Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)

ÉPÜLETSZERKEZETI ELEMEK

nemcsak füstölő, de tárolóhelyként is használták. Erre alkalmassá a bennük tapasztalható állandó légmozgás tette őket. Nyári időben is sokszor találhattunk a még meglévő kéményekben füstölt húst, szalonnát. A szabadkémény hideg, ritkás füstje nagyon szép, egyenletes, halvány rétegű bevonatot eredményezett, mást, mint a később elterjedt speciális füstölő berendezéseké. Sok helyütt éppen e funkciója miatt nem engedték az idősebb gazdák a kéményeiket átalakítani még akkor sem, ha arra pénzük lett volna. A szabadkéményes konyhák átalakítását a kémények lebontása nélkül is igyekeztek megoldani. Erre lehetőség kínálkozott a kéményalja lepadlásolása révén. A boltozat indítása alatt, a gerenda tartószerkezetre deszkázatot készítettek, persze a korom eltávolítása miatt ajtót kellett hagyni. Arra is volt példa, hogy alacsonyabban beboltozták a kéményalját, csak a kéménykürtő alatt hagyva tisztító ajtót. Mindkét megoldásnál továbbra is felhasználhatták a kéményt a hús füstölésére. Ezekbe a kéményekbe is beköthették az újabb szobai vagy konyhai tüzelőberendezések füstcsöveit, még a szénfűtéshez is alkalmasnak bizonyultak. Amikor a szabadkéményeket átalakították, vagy lebontották, egyes helyeken a füstölést úgy biztosították, hogy az udvarra kisebb alapterületű, alacsonyabb, szabadon álló téglaépületet falaztak. Ezek az egykori konyhák kéményaljaira hasonlítottak, nem ritkán melléjük belőlük tüzelhető kenyérsütő kemencét is emeltek. Négyzetes alaprajzú, embermagasságot alig meghaladó falakkal körül vett, ajtóval zárható teret alakítottak ki. Ezt az épületecskét csonka gúla alakú, felfelé szűkülő, kéményben végződő palásttal fedtek le. Ebbe a csonka gúla részbe építették be a füstölni valók számára a tartó rudakat. Ezek az épületecskék a szabadkémény minden kedvező tulajdonságát biztosíthatták. Építészeti kivitelük egyszerűségére jellemző, tetőzetet nem is készítettek rájuk. Az építmény külső felületét habarccsal vakolták, vagy cementréteggel vonták be (42. kép). A jó anyagi viszonyok között élő gazdacsaládok telkén több esetben önálló nyári konyha, sütőház is épült. Ezek tulajdonképpen az udvaron felépített szabadkéményes konyhák voltak, néha a hátsó falukon kiugró kemencével. Nyári időben a főzés, a házi munka helyeiként szolgáltak, télen kenyeret sütöttek bennük. Nyílászáró szerkezetek Ajtók Vizsgálati időszakunkra az ajtó- és ablakszerkezetek teljes mértékben átalakultak. Elvétve gyűjthetünk anyagot a hagyományos állapotokra vonatkozóan. Korábbi időkben vastag, egymás mellé illesztett, fa hevederekkel erősített deszka ajtókat használtak, amelyeken legfeljebb a sarokpántok és zárak voltak vasból. Egyetlen olyan lakóházat találtam Koroncó községben, amelyikben az ajtók ilyenek voltak. Megmaradásának oka az volt, hogy évtizedek óta betegeskedő, magatehetetlen család használatában állt az épület. Egyébként mindenütt, ha mást nem, az ajtókat, ablakokat kicserélték az utóbbi 20-80 évben. 1850 óta - biztosan tudjuk - az ajtókat rámás szerkezettel készítették. Az ajtók szárnyait keretként készítették el. A keret belső oldalában kialakított vágatba illesztették be az ajtó szárnyának deszka lapjait vagy az üvegezés rámáját, osztóléceit. A keret külső széleit az ajtó tokjának megfelelően alakították ki. A tok és a nyílószárny egymásba forduló felületeit úgy profilírozták, hogy hézagmentesen illeszkedhessenek egymásba. Az eddig ismert legkorábbi ilyen ajtót - 1853-ból, Rábcakapi községből - tokostól megszereztük a győri Xántus János Múzeum néprajzi gyűjteménye számára. Ehhez hasonlóan, a korai ajtókat olykor virágosán festették. Vasalásuk rászögező volt, s általában ilyen maradt az 1930-as évekig a zár- és kilincsszerkezetük is. A konyhaajtók a szabadkémények lepadlásolásáig ritkán változtak. A hagyományos konyhaajtók egyszárnyúak, de két táblásak voltak, vagyis alsó és felső részük külön nyílt (256-258. kép). Két réteg deszkából készültek, belső oldaluk a régebbi szobaajtókhoz hasonlóan párhuzamosan egymáshoz illesztett, fahevederrel átkötött sima, vastag deszkából volt. A kéttáblás ajtó használatát azzal indokolták, hogy a konyhában korábban nem volt ablak, s mind a konyha belső megvilágításához, mind a szabadkémény légáramának biztosításához, az ajtót nyitva kellett tartani. A teljesen nyitott, egytáblás ajtón a jószág bejárhatott volna a konyhába. Ezt megerősíteni látszik az is, hogy az 1920-1930-as években készített egytáblás konyhaajtók tetején kis ablakot