Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)

ÉPÜLETSZERKEZETI ELEMEK

dig idegen formájú tetőzeteket kezdtek el építeni. Divatossá váltak az állószékes tartószerkezetű sátortetők. Ezek között gyakoriak a magasított, manzárd jellegű tetőszékek is. Velük együtt vált az új építkezések általánosan használt fedőanyagává az azbeszt-cement műpala. Tüzelő szerkezetek Kályha és szobai kemence A Kisalföld legáltalánosabb hagyományos szobabeli fűtőeszköze volt a kályha. Kutatásaink során sikerült megállapítani, hogy általában a tál alakú (négyzetesre formált peremű) csempét használták. Sokfelé használtak voltak még a síkcsempékből összeállított kályhák is. Korábban a bögre alakú kályhaszemekből rakott szemeskályhák is létezhettek, mint ezt a mosonmagyaróvári Hansági Múzeum nezsideri, és a győri Xantus János Múzeum győri, Győr környéki leletei bizonyítják, de fennállásukra a közelmúltból adatunk már nincsen. Valamennyi kályhatípust a konyhából fűtötték, így a szoba levegője teljesen tiszta volt. A kályhán kívül a lakóház szobájában - a vaslemezes, rakott, később hordozható takaréktűzhely megjelenéséig - nem volt más tüzelőberendezés. A kályha ülőmagasságba (40-60 cm) rakott padkára épült. A padka alig volt szélesebb, mint maga a kályha. Rendszerint deszkapad vette körül. A padkán állott a kályha alsó, négyszögletes, tál alakú csempékből rakott teste. A csempék két változatban készültek: voltak egyszerű tál alakúak, és voltak sorkezdőnek szánt, sarkos csempék, amelyeket egyik oldalukon a csempe fél szélességének megfelelő méretű, téglalap alakú sík lappal kiegészítettek. A sarkos csempéket úgy rakták, hogy hol az egyik, hol a másik oldalra essék a keskeny, téglalap alakú elem, ezzel biztosították az egymás fölötti sorok kötését. A szögletes fölé hengeres kályhatest épült, ugyancsak tál alakú csempékből. A hengeres testet könnyen kirakhatták, ha az oldalt szomszédos csempék oldaléleit és fenékperemét is szorosan egymás mellé illesztették. A kályha alsó, szögletes része és a felső hengeres része is sokszor külön e célra készült profilos idomú peremcsempékkel volt lezárva. A hengeres rész peremén pártázatos csempéket helyeztek el. A konyhai falon átvezető tüzelőnyílás a szögletes testben lévő tűztérhez kapcsolódott. A Kisalföld központi területén gyűjtésünk idején tál alakú csempékből álló kályhát már nem találtunk. Csempéik azonban szerte megvoltak, ha nem is minden háznál, de minden faluban, legtöbb helyen csirkeitatónak használták, vagy a padláson voltak eltéve. Kétféle változatuk volt: a fekete, mázatlan és a zöldmázas. A fekete csempékre több helyütt emlékeztek, de magukat a csempéket csak néhányszor láttuk. Banáról sikerült a Néprajzi Múzeum számára megszereznünk egyet. A zöldmázas csempék között voltak teljesen egyszínűek és világos foltozásúak. A sarokcsempék legtöbbjénél szokásos volt az éleket lemetszeni (230-231. kép). A második világháborút megelőző időkben még sokfelé, a kutatási területünk központibb helyein is fényképezték gyűjtőink a táblás csempékből rakott kályhákat." Ezek a negyven-ötven centiméteres, négyzetes, vagy téglalap alakú, sima, belső oldalukon laposabb peremmel ellátott csempék mindig mázasok voltak, zöld, barna színekben készültek, sokszor világosabb színű, fröcskölt foltozással tarkították a felületüket. A tál alakú csempékből készült kályhákhoz hasonlóan, ezek is tömör padkán állottak. Csempés részük ugyanúgy két részből állott, mint a tálas csempéjűeké. Alsó, szélesebb részük volt bekötve a konyhai falba. A felső, szűkebb részük szintén szögletes volt. Tetejüket barokkos idomú, domború csempeelemekkel zárták. Mind az alsó testnek, mind a felső résznek erősen tagolt peremet készítettek. A kályhatest itt is kötésben volt felépítve. Kétféle csempe készült ebből a típusból is. A sima négyzetes, és a metszéssel tagolt élű, sarkos elem. E kályhák mellett is gyakran volt deszka ülőpad (232. kép). Gyűjtéseink során már csak egyetlenegy, ugyan gyári csempékből rakott, de még kívülről fűtött kályhát találtunk. Győrött még 1961 őszén használatban volt az Újvárosi Majorokban, az egyik gazdacsaládnál. Ezen kívül, a terület egykor egyöntetűen használt tüzelőtípusát nem sikerült gyűjtéseink során fellelni. Sajátságos, hogy a Győr környéki települések jó részében a gazdacsaládok középkorú tagjai gyűjtésünk megindulása idején már csak hallomásból ismerték a kívülfűtős kályhákat. Távolabbi, elzártabb fekvésű falvakban, különösen a szegényebb sorsú családoknál gyakorta emlegették. Tapasztalatuk szerint 1910-1930 között hagytak fel használatukkal. A legutolsó példá-