Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 19. (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága közös kiadványa, Szentendre, Győr, 2006)

A TELEPÜLÉS

ezek a pajták hossztengelyükkel párhuzamosan osztottak, bejáratuk a keskenyebb oldalukon van. Illő megjegyeznem, hogy jelenleg nem tudok adatokat pontosabb helyi elterjedtségükről. Mindenesetre, a település keleti oldalán számos pajta állt még így 1967 tavaszán. Egyelőre nem tudnék arra sem válaszolni, hogy a fertőrákosi pajtacsoport történeti gyökerei milyen mélyek. A Kisalföld kétbeltelkes településeiről szakirodalmunkban először HOFER Tamás adott hírt 1960-ban megjelent közleményében

38 (9. kép). A Vág-menti Negyed megosztottságát mutatta be, elsősorban térképi adatok alapján, amelyeket kiegészített a helyi hagyomány emlékezeti adalékaival (10. kép) Negyed határa a Vág folyó két partján helyezkedett el, a falu központja és lakónegyede a folyó jobb partján, a szántók egy része és az istállók, helyi nevükön „aklok", a bal parton voltak. A két part között egész éven át rendszeres kompforgalom volt, de a jégzajlás, vagy a jeges árvíz hosszú időkre elszakíthatta a két településrészt egymástól. A község lakórésze 1920-ig rendkívül szűk volt. A jószág az istállókban telelt, az igázott ökrök és lovak nyáron is az istállóknál maradtak. A csordára járó fejősjószág a legeltetési idény alatt a faluban volt, mert a legelők a lakórész környezetében feküdtek. A lakosság életében Negyeden is szerepet játszott a családi osztottság. A férfiak kijártak a jószághoz éjszakára, mint ez más, hasonló település esetében is általános volt. HOFER Tamás a negyedi aklok mellett egyéb környékbeli település osztottságának nyomait is kimutatta. Farkasd, Szimő, Kamocsa esetét sorolta fel térképtári kutatásai alapján. TIMAFFY Lászlónak egyik 1959 előtti gyűjtésében néhány utalást szintén találhatunk a Szigetközre vonatkozóan a kétbeltelkes településtípusról.

39 TIMAFFY említi, hogy egyes szigetközi községekben az árvízmentes, településre alkalmas szárazulat annyira szűk volt, hogy a lakosság pajtáit kénytelen volt a lakóépületektől elkülönítve, messzebb fekvő ártéri szárazulaton felépíteni. Terepbejárásaink során azonban a szigetközi községekben ennek nyomát nem láthattuk, TIMAFFY adatait viszont ennek ellenére is elfogadhatónak kell tartanunk. HOFER Tamás a negyedi településelemzés során csak fenntartásokkal fogalmazott és sorolta a tárgyalt jelenségeket a klasszikusan ismert kétbeltelkes, kertes települések közé. Azt, hogy helyes nyomon járt és a Kisalföld települései között a múltban jelentős számban voltak megosztottak, a magunk kutatásai alapján meg tudtuk erősíteni. Először 1960-ban találtuk nyomát a kétbeltelkűségnek Győr város, illetve paraszti elővárosa, Újváros esetében

40 (11. kép). Később Magyaróvár, Pápa, Tata, Somorja, Komárom városok

41 megosztottságára utaló különféle adatokat nyertünk, amit kiegészíthettünk LETTRICH Edit Esztergomról szóló feldolgozásának szintén tárgyunkat érintő adataival

42 (12. kép). Mindezeken a településeken jelentős számú és súlyú paraszti rétegek éltek. A paraszti elemek a 18. századig a fallal megerősített mindenütt a szűk belvárosi részekben laktak, gazdasági telephelyeik pedig a falakon kívül létrejött kertekben voltak. E telephelyek a 18. századtól folyamatosan lakóterületté is váltak, miután a gazdálkodók és alkalmazottaik egész háztartásukkal egyetemben ide költöztek, itt építették fel lakóépületeiket is. Korábbi lakóhelyeiket átengedték a városokban egyre nagyobb létszámmal megtelepedő kézműveseknek. Sajátságos viszont, hogy eme kiköltöző agrárelemeknek közösségi létesítményei (templom, paplak, iskola) továbbra is az eredeti környezetben maradtak meg. Különösen szemléletes ez a győri református és evangélikus gyülekezetek esetében. Bár kétségtelenül nagy társadalmi különbségek vannak e települések és a kétbeltelkes, teljesen paraszti lakosságú falvak, mezővárosok között, úgy hisszük - éppen a túlnyomó paraszti részvétel okán - együtt tárgyalhatjuk e városok kétbeltelkességét, s azonos csoportba állíthatjuk őket. De a fent említett városok között is nagy társadalmi különbségek voltak (Győr és Somorja összevetése rávilágíthat erre), a települési elv azonosnak mondható, nemcsak egy korra, de a fejlődés hosszabb szakaszára vonatkoztatva is. Nevezetesen, a korai 16-17. századi településrendszer párhuzamosan és azonos módon bomlott fel, a 18. század második felétől a városból kiköltöző, gazdálkodó parasztok mindkét településben a korábbi jószágtartó kertjeikben építették fel lakóházaikat. A korábbi, csak gazdasági rendeltetésű településrész komplex lakó- és gazdasági telephellyé vált, amelyet a korábbiaktól eltérően új szóval „major"-nak neveztek Magyaróvárott, Somorján és Győrött egyaránt. Győr településére vonatkozóan ismerhettem meg a legrész-