Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)

ÉPÜLETSZERKEZETI ELEMEK

na, Szil községekben. Ezek egy-két lépcsőnyi mélyen voltak. Feltehető, hogy a Kisalföldön nem voltak ismeretlenek a még mélyebb putriházak sem. Az 1920-1930-as évek óta egyre magasabb padlószintű épületet igyekeztek építeni. Ilyenek eredetileg hagyományos soros alaprajzzal, majd pedig blokkos rendszerben épültek. A kiemelt padlószint a jómód, gazdagság jele a paraszti közösség szemében. Tetőszerkezet A hagyományos építkezés a Kisalföldön mindig szelemenes tetőszéket használt, amelynek gazdag változatait találtuk meg. A szelemenes tetőzet ma sem ritka, bár új házaknál anyagbeszerzési nehézségek miatt már nem készítenek, de sokat felújítottak a közelmúlt évtizedekben. Gyűjtésünk idején nem voltak ritkák az ágasfás, szelemenes lakóházak. Georg KOHL 19. század eleji magyarországi utazása során a határt átlépve első benyomásai között az ágasfás, szelemenes szerkezet gyakoriságát jegyezte fel.

96 Az ágasfás szerkezetű tetőnek két változata volt. Az egyik hevenyészettebb, a másik igényesebb. A hevenyészett változatnál megelégedtek az alkalom kínálta ágasokkal, ezeket szinte faragatlan állapotban építették a homlokzati fal elé, a konyhafalba és az épület végfalába. Az épület falazata és az ágas mérete ebben az esetben nem volt előre kiszámított. így esetenként egészen lapos, kis hajlásszögű tetőket kaptak. Igényesebb kivitelezésnél az épület méretéhez illő, kellő magasságú ágasokat építettek be. Az ilyen ágasfát gondosan kifaragták, vésett, domborműves díszítéssel látták el. Homlokoldalukon díszítménysor futott végig, alul pedig barokkos hullámmotívumokat faragtak szélesedő talapzatukra (175-182. kép). Az ágasfa fejét fordított harang alakban vastagabban hagyták, ennek a fejnek a belsejébe szögletes U-alakú nyílást vágtak (183. kép). Ebben nyugodott a szelemen vége. A falközépi, hátsó ágasok fejét simán faragták, tetejükön kis V-alakú mélyedést vágtak a szelemen fészkéül (184. kép). Sajátos, hogy olyan tetőszéket, ahol máig csak ágasfa tartotta volna a tetőt, egészen ritkán találunk, pedig ágasfás ház még bőven van. Volt olyan falu - mint például Nyalka -, ahol összefüggő utcasort alkottak 1960 nyarán is az ágasfás, szelemenes házak (185. kép). Mégis tetőterükben ollóágast találtunk. Természetes magyarázata lehet ennek az, hogy a falba épített ágasok elpusztultak, megrongálódtak a nedvességtől, esetleg féreg kártevése miatt. Az oromzat előtt, vagy az épület végén álló oszlop ezzel szemben tovább állhatott ellen a romboló erőknek, kedvezőbb, szellősebb helyzete miatt. Az ollóágasok beépítése az épület falazatának megbontása nélkül történhetett. Arra is volt példa, hogy az ilyen vegyes tartószerkezetű tető ágasfája később besüllyedt a talajba. Természetesen, a szelemen a helyén maradt, látszólag úgy, mintha a levegőben lebegne. Az ágasfák díszítése nagyon hasonló volt a mestergerendákéhoz. Sokszor nyilvánvalóan mindkettőt egy kéz készítette. Egyes, középkori motívumok mellett a díszítés rendszere és motívumainak java provinciális, megkésett barokk jellegű volt. A homlokzati ágasfák díszítettségéből az látszik, hogy kialakításukra nagy gondot fordítottak, és a ház utcai homlokzatának fő díszeiként kezelték. Az építési évszámot, az építtető nevét is rájuk vésték. Sajnos, az időjárásnak kitett fa sok repedezése miatt a régi évszámok, betűk nagyon elmosódtak. Eddig sok 19. század első feléből származó évszámot találtunk. A 20. század elejétől egyre gyorsuló polgárosodás az ágasfák számát nagyon megritkította. Sokhelyütt a paraszti elmaradottság jelképévé váltak, aki tehette, eltüntette. Megtörténhetett, hogy a felújítás során a házon egyetlen változás az ablak, ajtócserén kívül az ágasfa eltávolítása volt. Másutt arra láttunk példát, hogy az oromzat deszkázatát eléje szögezték, alul pedig bemeszelték az oszlopot, hogy ne legyen feltűnő. Ez a magyarázata annak is, hogy általában olyan helyeken vannak még ma is fennálló példányai, ahol az önálló parasztgazdaságok száma kicsi volt, a lakosság java része mezőgazdasági bérmunkásként kereste kenyerét a szomszédos uradalmakban. Ez lehetett az oka annak is, hogy a Kisalföld keleti megyéiben gyakoribb az előfordulásuk. A nyugati területeken is, utolsó példányaikat uradalmi népességű falvakban lelhettem meg, vagy pedig a tulajdonos családi élete, helyzete adott magyarázatot az ágasfás állapot konzerválódására. Abban az épületben, ahol ágasfát találhattunk, számos más szerkezet és részlet is konzervatív maradt. Azokban a falvakban, ahol sok ágasfás lakóház volt