Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)
A KISALFÖLDI LAKÓHÁZ TÖRTÉNETI FEJLŐDÉSE
dés, oromdeszkázat, gádorok, vagy a gerendafödémek - jelen dolgozatunkban részleteiben nem elemzett - díszítése. Ezek épp pontos datáltságuk révén láttatni engedik, hogy az elmúlt 200-250 évben a szűkebb, vagy tágabb időszakokban elfogadott stílusirányzatok területileg meglehetősen egységesen jelentkeztek. Ezzel kapcsolatosan utalnunk kell arra, hogy ez csak úgy értelmezhető, ha feltételezzük, hogy területünkön az egységes népi építkezési kép nem az újabb 80-120 év eredménye, hanem hosszabb, együttes fejlődés hozta létre, nyilván közös alapokra támaszkodva. Az egyöntetű típusképben - mint arra korábban többször utaltunk - csak a kapuvári, csornai járások területén voltak eltérő, korábbi állapotra utaló jelek. (Külön az udvarra nyíló szobák, lapos, tetején tűzhelyként használt katlanos kemencék, pilléres, árkádos folyosó stb.) Az itt fellelt eltéréseket a dunántúli, füstös konyhás háztípushoz fűződő hajdani kapcsolatok jeleként kellett értékelnünk. A soproni magyar, horvát falvakban véleményünk szerint egy korábbi időszakban (a 18. századig) a tőlük délre fekvő területhez kapcsolódva füstös konyhás, korábban talán még füstös ház volt. A 18. századtól viszont a kisalföldi háztípushoz igazodott mindkét járás. Ha ezt nem tennénk fel, nem adhatnánk elfogadható magyarázatát azoknak a jelenségeknek, amelyek ebben a két járásban a kutatásaink során felmerültek, de nem volnának értelmezhetők azok az egyezések sem, melyek nagy mértékben, szintén meghatározták a helyi lakóházfejlődést. Vas és Veszprém vármegyék területe, mely a Kisalföldet dél felől határolja, teljes mértékben és egyértelműen a dunántúli, vagy nyugati háztípushoz tartozik. Területünk szempontjából figyelmet érdemel VAJ KAI Aurél és TÓTH János két megyei monográfiája. 129 Megjelenése idején mindkét átfogó feldolgozás értékes előrelépést jelentett szakirodalmunkban. Figyelmünket VAJKAI munkájában különösen az ragadta meg, hogy ÉszakVeszprém területéről a megyei átlagától eltérő falucsoportot ismerhettünk meg. Ezekben az alaprajz, tüzelőszerkezet, falazat, tetőszék mindenben a Komárom megyében megszokott, általánosnak ismert megoldások szerint igazodott. Eltérő volt viszont a központi területekhez mérten a konyhai lapos tetejű, középponti kemence. Vas és Veszprém megye anyagát vizsgálva az utóbbi 100-150 év lakóház fejlődésében számos olyan formát találtunk, ami a kisalföldi lakóház fejlődéséhez való igazodásként, vagy szoros konvergenciaként volt felfogható. A helyzetet az bonyolítja, hogy a Kisalföldtől délre elterülő vidéken valószínűleg a középkor óta ismert volt a kályha, csak a kályhás szoba általánossá válása nem volt gyors, és a 19. századig egyetemesen átütő. A Kisalfölddel szemben a kémény használata is lényegesen lassabban terjedt. Adatközlőink is tudatosan beszéltek a tőlük délre fekvő területek kéménytelenségéről, ám saját falvaikban ennek az állapotnak az emlékét nem tudták felidézni. Hajlanánk arra, hogy feltételezzük, a Kisalföld felől, a kisalföldi városokból, mezővárosokból terjedt dél felé a kályha és a kémény használata, azonban a belső fejlődést is ugyan ilyen joggal fel lehet tételezni. Fontos számunkra, hogy a szabadkéményes konyha a 19. század végén következetes megkülönböztető jegy volt, s a kiegyenlítődés az 1950-es esztendőkig, a hagyományos lakóháztípus építésének megszűnéséig tartott. A kisalföldi lakóház, a tőle délre fekvő területekével összevetve fejlettebbnek, polgárosultabbnak tekintendő. A polgárosultat annál is inkább jó használnunk, mert a városi polgárság, iparos réteg, de a kisnemesség lakáskultúráját tekintve is, típusazonosságot kell megállapítanunk. Akár Győr, Komárom, Somorja vagy más városok átlagos polgári hajlékait vizsgáljuk, a városi lakások és a paraszti lakások között csak kivitelezésbeli, anyagminőségbeli, méretbeli különbségek vannak, az elvi-szerkezeti azonosságok alapján nyilvánvaló az együttfejlődés, a szoros típusazonosság. Eltérés a hagyományos kép gyorsabb városi bomlásában mutatkozott, az újabb nyolcvan esztendő folyamán. Korábbi eltérés legfeljebb abban állott, hogy a városi épületeknél a Kisalföldön ritka tornác, árkádos folyosó szélesebb körben elterjedt. Ennek okát a fokozottabb tároló- és munkahelyigényben kell keresnünk. A szomszédos területekkel való kapcsolat szempontjából plasztikusabb képet rajzolhatunk, ha a Kisalföld északi szomszédságát vesszük vizsgálat alá. A Kisalföld területénél tárgyalt megyék egy része Nyitra, Bars (részben Pozsony) egyik fele zorddá váló, hegyes vidékű, Nyitra és Pozsony megyék területe a Kárpátok övezetén is átterjed. Nyitra és Bars megyékben következetesen ki lehet mutatni a természeti régiókkal nagyjában egyező határokkal két eltérő háztípust. A déli, síkvidéki
