Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)

A KISALFÖLDI LAKÓHÁZ TÖRTÉNETI FEJLŐDÉSE

tunk a Nagyalföld lakáskultúrájával, háztípusával kapcsolatos kisalföldi analógiákra. Az utóbbi években végzett vizsgálataink szerint a két terület között közvetlen, folyamatos kapcsolat állott fenn, részben a Dunakanyar és környezete területén, részben pedig Komárom és Fejér megyék területén, amint arra a tüzelőberendezések tárgyalása során utaltunk. Mindkét említett körzet nagy történeti fontosságú volt. A Dunakanyar Buda-Pest-Obuda-Vác-VisegrádNagyma-ros-Esztergom-Tata láncolatában a középkori magyar művelődés rendkívül fontos, urbanizációs körzete a polgárosulás jelentős területe. A Székesfehérvár-Mór-Ko-máromTata útvonal és érintkezési terület pedig a késő középkori, újkori viszonyok egyik legfrekventáltabb kereskedelmi útvonala, ahol többek között a nagyalföldi állatkereskedelem jelentős része lebonyolódott. (Paks, Dunaföldvár, Adony, Ercsi stb. helyek révjein át, erre vezetett a legrövidebb és legkényelmesebb útvonal a Győri- és Bécsi-medence felé.) Noha a 16-17. század során e két vidék elpusztult, átalakult, egyaránt figyelemreméltó azonosságokat tapasztalunk itt, a Kisalföld és a Nagyalföld anyagával kapcsolatosan. A Dunakanyarból, Nagybörzsöny községből közölte Nógrád megye műemléki topográfiája 1954-ben egy talpgerendás, sövényfalu lakóház alaprajzát, amely szoba, konyha (előtér, kéményalja), kamra, istálló kapcsolású volt. Konyhájában a szomszéd felé, a hátsó falon kiugró kemencét építettek. A vizsgálatokat végző VARGHA László szerint 19. század elejére tehető építési ideje.

131 A szentendrei sziget kontinuus magyar településeinek 1968-ban végzett tájékozódó jellegű vizsgálata során néhány még ép, kieresztett konyhai kemencét találtam Szigetmonostorban, s számos további kieresztett kemence romját fényképezhettem. Tapasztalataim szerint, e területen az utóbbi évekig általánosak voltak a konyhák kívülre épített kemencéi. Az utóbbi egy-két évben kezdték ezeket tömegesen bontani. Elfalazott szájuk, bedöntött téglaboltozatuk sokfelé fényképezhető volt. E kemencék alakja, szerkezete teljesen megegyezett a kisalföldiekével. Természetesen, az itteni konyhák is szabadkéményes füsttelenítésűek, a lakószobák pedig a konyhákból fűthetők voltak. A lakóépületek szintén konyhai bejárásúak és soros alaprajzi kapcsolásúak. Sajátos azonban, hogy következetesen szarufás tetőszéket találtunk (szelemenes szerkezetet csak az ideiglenes „pelyvasoknál" deríthettünk fel). Részben személyes megfigyelés alapján, részben pedig a második világháború után e körzetbe települt alföldi szegényparasztok, földhöz juttatottak észrevételei, megjegyzései alapján észlelhettük, hogy az itt épülő házak hagyományos arányai eltérnek az országos átlagtól, de különösen a szomszédos területekétől. A lakóházak feltűnően keskenyebbek. Az újonnan földhöz juttatottak éppen ezért állandóan ízlésbeli megjegyzéseket tettek. Feltehető, hogy a tetőszerkezet, a tetőszék magassága és az épületek szélessége között összefüggések voltak, melyeknek részletes felderítése későbbi feladatunkat képezheti. Mindenesetre, a szarufás tetőszerkezet hagyományos volta, archaikus megoldásai külön is figyelmet érdemelnek. Témánk szempontjából rendkívül fontosnak tekintjük, hogy az alföldi háztípus tüzelőszerkezeti, alaprajzi megoldását ebben a fontos művelődéstörténeti jelentőségű tájban fellelhettük. Történeti mélységéhez, kontinuus középkori gyökeréhez szó nem férhet, igazolják a szomszédos, nem távol fekvő kiskunsági, Kecskemét környéki ásatások, melyeknek eredményei már majdnem négy évtizede ismertek. Még inkább megerősíthetett bennünket a nagybudapesti körzetben volt Csút középkori falu feltárása, ahol a Budapesti Történeti Múzeum középkori kiállításán bemutatott ásatási rajz tanúsága szerint több, témánkhoz kapcsolható alaprajz, tüzelőszerkezet, többek között kieresztett konyhai kemence maradványa került elő. (A lelőhely publikálásáról sajnos nem tudok.) Délkelet-Komárom és Fejér megye csatlakozó érintkezési területének lakóházát részleteiben máig nem vizsgálta a kutatás. A szórványosan gyűjtött archív fényképanyag, valamint a székesfehérvári István Király Múzeumban folyó, PESOVÁR Ferenc nevéhez fűződő felderítő munka nyomán tudjuk, hogy e területen is otthonos volt a közelmúltig a kívülről, konyhából fűtött szobai kemence, széleskörűen ismert volt a szabadkémény. Konyhai bejárású, soros alaprajzi elrendezésű lakóházakat építettek. A székesfehérvári múzeum állandó kiállításának néprajzi anyagában egy szoba-konyha egységet be is mutattak. Fejér megye, a terület földrajzi helyzeténél fogva, sajátos összekötő kapocs a Nagyalföld és a Kisalföld között. A Fejérből felderített hasáb alakú szobai kemence részben a Kiskunság és Pest megye, részben