Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)

ÉPÜLETSZERKEZETI ELEMEK

tani. Ezért a falban tégla, vagy nyerstégla boltozattal kiváltották a kemence szélességének és magasságának megfelelő részt, így a kemencék tömegének több mint egyharmada a vastag falazatba került. A kemencék falazata és boltozata egyaránt téglából készült. A kemencék boltozatát leginkább féltéglákból rakták. Belülről általában nem láttunk tapasztást rajtuk. A kemence fenekét szintén téglaburkolat fedte. Kívülről gondosan tapasztották, újabban pedig vakolták a kemencéket. A tapasztásukat rendszeresen meszelték. A hőszigetelésre nem fordítottak gondot. A házfalon kívül került kemencetest felett a tetősíkot néhány, a födélfákhoz erősített lécre szögezett deszkával megnyújtották, vagy két, ágas végű karóra tett keresztrúdra kitámasztva a tető nádazatát, cserepét meghosszabbították. Egy-egy ilyen kemencetető a szomszéd telekre, vagy az utcára, két méternyire is kiállhatott. Újabban épültek olyan konyhák, ahol a kemence félig-meddig a konyha belsejében volt, csak a kemenceboltozat kisebb vagy nagyobb része volt a falban. Ilyen esetben a kemence szélességének és magasságának megfelelően a kemence mögött kívülről vastagabb falat raktak. Ez lehetett oly szélesen kiálló, hogy szintén védőtetővel kellett az időjárástól óvni. Az ilyen kemencéknek a füstlyuka nem a kemenceszáj felett, a kemencehomlok oldalán, hanem a konyha légterébe beálló felső részén volt. Ezek a kemencék is padkán állottak, tehát olyan magasak voltak (150-180 cm), hogy felső felületüket nem lehetett főzésre tűzhelyként használni (48. kép). Az 1910-es évektől divatba jött a kemencék száját fogantyús, sarokvasas ajtóval lezárni. Azt megelőzően, sártévők helyett fogantyús, vaslemez tévőket alkalmaztak, amelyek felületét adott esetben domború mintákkal díszítették. A 19. század utolsó harmadában épült kemencéknél a kemenceszáj elé a padkába alulról üríthető hamulyukat építettek. A füstnyílásokat, hamulyukat a nyílás méretének megfelelő nagyságúra faragott téglával zárták le, (esetleg ronggyal tömték be). A kemencék homlokfelületét - a beillesztett záró téglákkal együtt - általában meszelték, a felettük lévő falfelületeket azonban mindig mázolták homokos, finom, apró szemcsézetű földdel. A kemence szájkörüli részét is sok esetben mázolták. Gyűjtéseink idején még nagyon sok teljesen ép, használható állapotban lévő kiugró kemence volt látható. 1957-1958-ban legtöbbjüket ugyan néhány éve már nem használták, szájukat gyakran belülről befalazták, de nem bontották le. Sokfelé megszűnőben volt a házi kenyérsütés, a boltok minden faluban árultak pékkenyeret. A folyamatot Győr megyében meggyorsította a szövetkezeti gazdálkodás teljessé válása. Gyűjtéseink kezdeti idejében, különösen a Győr szomszédságában fekvő községekben, - ahol az ingázás miatt a hagyományos életmód sok eleme egyébként is gyorsabban felszámolódott, és ahol a legkedvezőbb közúti közlekedési viszonyok miatt gyorsabban kialakult városi pékkenyér ellátás -, különösen szembeszökő volt az átalakulás. Egy-egy faluban, például Nyúlon, egyszerre öt-hat házban bontották a konyhai külső kemencét. Faluszerte lehetett látni az épületek hátsó falán az üres, félköríves nyílásokat, amelyeket legfeljebb a sebtében, habarcs nélkül berakott téglasor zárt le (94. kép). Voltak azonban helyek - ilyenek a tóközi községek -, ahol a kieresztett külső kemencéket, az emlékezők szerint hatósági szorgalmazásra, a 20. század elejétől kezdve lebontották. Ám miután továbbra is házi kenyérkészítés volt, új kemencéket építettek a konyha belsejében. Ritkán a régi helyre telepítve, de beljebb -, ilyenkor voltak a fal külső oldala melletti segédfalak. Legtöbbször a konyhával szomszédos szoba, vagy kamra felé fordítva építettek új kemencét. A közfalat téglaboltozattal kiváltották, a kemenceboltozatot körülfalazták - s mint korábban jeleztem -, gondosan szigetelték: homokkal feltöltötték. Újabb házak nagyobb méretű konyháiban a kéményalja hátsó és oldalsó falához, valamelyik sarokba építettek kemencét. Lapos tetejük alatt a boltozatos tűztér szintén szigetelt volt, s alattuk itt is magasabb padkát alkalmaztak. Az ilyen kemencéknek a tetején szintén nem lehetett főzni. Némelyik vállmagasság fölé emelkedett. Győr megye keleti részén előfordult az is, hogy lapos, asztalszerű kemencét építettek, de ez szintén másodlagos volt. A nyugati területen, a történeti Sopron megyében és a déli peremterületen a hagyományos kenyérsütő kemence - mint azt az alaprajzi elemzésnél bemutattuk -, a kéményalja középen állt. Ezeknek a kemencéknek a feneke a padlószinten, illetve csekéllyel afölött volt. Oldalt kisebb, öt-tíz centiméteres padka húzódott, elöl, a kemence szája előtt pedig a tűztér padlózatával egy síkban kis lépcsőszerű padkát képeztek ki. (Néhol a padka előtt, kb.