Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

SZŐCSNÉ GAZDA ENIKŐ: Erdélyi levéltári források felhasználási lehetőségei az építészet és lakásberendezés rekonstruálásában

A nemesi réteg lepedői közt még 1801-ben is jelen van a selyemmel és arannyal kivarrott, vagy pusztán fekete selyemmel, fehér selyemmel, kék selyemmel varrott úrihímzéses lepedő, de emellett már megjelenik a mindennapi használatra szánt parasztgyolcs vagy gyapot-lepedő is. Még 1837-ben is selymes tótosfejű lepedőket visz magával az egyik nemes lány. A kézdivásárhelyi cívis lányok kelengyéjében is feltűnik a selymes, tótos, tótos varrott, csipkés lepedő. Míg a nemesek, honoráciorok és cívisek a gyolcs és gyapot lepedőket részesítették előnyben, addig a katonarend és a jobbágy lány ok kelengyéjében főszerepet játszik a kenderből készült, durvább használati lepedő. Ennek ellenére elég sok katonakelengyében is feltűnik a selyem fejes lepedő, mint a társadalmi feltörekvés és reprezentáció jele. Az ágy környékének díszítése mellett az asztalneműk szerepe is kiemelt fontosságú a kelengyékben. Az abroszok közül már korszakunk elején elkülöníthető a hosszú és a rövid abrosz. Az előbbiből csupán 1-2 darab került a kelengyékbe, mivel ezt csak az ünnepi alkalmakkor használták. A mindennapi étkezések alkalmával használt rövid abroszokra nagyobb szükség volt, így ezekből mindig többet adtak a szülők lányaiknak. Legnagyobb divatja a barackmagos abroszoknak volt, ezek bizonyára azok a takácsok által szőtt abroszok voltak, amelyeket még napjainkban is ezzel a megnevezéssel illetnek Háromszéken. A barackmagos abrosz valamennyi társadalmi rétegnél megtalálható volt. Ezen kívül még sávos, tótos, hímes, kalótyás, 8 nyüstös, takács abroszokat emlegetnek. A nemesek körében néhány bejegyzés az abrosz használatára, funkciójára tér ki. Ezekből látható, hogy külön abrosztípus volt a kalákákhoz, illetve más abroszt szántak a cselédeknek. Az asztalkeszkenő nem volt éppen annyira elterjedt textília, mint az abrosz. Fernand BRAUDEL francia kutató úgy vélte, hogy e kisméretű keszkenők nagy száma a régi leltárokban elsősorban a villa használatának hiányával magyarázható. Amíg a Velence felől terjedő villa nem kapta meg a helyét az étkezési kultúrában, e keszkenők a mindennapi étkezés nélkülözhetetlen kellékei voltak: ebbe törölték meg az összemocskolódott kezet és arcot.

27 Háromszéken az elemzett korszakunk végén, tehát csupán 1840 körül tűnt fel először a villa a hozományleltárokban. Ennek ellenére úgy tűnik, az asztalkeszkenők száma sem szorult vissza egyhamar, e két kulturális elem párhuzamos jelenléte megmaradt 21. kép. Rézkoppantó. Székely Nemzeti Múzeum még több évtizeden át. Az asztalkeszkenőknek leginkább a számát jegyezték fel a kelengyelistákba. Míg a katonarendnél a 4-6 darab volt a leginkább megszokott, addig a nemeseknél az anyagi jólét függvénye szerint variálódik ezek száma. A szegényebb nemesek 12 darabot, a jobb módúak 36-48, sőt egy honorácior lány 60 darabot is vitt magával. Az asztalkeszkenők díszítettsége presztízsjel lehetett, mert csupán a nemeseknél és honorácioroknál jegyzik fel, hogy 8 nyüstös, barackmagos, sávos, takács vagy fáinabb kivitelűek ezek. A kendező kendő valószínűleg a törülköző őse lehetett. Ennek jelenléte a hozomány levelekben nem volt törvényszerű. A nemeseknek 66%a, a lovas katonáknak 76%-a, a gyalogoknak szintén 66%-a tartotta fontosnak, hogy kelengyéjében szerepeltesse a kendező kendőt. A 8 nyüstös, takács vagy barackmagos kendezők csak a 22. kép. Vaskoppantó. Székely Nemzeti Múzeum