Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)

A TELEPÜLÉS

zetten mondták el. Maga a vásárlás végrehajtója is az eredményről mint élete nagy tettéről számolt be. A kisalföldi falura jellemző volt ez a mereven továbbélő társadalmi struktúra, noha hangsúlyozni kell azt is, hogy az ország egyéb vidékeihez képest a zsellérréteg itt létszámban kicsiny, súlya kisebb, mint a hasonló nagyalföldi, északmagyarországi településeken belül. Jól megvilágítja ez a jelenség is, hogy a település szerkezetére a társadalmi struktúra, családszervezet közvetlenül is rendkívüli befolyással bírt. Településeink újabb fejlődése Csak egész vázlatosan, de meg kell emlékeznünk a kisalföldi települések 20. századi fejlődéséről is. Megköveteli ezt a teljesség igénye, de számos később tárgyalandó jelenséghez is magyarázatot, illetve analógiákat adhat. Annak ellenére, hogy falvaink nagyon kevés állami, szakigazgatási segítséget kaptak, sok ösztönös próbálkozás mellett is rendkívül jelentősen fejlődtek, települési struktúrájuk, településképük nagyot változott. A változások 1945-ig társadalmilag erősen differenciáltan, a hagyományos keretekre tekintettel mentek végbe. Elsősorban a jómódú gazdaréteg igyekezett a települések zsúfoltságán enyhíteni. A többnemzedékes együttélés, vagy az oldalági rokonok egy telken, egy házban való együttlakásának felszámolódása egyre gyorsuló ütemben folyt. Ebbe a folyamatba a harminc hold körüli gazdasággal rendelkező családok már a 20. század fordulója körül bekapcsolódtak, majd a két háború között a tíz-húsz holdas gazdaságú önálló paraszttulajdonosok is kiköltöztek a zsúfolt belső telkekről. A települések belső lakóterülete a községek lélekszámának lényeges változása nélkül, rendkívüli módon megnőtt. Az újonnan kijelölt telkek tágasak lettek, azokon a gazdák új igényeinek megfelelő nagyságú lakó- és gazdasági épületeket kényelmesen, a további fejlesztést is figyelembe véve lehetett elhelyezni. így már a felszabadulás előtt is, az egyes falvak régi és új területrészei között rendkívül lényeges arányeltolódások következtek be. A községek eredeti belső magjának zsúfoltsága nem változott, mivel a visszamaradok gazdasági célra igénybe vettek minden felszabaduló épületrészt, bontásukra nem igen kerülhetett sor. Az új településű részeken viszont hatszáz, nyolcszáz, esetleg ezer négyszögöl fölötti telkeket jelöltek ki, ezzel egyidejűleg kialakultak a díszkertek is. A falvak belterületének növekedése emiatt másfélszeres, kétszeres is lehetett. Jellemző azonban, hogy a strukturális változások legtöbbször nem következtek be. Az úti falvak eredeti tengelyük mentén megnőttek, vagy az utcás falvaknál egy-egy újabb utcasor épült ki, egyes helyeken a vasútállomás felé vezető utak mentén telepítették házaikat. A település épületállományának építési évszám szerinti elemzése is jól elkülöníthetővé, pregnánssá teszi a két lakóterület közötti különbséget. 1945 után a fentebb elmondott változások még viharosabbá váltak. A változásban résztvevők társadalmi köre nagyon kiszélesedett. A volt zsellércsaládok, egykori uradalmi cselédek is bekapcsolódtak a folyamatba. A törpebirtokos zsellércsaládokban nagyon sokan kétlaki életmódra áttérve kezdték keresni a kenyerüket, élelmezésüket, háztartásuk fenntartását tekintve teljesen önellátókká lettek, s ugyanakkor ipari munkából rendszeres pénzjövedelemhez juthattak. Az uradalmak volt cselédsége pedig a megszüntetett majorokból kénytelen volt beköltözni a parasztközségek területére, amelyeknek határában kisebb-nagyobb juttatott földjét művelhette. A földbirtokreform természetesen együtt járt a nagyarányú házhelyosztásokkal is. Feltűnő azonban, hogy a változás folyamata ebben a szakaszban már kevéssé volt tekintettel a korábbi helyi, hagyományos adottságokra. Kisebb számú házhelyosztásoknál általában füzérszerűen, a faluba vezető országutak mellé kerültek az új telkek. Ahol azonban nagyobb népesség igényelt telket, ott teljesen új telepek születtek, egyes esetekben a falu történeti magjától elkülönülten. Tipikus példáját látjuk ennek a Hanság szélén fekvő Acsalag községben. A település jól fejlett úti falu, történeti magját a két világháború között, a bevezető utak mellett keletkezett házak, s egy-egy mellékutca egészítette ki. A felszabadulás utáni házhelyigényeket a falutól elkülönülten, sakktáblás rendszerű, új településrész kijelölésével oldották meg. Míg a két háború közötti telepítéseknél a telekideál a szalagtelek volt, a parasztság tudatában élő, a hajdani urbáriumokra visszavezethető „egész helyet" megközelítő méretekben, ezek az új házhelyosztások inkább kisvárosi, kertes házak telekigényei szerint alakultak 200-300 négyszögöles méretben. E te-