Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 18. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

JÉKELY BERTA: 20. századi falusi épületek műemlékvédelmi problémái

Jékely Berta 20. SZÁZADI FALUSI EPÜLETEK MŰEMLÉKVÉDELMI PROBLÉMÁI A Szabadtéri Néprajzi Múzeum újonnan tervezett, 20. századi tájegysége alapkoncepciójának megvitatására összehívott, a témát elsősorban muzeológiai szempontból taglaló konferencián a műemlékvédelem szemszögéből szeretnék néhány gondolatot fölvetni a 20. századi falusi építészet megőrzésével kapcsolatosan. Mint azt előadásom címe is mutatja, a konferencia tematikájától kissé eltérően, nem a 20. századi típusházak, hanem általában a 20. századi falusi épületek műemlékvédelmi problémáit fogom bemutatni.

1 Amiért nem kifejezetten a típusházak adják e rövid problémafelvetés témáját, annak az egyik legjelentősebb oka az, hogy a típusházak feldolgozásánál sokkal jelentősebb elmaradásaink vannak a 20. századi falusi építészet egészének műemlékvédelmét illetően. Az is könnyen belátható, hogy a műemlékvédelem számára a típusházak kérdése nem jelent ugyanakkora nehézséget, mint a néprajzi muzeológia számára. A Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak ugyanis választania kell, hogy meglévő, fennálló épületeket telcpít-e át, vagy a típustervek alapján épít-e föl egy-egy típusházat, míg a műemlékvédelem mindenképp csak a valóban megépített és jelenleg is álló épületekkel foglalkozik. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum el kell töprengjen azon is, hogy vajon valóban a paraszti építészet körébe tartoznak-e a típusházak, típustervek alapján emelt épületek (s ezt mutatja a konferencia érzékeny terminológia-választása, a „falusi építészet" kifejezés használata is), míg a műemlékvédelem számára ez nem központi kérdés, hiszen a műemlékvédelem létrehozásuk módjától függetlenül az épületekkel, mint az épített környezet elemeivel foglalkozik. Különösen azóta nem vet föl elméleti problémákat a típusház, paraszti, falusi fogalmakkal körülírható kérdéskör, amióta a műemlékvédelmen belül elkülönülő népi műemlékvédelem gyakorlatilag megszűnt, hiszen sem módszertanilag, sem szakmailag nem beszélhetünk ilyenről, a jogszabályokban sem szerepel a néprajzi érték kategória, és az intézményrendszeren belül sincs kifejezetten a népi műemlékekkel foglalkozó részleg. A műemlékvédelem számára tehát nem elsősorban a 20. századi falusi épületek típus-volta a kérdés, hanem - és ezt mutatja be előadásom első, helyzetértékelő része - azok 20. századi mivolta. Előadásomra készülve tájékozódtam a népi épületekkel foglalkozó kollégáim körében, hogy mit gondolnak a 20. századi falusi épületek műemlékvédelmi problémáiról, s azt a választ kaptam, hogy ez nagyon egyszerű, ilyen problémák nincsenek, merthogy ilyen - mármint 20. századi falusi, ha úgy tetszik népi műemlékek sincsenek. Ennyiben a népi műemlékvédelem s szándékosan használom most mégis ezt a szóösszetételt, hiszen ez a szemlélet még az egykor létező népi műemlékvédelem öröksége - a néprajzi muzeológia mögött jár. Hiszen a skanzenben már korábban megjelent a 20. század; mind az épületek berendezésében, mind az egyes áttelepített épületek 20. század folyamán átalakított részeiben. A népi műemlékvédelem archaikum felé forduló érdeklődése azonban mind a mai napig töretlen és zavartalan maradt. A védett épületek anyaguknál, méretüknél, tüzelőberendezésüknél fogva nem alkalmasak a jelenlegi komfortigények kielégítésére, s így fenntartásuk kizárólag múzeumi rendeltetéssel képzelhető el. A gondosan felkutatott és helyreállított archaikus népi lakóépületek tehát inkább a néprajzi muzeológiával rokon pályára állították a népi műemlékvédelmet. Könnyen belátható azonban, hogy a műemlékvédelem, mely az épített környezet megőrzését tűzte ki célul, s melynek falusi épületekre vonatkozóan az együttesek megőrzése az alapelve, kétes eredményként könyvelheti el a lakótelep lábainál szerényen meghúzódó, múzeumként működő, nádfedeles lakóépületet. A 20. századi épületek védelmével kapcsolatosan maga a műemlékvédelem is visszahúzódó volt. S nem csak a népi műemlékvédelemről, ha-