényegében 1956ban indult újra, elsősorban KOS Károlynak köszönhetően, 33 és bekerült az egyik legrégebbi fennmaradt székely ház az 1678-ban épült Hamar-ház Kászonimpérből, valamint egy kovácsműhely és hámor Torockóból. Ez messze nincs arányban az erdélyi magyarság számával, nem is beszélve a többi nemzetiségről. Azaz a kolozsvári intézmény lényegében etnikai szabadtéri múzeum lett. A székely gyűjtemény gondolata nem múlt el, csak egészen 1929-ig szunnyadt. Ekkor ajánlották fel megvételre a Székely Nemzeti Múzeumnak azt a telket, mely már a háború előtt is számításba jött a szabadtéri részleg elhelyezésére. CSUTAK Vilmos, a múzeum nagyhatású igazgatója azonnal akcióba kezd és pillanatok alatt a telekszerzés támogatására és a múzeumi épületek kiválasztására, a berendezések gyűjtésére olyanokat sorakoztat fel, mint KEÖPECZI SEBESTYÉN József, KÓS Károly, HAÁZ Rezső, VÁMSZER Géza, MILLEKER Rezső, SZILÁDY Zoltán, sőt 1931-ben VISK1 Károly is Erdélyben van. 34 Folyik az épületkiválasztás. Mindenki, például KEÖPECZI SEBESTYÉN és KÓS is amellett érvel, hogy eredeti épületeket kellene áttelepíteni.
