Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)

A TELEPÜLÉS

látni. Mezővárosaink nagyon szoros földesúri felügyelet alatt éltek. Maga Győr városa is csak 1742-ben szabadulhatott meg a püspök földesúri gyámkodásától. A meggyőző példákat Tatától Kapuvárig, Győrszentmártontól Vágsellyéig szaporíthatnók. Egyes esetekben a település súlya, mezővárosi jellege csökken, sőt teljesen meg is szűnik az állandó földesúri jelenlét vagy szomszédság következtében. Hédervár, Győrszentmárton, Fertőszentmiklós szolgál erre jó példával. Mindenesetre, a fokozottabb földesúri jelenlét nem csak a településhálózat topográfiai rendszerében, de funkcionális kapcsolódásában is éreztette hatását. Véleményünk szerint a Kisalföld népének fejlődésében, kultúrájában számos más területen is bénítólag hatott a korlátozottság.

3

'

1 A települések rendszere A hazai településkutatás és ezen belül a néprajztudomány nagyon fontos önálló lépéseket tett a települések rendszertanának feltárásáért. GYÖRFFY Istvánnak az alföldi, kétbeltelkes, általa kertesnek nevezett települési szisztéma leírása során adódott intuitív felismerései szakterületünk számára máig is gyümölcsözőek. GYÖRFFY szemléletmódja más települési típusok kutatásában is ösztönzőnek bizonyult, mint erről elismerő sorok kíséretében PAULINYI Oszkár is megemlékezett a Garam mente bányavárosainak kialakulásáról írott dolgozatában.

37 GYÖRFFY helyesen vette észre, hogy a települések önálló lakó- és munkahely kapcsolatból álló alapelemekből tevődnek össze. Rendszerint a lakóhely és a munkahely az, amely a feudális faluban nincsen elválasztva. Ám sajátos körülmények között, például az Alföldön gyakorta, a lakóhely és a munkahely külön települt, mind a lakó-, mind az üzemhely a település területén belül külön-külön homogén tömböket alkot, s e különböző funkciójú tömbökből együttesen alakul a település mezőgazdaságilag hasznosított területeivel együtt a község és a város. Bár fogalmazása az első tanulmányt követően többször módosult és kiegészült, még mindig nem tudatosodott kutatásunkban, hogy a települések ilyen értelmű számbavétele nem azonos a falvak, városok morfológiai osztályozásával. Más minőségű kategóriákkal állunk szemben. A témával felületesebben foglalkozók körében még ma is előfordul, hogy a települések belső osztottságát formai jelenségként értelmezik, vagy a megosztott belterületű településeket helytelen nyomokon járva halmaztelepülésekként írják le, holott a kétbeltelkes, kertes települések nem is jelentéktelen részénél szinte aprólékos mérnöki pontossággal kitűzött utcás szerkezettel találkozhatunk. A Nagyalföld északi peremterületéről tudunk kimutatni ilyen jellegű községeket, de érdemes felhívni a figyelmet, hogy Hajdúszoboszló lakónegyede is szabályos utcahálózatú volt. E meggondolások alapján határoztam el, hogy a települések formai osztályozásától elkülönítetten a település szisztémájáról szóljak. A Kisalföldön ugyanis mind a kétbeltelkesség, mind a külterületi szórványképződés megvolt, számbavételüket tehát nem kerülhettem el, mindamellett e témához tartozó eredményeket is fel tudtunk mutatni. A kisalföldi települések döntő többsége egybeltelkes. A lakóház telkén helyezkedtek el a gazdasági rendeltetésű melléképületek, a terményeket és takarmányokat szintén itt tárolták. Sőt, az istállók, gabonatároló kamrák szinte kivétel nélkül a lakóházzal egy alaprajzi egységbe foglaltan, egy fedélszék alatt épültek. A ma teljesen homogén kép mögött egyre több adat szól a korábbi kétbeltelkesség meglétéről. Sajátos, szinte átmeneti helye volt a pajták elhelyezését tekintve Fertőrákos településének. A község hajdan a győri püspök mezővárosa volt. Kőfallal erősítették meg. A falakon kívül 100-150 éve kezdtek építkezni, addig, évszázadokon át, a szűk falakkal körülvett belső tér állt csak rendelkezésükre. A település tulajdonképpen úti falu. A lakóházak rendkívül szorosan voltak egymás mellé építve. Egyegy telken, egymás mögött több lakóház is állt, sikátorszerű udvarok alakultak ki. A telkeken, a környéken megszokott hagyományos módon nem maradt hely a pajták számára, viszont azokat a település megerősített részén kívánták elhelyezni. Úgy találtak megoldást, hogy a pajtákat a telekvégen, csoportosan, a telekhatárokra tekintet nélkül építették fel. A mezőváros kerített, falakkal megerősített területén belül keletkezett egy-egy szérű-, illetve pajtacsoport, kinek-kinek a pajtája így a lakótelke közelében maradhatott. A sajátos viszonyokhoz való alkalmazkodás nyilvánult meg abban is, hogy a táji általános normákkal szemben,