Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 18. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

JÉKELY BERTA: 20. századi falusi épületek műemlékvédelmi problémái

nem általánosságban a műemlékvédelemről is igaz az, hogy elsősorban az archaikumot tekintették a megőrzendő értéknek. A műemlékvédelemben azonban már néhány éve elindult a változás, melyet A műemlékvédelem táguló körei című, 2000-ben bemutatott kiállítás és kiadvány

2 is jelez. A „Táguló körök" sajátos értékszempontok alapján kiválasztott, mintegy ezerötszáz 20. századi épület műemléki védelmét javasolta, mivel az akkor tízezres műemlékállományban mindössze négyszázötven 20. századi épület szerepelt. Ez az arány különösen azért elgondolkodtató, mert Magyarország négymillióra becsült épületállományának mintegy háromnegyede ebben az évszázadban jött létre. A „Táguló körök" alapján ma már az 1960-as, 70-es évek építészete is a műemlékvédelem tárgyát képezi. Sőt, a nemrégiben felállított védetté nyilvánítási szempontrendszer

3 szerint mintegy automatikus műemléki védelemben részesülnek azok az 1956 előtti épületek, amelyek létrehozásában közösségi akarat nyilvánult meg - tehát középületek, illetve a közösség számára létesült épületek. A nem középületek esetében ez a kvázi automatizmus - amely nem automatikus védelmet, csupán a védelmet önmagában is alátámasztó értékmozzanatot jelent - az 1875 előtti épületekre vonatkozik. A népi, vagy falusi épületekre értelemszerűen nehezen alkalmazható ez az időbeli automatizmus, hiszen azok anyaghasználatuk, szerkezeteik révén kevésbé állnak ellen az idő pusztító hatásainak, s még ritkább köztük a 20. század előtti épület. BALASSA M. Iván megállapítása szerint a falusi épületállományban, eltekintve a mesterségesen - azaz műemlékvédelemmel megőrzött épületektől, csak elvétve található 20. századinál korábbi épület.

4 Ezzel szemben a műemlékállományban gyakorlatilag nem számszerűsíthető a 20. századi népi épületek aránya, sőt, éppen hogy 20. századi épületek találhatók csak elvétve. Vannak persze közismert 20. századi népi műemlékek, sőt műemléki védelem alatt álló 20. századi falusi típusházak is, mint például az 1909-es tűzvész után újjáépített, és világörökségi védelmet élvező Hollókő, vagy az ugyancsak egységes arculatú Magyarpolány. Az első világháború utáni népi, vagy falusi építészet azonban szinte teljes egészében hiányzik a magyar műemlékállományból. A helyzetkép felvázolása után a 20. századi falusi épületek műemlékvédelme kapcsán felmerülő szempontokat, illetve a 20. századi falusi épületek műemléki védelmének lehetséges módozatait mutatom be. A bevezető gondolatokban említettem, hogy a műemlékvédelmen belül gyakorlatilag megszűnt a különálló népi műemlékvédelem. Ez természetesen temérdek nehézséget okoz a népi vagy falusi épületek műemlékvédelme kapcsán. A népi épületek tudományos kutatása, inventarizálása a nem népi építészeti emlékektől eltérő módszerekkel, terminológiával és megközelítéssel dolgozik, tehát már az értékvizsgálat, illetve védetté nyilvánítás során jelentkezik az eltérő szemlélet szükségessége. Az épületek fenntartása és helyreállítása során ugyancsak gyökeresen eltérő nehézségek jelentkeznek, melyek a városi lakóházak, templomok, kastélyok műemlék-helyreállítási, karbantartási, fenntartási gyakorlatától eltérő megközelítést igényelnek. Szükség volna tehát a műemlékvédelmen belül karakteresen megjelenő szemlélet, a népi műemlékvédelem módszertanának, elvi és gyakorlati megközelítéseinek újragondolására. Az elmúlt ötven év gyakorlatához képest azonban előnyökkel is jár, hogy jelenleg a műemlékvédelem egységes szempont- és intézményrendszere kiterjed a hagyományosan népinek tekintett épületekre is, és egységesen kezeli az épített örökséget. A műemlékvédelem inventarizációs vagy értékvizsgálati szakaszában például nemrégiben egységes szempontú - bár sajnos egyelőre reménytelenül kevés kutatóval végzett - munka vette kezdetét, amely nem épülettípusokra darabolt településképet, hanem a település egészére kiterjedő épített örökségi értékleltárt fog szolgáltatni. Az egységes szempontú megközelítés eredményeképp a műemlékvédelem nagy fehér foltjai is tartalommal töltődhetnek föl, hiszen a népi és a nem népi műemlékvédelem határterületén lévő, eddig mindkét szakma figyelmét elkerülő épületekre most jobban ráirányul a műemlékvédelem figyelme. A határmezsgyén elsikkadt legjelentősebb érték a polgárosuló parasztság és a mezővárosi lakosság városi mintákat követő, jellegében mégis falusi építészetének hatalmas emlékanyaga. S noha a néprajzi szakirodalom szerint a paraszti polgárosulást és az építészet polgárosulását az I. világháborúig szokás meghatározni, ez a problémakör még további kutatásra szorul. A magam Tolna megyei kutatásai például éppen