Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 20. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

GAZDA KLÁRA: Nemzetiségi település a moldvai magyaroknál

Gazda Klára NEMZETSÉGI TELEPÜLÉS A MOLDVAI MAGYAROKNÁL I. A nemzetségi település és esetei a Kárpátmedencében A település belső tagoltsága többféle - természeti, gazdasági, társadalmi jogi, vallási stb. - tényező következménye lehet. A magyar néprajzi szakirodalom nemzetségi településnek a vérségi kapcsolatokat tükröző településtípust nevezi, amelyben az azonos nevű, rokon családok házai térben is egymás szomszédságában helyezkednek el, halmazos házbokrokat (mint például az Őrségben), a hosszan elnyúló település gerincén egymást követő nemzetségi szakaszokat (ilyen a KÓS Károly által leírt Rákösd példája), vagy pedig utcává alakult közös udvarokat (ilyenek például palóc hadas udvarok, és székely nemzetségi zsákutcák) alkotva. Ez a szerkezet kialakulhatott a rokon családok kezdettől való egymás mellé telepedésével, vagy a családok és telkeik folyamatos osztódásával is, de sok esetben a kétféle tényező együtt hatott.

1 A nemzetségi település létrejöttének előfeltétele tehát: 1. a megfelelő méretű telek birtoklása, 2. annak szabad használati (például elrendezési, beépítési) joga 3. afölötti szabad rendelkezési (például felosztási) jog 4. igény és szükséglet a család együtt maradására. Ez utóbbi az érvényben lévő osztott örökösödési rendszerrel, a szaporulattal, termelési ágazattal

2 és feltételezhetően a hagyományokkal, életformával is összefügg. A feudalizmusban a nemzetségi településnek gazdasági és jogi korlátai voltak: a magyarságnál elsősorban a nemesség rendelkezett nagy kiterjedésű, 2-3000 négyszögöl alapterületű és előnyös elhelyezkedésű beltelekkel, melyet tetszés szerint lakhatott és építhetett be vagy oszthatott fel az örökösök közt. A telepes jobbágyok rendszerint eleve szűk telkeinek utódlási jogát a földesúr korlátozta. így a szakirodalomból ismert példák főként kisnemesi falvakból valók, s ezért e vonatkozásban a nemzetség fogalmának kétféle, - magyar köznyelvi, csak a nemesekre vonatkoztatott,

3 valamint néprajzkutatók általi, bármilyen 'unilaterális leszármazáson alapuló társadalmi csoport' településére vonatkoztatott értelmezése közt nincs nagy ellentmondás. A társadalmilag vegyes falvaknak a központi, nemesek által lakott része rokonsági alapon szerveződött, míg a jobbágyok legtöbbször a periférián szűk, soros telkeken laktak. A történeti Magyarországon városnegyedekben is felismerhető ez az elv, nem magyar nemzetiségi lakosság körében is, mint a verseci szerbek, valamint a szabadkai szerbek és bunyevácok esetében.

4 Előbbiek legkorábbi kiváltságai még Zsigmond királytól származnak, amit későbbi történeti események, így a 19. század eleji szabad királyi városi státusz elnyerése, árutermelő gazdálkodása (híres bortermelő- és selyemkészítő központ) is megerősíthettek,

5 utóbbiaknál is szerepet játszhatott a mezővárosi és határőrvidéki szabadabb jogállás.

6 A nemzetségi alapú szerveződés részben abovo csoportos települések sajátja, részben magányos tanyából fejlődött kusza halmazfalvaké is, hisz a tartozéktelepülés állandósulásának eleve a kötetlen, szabad földhasználat volt az előfeltétele. Az Erdélyi Érchegység 650-1100 m magasságában elterülő Câmpeni kerülete 128 román nemzetségi házcsoportjának (crânguri) a 17-18. század óta folyamatos alakulását

7 BARABÁS Jenő a bányavidék munkaerő-szükségletéből eredő szabadalmasabb helyzetével és a románoknak nyújtott kiváltságokkal hozza összefüggésbe: ezek a posessiones valachicaleseken keletkeztek.

8 Az emberek emlékezete itt számon tartotta az első foglaló ős nevét, aki a saját maga irtotta szálláson felépítette a házát. Köré építkeztek aztán a leszármazottai. Az így kialakult házcsoportok többségét az ott lakó nemzetség vezetékvagy gúnynevéről nevezték meg.

1

' A biharkristyóri román nemzetségi házcsoportok kialakulása

10 szintén magyarázható az er-