Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)

ÉPÜLETSZERKEZETI ELEMEK

újabb 50 évben egyre kevesebbszer élnek vele, az égetett házi és gyári tégla kiszorítja. Speciális célra készült formáját is láthattuk 3-4 centiméter vastag négyzetes alakban, amit födémtéglának, padlásburkolatnak használtak. Téglafal Az égetett tégla a középkor óta ismeretes a Kisalföld lakossága körében, azonban mindmáig nem vált általánosan, vagy kizárólagosan használt építőanyaggá. Nemesi, uradalmi, nagygazda építkezéseknél a korai időktől fogva gyakran használták. A tégla helyi elterjedését akadályozta, hogy a Kisalföld jelentős területein nem voltak megfelelő minőségű agyagot adó bányák a jelentősebb téglagyártás kialakulásához, csak mállékony, morzsolódó, rossz minőségű téglát tudtak készíteni. A kedvezőtlen feltételek ellenére is a Kisalföldön kb. 100 éve a téglafelhasználás egyenletes növekedését lehet tapasztalni. Egyes helyeken kialakult a helyi, öntevékeny téglaégetés, például a Szigetközben, ahol az 1954-es árvíz utáni újjáépítés során is nagy mennyiségben égettek helyi tábori kemencékben. Divatba jött a szénporos technika is. Egyes helyeken termelőszövetkezeti melléküzemággá vált a téglakészítés. Tudunk helyi vállalkozásból, paraszti igények kielégítésére létrejött téglagyárakról is.

92 A tégla speciális célra való használata az utóbbi 60 évben vált általánossá. Míg korábban a földfalakat saját anyagból alapozták, újabban elterjedt a néhány soros téglaalapozás. A jobb anyagi viszonyok között élők kémények, boltozatok készítésénél egyre gyakrabban éltek vele. A tégla mint építőanyag az utóbbi száz év alatt rangkifejező anyaggá is vált. Díszítőelemként a homlokzatokon más falazóanyagokba ágyazva is sokfelé megjelent. Szokássá vált lábazatot, párkányzatot, oromzatot építeni belőle. Nagy szerepe volt a téglának más falazatú épületek felújításánál, ahol egyrészt esztétikai okokból eltávolítottak szégyelltté vált szerkezeteket (deszkaoromzatot), vagy a tönkremenő vertfalat, sárfalat szakaszosan átváltották téglára. Kőfal Természetiföldrajzi adottságok miatt a követ, mint falazóanyagot nem használták. Újabban a vasúti közlekedés révén az igényesebb építkezésekhez eljut, de szerepe így is alárendelt. Meg kell azonban emlékezni arról, hogy speciális célokra még a vasúti közlekedés megindulása előtt parasztgazdák vásároltak követ. A nyugati határ körül fejtett Lajta-mészkövet szekereken hordták a belső, síkvidéki magyar falvakba, szénáért cserélték. A beszerzett Lajta-mészkövet kútbélelésre használták. A célnakjobban megfelelt, mint a tégla vagy a deszka. Rábcakapin nagyon sokat emlegették a mészkőárusokat. A Fertőmellék falvaiban a kőhöz viszonylag hamarabb és könnyebben hozzáférhettek, hiszen ott az ókor óta ismert puha mészkő bányák voltak. A szélesebb környék paraszti lakossága azonban itt sem vette a követ építkezéseinél igénybe. Beton A csömöszölt beton, mint építőanyag, területünkön viszonylag korán, a két világháború között divatba jött. Az 1930-as évektől a házak alapozásánál csömöszölt betont alkalmaztak. Csömöszölt beton falazóblokkokat készítettek, s ezt lábazati részeknél, mellvédeknél használták föl. Sajátságos, hogy párhuzamosan egyszerre tűnt fel ez a technika a morvaországi, szlovákiai és magyarországi falvakban. A beton terjedésének kedvezett, hogy vidékünk nagy részén fáradtság nélkül, szinte házilag hozzá lehetett jutni a folyami kavicshoz. A városokat környező falvakban, a második világháború előtt, a gazdaréteg építkezésinél megjelentek a betongerendák is. A korszerű építkezés sok eleme bevonult a kisalföldi falvakba 1945-ig, az építkezések szerkezeti, alaprajzi megoldásai mégis változatlanok maradtak. Kerítés, kapuk alkatelemeit az első világháborútól kezdve mind a Csehszlovákiához, mind a Magyarországhoz tartozó lárváinkban kisiparosok széles körben kezdték gyártani. Egyes körzetekben a betonelemek sablonjait úgy készítették el, hogy a hagyományos fafaragásokra emlékeztető motívumok kerülhettek a betonárura. Kapufélfák, kerítéstáblák készültek így a paraszti igények kielégítésére, például Érsekújvár környékén. Sajátságos, hogy miként illeszkedik be az új anyag a falusi környezetben a hagyományos rendbe, egyben megteremtve a tradicionális keretek lebontásának lehetőségét is (142-147. kép).