Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)
ÉPÜLETSZERKEZETI ELEMEK
zatát nem volt szokás festeni. Hagyták a természetes oxidáció révén megbarnulni, megszürkülni. A homlokzat jobb védelme érdekében a tetőzet szélei egy-másfél méterre előreálltak. Mind a gerinc-, mind az oldalszelemenek és a koszorú végei jelentősen túlnyúltak a falon. Két, esetleg három födélfa is az utcai homlokzaton kívül állt (219. kép). A tetőzet szélét szélesebb deszka takarta, amelyen rászegzett profilos perem és esetleg az olló szélén hullámos, fűrészelt dísz volt. A deszkázatot a koszorúgerendához, vendégszelemenhez kovácsoltvas kapcsokkal erősítették, fent a gerincszelemennél pedig a szelemen végére erősített vízszintes deszkamezőhöz csatlakozott. A deszka neve „torombadeszka", a felső deszkamezőé pedig „torombakötés", vagy „torombakötény" volt. A tetőszél deszkáinak ilyen megoldású felerősítése elsősorban a keresztlécezés hiányának a következménye. A széldeszkázatot csak a nagy gerendákhoz lehetett erősíteni, ezek viszont a széldeszkázat alsó síkján kívül estek. Az oromcsúcsban elhelyezett deszkamező kötötte össze a széldeszkát és a szelement. A széldeszkázatot is, de különösen a csúcsban elhelyezett orommezőt gondosan díszítették. A fűrészelt rátétdíszeken kívül alkalmaztak festést is (220-223. kép). Mind az oromdeszkákon, mind a torombakötényen előfordultak rövidítéses betűjeles feliratok, évszámok. Vizsgálataink idején azonban ezek alig voltak olvashatók, fény képezhetők. A torombakötény használata a kisalföldi hagyományos paraszti lakóház legáltalánosabb jegyei közé tartozott. A nyugati nyelvhatáron fekvő Pozsonypüspökitől az Esztergom megyei Bényig, a Komárom megyei Naszvadtól a Győr megyei Tétig mindenütt előfordult, sőt egyes helyeken egészen messzire elkerült, például a Nógrád, Hont megyei Bernece és Baráti községekbe. Sajátságos, hogy elterjedésében (a tetőszerkezeten kívül, ami természetes is), vele együtt lehet követni a tüzelőberendezés adott típusát, a később tárgyalandó bejárati boltozatokat stb. Ahol ez előfordult, mindenütt számos más, a kisalföldi tájra jellemző megoldás is megtalálható volt. A rajtuk lévő évszámok nem adnak támpontot eredetük megnyugtató meghatározására. A 19. század második feléből származnak, vagy 20. századiak. Használatuk bizonyosan a 18. századig nyúlik vissza, azonban széleskörű elterjedésük a 19. század során bekövetkezett fabőség idejére eshetett, amikor minden társadalmi réteg olcsón hozzájuthatott. Elsősorban a vasúthálózat kialakulása és a gőzfűrészek üzembeállítása növelte meg a fűrészelt áru kínálatát. A vasút révén a hagyományos vízi szállítási központokban feldolgozott fa távolabbi vidékekre is nagy mennyiségben jutott el. A torombakötés és a széldeszkázat viszonylagos kései voltát a szélnádazás lépcsős kiképzése támasztja alá. Beidegzett szokásként lépcsőzetes a nádazat széle, pedig a széldeszka mögött egyáltalán nem látszik. Ha a széldeszkázat általánosan elterjedt lenne 150-200 éve, nyilván az a „felesleges" részlet elenyészett volna. A széldeszkázat torombakötéses rögzítése a Kisalföld központi területein minden társadalmi rétegben egyaránt általánosan elterjedt volt. Ugyanúgy megleltük nagyméretű, Lalaprajzú, keresztszárnyas lakóháznál, mint kis zsellérháznál. Noha az utóbbi ötven évben a jómódú családok házainál egyre inkább átépítették, helyette téglaoromzatokat emeltek, nem lehet egyértelműen a szegénység jelének tartani, máig sok középparaszt családnál megmaradt. Némiképp az építtetők életkorától, egyéni magatartásától függött (újításra hajlamos, vagy konzervatív életvitelű volt-e), hogy sor került-e a deszkaoromzatok átépítésére. Az 1920-as évek után új ház deszkaoromzattal nem igen épült, de felújításként készítettek még. Ujabban karbantartásuk is nagyon sok nehézséggel jár, ritkán tudnak megfelelő minőségű deszkát beszerezni. A sövényoromzatokról annyit kell megjegyezni, hogy bár az időjárást nagyon jól bíró szerkezetek, gyűjtéseink során fellelt utolsó példányaik már pusztulófélben voltak. Egy esetben nagyobb gazdacsalád hajdani házán is megtaláltuk, Csorna parasztnegyedében, L-alakú, keresztszárnyas lakóházon volt. Ezen kívül mindenütt szegény, zsellérsorsú emberek kisigényű házain fordultak elő. Az általunk megismertek nagyon szép, sima szövésűek, kasszerű kötésűek voltak. Alul gerendába, farúdba voltak a keresztszálai csapolva. A szövés során két ablakkockát hagytak rajta (162., 164. kép). A sövény- és korcolt nádoromzathoz is, és a tapasztott sövénynád vagy léc-homlokzati falakhoz is mindig a fent ismertetett széldeszkázat torombakötéses megoldását alkalmazták. Itt kell szólnunk a padlástér lezárásáról. Az oromzatok tulajdonképpen megoldották a
