Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

CSERI MIKLÓS: A szabadtéri múzeumok szerepe és lehetőségei a változó világban

és állatfajtákat, melyek még néhány emberöltő óta is mindennaposak voltak, nem ismerik a természeti környezetet, azok hasznát és felhasználhatóságát. Erre adott válasz volt nálunk az „Alma és paprika nap", a „Fűben-fában orvosság" program. A biokertészet, a népi orvoslás és gyógyászat, az állatbemutatók, a Vauhaus programunk ezeken a problémákon próbált segíteni. A vidéki életre való vágyakozás, az alternatív élet és építészetre való igényre adott válasz volt részünkről a hatalmas sikerű „Föld-ház" kiállítás, ahol praktikus tanácsokat adtunk a természetes és környezetbarát építkezés lehetőségeiről. 2003 óta Szentendre lett a központja az országos múzeumpedagógiai programnak, s a közeljövőben akkreditálják nálunk az általános iskolai NAT-panel részeként megkövetelt honismereti tantárgyat is. így üzenetünk a lehető legszélesebb látogatói körökhöz is eljuthat, már iskoláskorban. Köztudott, hogy a nemzeti kulturális identitásnak jó keletje van a nemzetközi turisztikai és médiapiacon. S ezzel el is érkeztünk az újabb nagy kihíváshoz, a tömegturizmus-kulturális turizmus által gerjesztett feszítő kérdéseihez. A múzeum és a turizmus a társadalmi kommunikáció két nagy rendszere, s mind a múzeum, mind pedig a turizmus szerves tartozéka a látvány, a megmutatás, tágabban a reprezentáció, valamint a személyes és intézményi találkozás, az interakció. A szabadtéri múzeumok legkorábbi megjelenési formáinál már kiemelték méltatói és kritikusai jelentős szerepét a turizmusban, a látogatók attraktálásában. S ennek igyekeztek is eleget tenni. A nagy mamutmúzeumok (például Louvre, Metropolitan, British Museum) és a világhírű képtárak mellett épp a skanzenek azok, melyek már a két világháború időszakában is jelentős tömegeket, turistákat vonzottak. Az 1970-es évekig a turizmust a három „s" vezérelte - sun, sand, sea (és a sex), manapság már inkább az ismeretszerzés, a nosztalgia és az örökség számit meghatározónak. A tömegturizmust felváltja a kulturális és/vagy örökségi turizmus, melyben a múzeumok, s így a skanzenek kitüntetett helyet foglalnak el. A turistaipar kettős hatásmechanizmusának megfelelően egyrészt pozitív effektusok érvényesülnek, hiszen a skanzenek örökös megújulásra kényszerülnek, egyre jobban nyitniuk kell a turizmus igényei felé, s ebből a tevékenységből jelentős anyagi forrásokhoz, szakmai és társadalmi presztízshez juthatnak külföldön és a hazai piacon egyaránt. Másrészt viszont a turizmus lelakó, mindent felfaló, dömpingáruvá silányító, globalizáló hatásai fizikálisan és szakmai értelemben is veszélyeztethetik az épületeket és berendezésüket. Múzeumainknak tehát meglehetős flexibilitással kell kezelniük ezeket a hatásokat. S e kezelés közben maguk a múzeumok is fokozatosan átalakulnak, változnak, s ezáltal saját kiállítási egységeikben és tárgyi anyagukban megőrződött örökséget átalakítják, a korábbitól eltérően interpretálják, s új értéket előállítva közvetítik azt a látogató felé. A turizmus igényei miatt (is) a szabadtéri múzeumok nyitottabbak lettek, a posztmodern kor kulturális - szabadidős programjaiban jelentős szeletet hasítottak ki maguknak. Elsősorban a családoknak, gyermekes családoknak biztosítanak igényes és gazdag programokat és időtöltést. A fesztiválok, interaktív rendezvények, a gasztronómiával és borkultúrával gazdagított események komplex módon hatnak a turistára. Talán a legkomplexebben az összes múzeumtípus közül. Eszközei közül az autentikusságot szeretnem elsősorban kiemelni. A hitelesen áttelepített és hitelesen berendezett enteriőrök a legszorosabb kontaktus lehetőségét biztosítják a néző számára. Akkor, amikor a többi múzeum fokozatosan vonja be állagmegóvási célzattal eredeti műtárgyait (például Dávid-szobor), s elidegeníti, képletesen és valóságosan üvegfallal zárja el a gyűjteményeit a látogató elől, addig a skanzenekben éppen ennek az ellenkezőjét tapasztalják. Hat a skanzeneffektus, hiszen belépve az épületbe, azonnal körbeöleli a három dimenzió a látogatót, nemcsak lát, de érez, tapint, kóstol, szagol az enteriőrben, s ráadásul életbe lép emberi absztraháló képessége is, s pillanatokon belül szereplővé játszótárssá válik a turista, elképzeli a maga helyét a bemutatott, közvetített örökségi modellben. Az élővé tétel a legkorábbi időktől kedvenc eszköze volt a skanzeneknek attrakcióik gazdagítása érdekében. Ezek a módszerek csak finomodtak az idők folyamán, sőt, nemritkán teljesen színpadias produkciókká váltak (például Urk program a hollandiai Enkhuizenben). Az újabb és újabb nézőkápráztatás természetesen kitermelte a maga negatív hatásait is. A korábban megálmodott, vegytiszta településkép, szoba vagy mühelybelső ma már sokszor nem az, aminek tervezték. A nagy tömegek kiszolgálásának igénye felforgatta a hiteles kiállítási egységeket. Információs rendszerek, táblák, pihenők, WC-k, mosdók, éttermek és büfék, színpadok és öltözők kerültek a 19. századi miliőbe, s még folytathatnám