Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)

ÉPÜLETSZERKEZETI ELEMEK

kézzel is simították el. 1957-1960 között még egészen jó anyagi viszonyok között élő, de életmódjában archaikusabb szintet tartó gazdacsaládnál is gyakran találtam olyan falazatot, amit puszta kézzel tapasztottak. A karbantartásnál, javításnál hasonlóképp csak csupasz kézzel dolgoztak. A mészhabarcsos vakolatot mesteremberek készítették. Külső homlokzatokon nagyon gyakori volt az apró kavicsos keverésű, rücskös felületű vakolat. A nagy felületeket sima vakolása csíkokkal mezőkre, tükrökre osztották. Évről-évre csak a tükröket elválasztó sávokat meszelték frissen. A rücskös felületek pár év múltán megszürkültek, és sajátos ritmust adtak az épületek homlokzatainak. Az eljárás a helyi barokk építőgyakorlatból került a parasztság körébe (165-166. kép). Egyébként a 19. század nyolcvanas éveiig minden építményt csak fehérre meszeltek. A másutt szokásban volt falalji színes csíkot sem alkalmazták. A rendszeres meszelés gyakorlata valószínűleg igen régi, bizonyosan a 18. századra nyúlik vissza. A meszelést megelőző kenés, mázolás is fennmaradt. A konyhák füstnek kitett, kormozódó felületeit máig szívesen mázolják. Tapasztalat szerint a mázolás esetén kormot, szurkot könnyebb eltüntetni, mint a meszelésről. Konyhán kívül a mázolás egy-két pajtabeli, színbeli tapasztáson, esetleg hátsó homlokzati falon volt fellelhető. A kereskedelemben kapható porfestékek közül a sárga és színárnyalatai terjedtek el a leginkább a hagyományos épületeknél. Főként a romantikus, eklektikus homlokzati tagolású épületek ilyen színűek. Legújabban a meszelés visszaszorulóban van. Nehezen lehet égetett mészhez hozzájutni, drága. A más megoldásokra való áttérést nem kis mértékben azzal magyarázták, hogy a meszelés nagyon sok fáradtsággal tartható karban, míg a festett homlokzatok több esztendőre készülnek. Födémek A Kisalföld paraszti hajlékaiban mind a lakóhelyiségek, mind a kamrák, mind pedig az istállók padlásoltak voltak. A lakószobák mennyezeteinek díszített gerendáin általában megörökítették az építés évszámát és az építtető nevét, így ezek kronologikusan is értékelhetőek. A legtöbb épület datálásához a legbiztosabb támpontot a födémen látható évszám adta. A lakóház homlokzatán, elhelyezett évszámok általában későbbiek voltak, mint a födémszerkezetek évszámai, jelezvén, hogy a falazott oromzatot, s rajta a vakolat architektúrát, később készítették, egy-egy külső tatarozás alkalmával. A gerenda tartószerkezetű deszkafödém teljesen általánosnak mondható. Eddigi kutatásaim során egyetlen esetben láttam gerendatartós vakolt födémet, valószínűleg nádat használtak ebben az esetben térkitöltő szigetelőanyagként. Egyébként a nádstukatúr egészen kései. Noha a nád a század elejéig szinte korlátlan mennyiségben rendelkezésre állt, födém anyagául nem használták. A deszkafödémek két fő típusa különböztethető meg: a mestergerendás és a keresztgerendás födém. A Kisalföldön a födémek java része mestergerendás. Ez látszik hagyományosnak, hiszen a korai évszámok ezeken vannak, a keresztgerendás födémek évszámai a 19. század második feléből valók. A Kisalföldön a mestergerendák a helyiségek hossztengelyéhez igazodtak, a szoba középvonalában helyezkedtek el. Bármilyen hosszúak voltak, nem támasztották alá azokat, csak a falra voltak felfektetve. A mestergerendák végei nem nyúltak ki az utcai homlokzatra, mint sokhelyütt. A mestergerendákon a keresztgerendák, „figerendák", „fügerendák" nyugodtak. A keresztgerendázat korai és szerényebb igényű épületek jelentős részénél túlnyúlt az oldalfalak külső síkján. Ilyenkor végeik faragottak voltak, metszett felületeiket élénkpiros festéssel látták el. Az ilyen épületeknél a födémgerendázat tartotta a tetőzet ollóágasait. Az ollóágasok minden negyedik, ötödik keresztgerendába voltak becsapolva. Általánosabb volt azonban az, hogy a födém keresztgerendái csak a fal közepéig értek. Ebben az esetben a tetőt a födém felett beépített ollópadok hordták. A keresztgerendázaton a mestergerendával egyező szál irányában deszkafedés volt. A pormentes fedés érdekében minden második deszka a két szomszédos deszkára feküdt fel, 4-5 centiméteres takarást biztosítva. A deszkázatra földet terítettek, vagy vastagon betapasztották, de előfordult az is, hogy nyers, ritkán égetett, négyzetes alakú padlástéglával burkolták. Á mestergerendás födémtől a keresztgerendás födém csak annyiban tért el, hogy a födémet középütt nem biztosította mestergerenda, de egyébként mind a keresztgerendák, mind a deszkázat teljesen hasonló kidolgozá-