Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 16. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

LUKÁCS LÁSZLÓ: Falazatok a Káli-medencében

mind maga, mind penig utána való maradékja minden időben."

17 Területünk kőépítkezéséről és kőműveseiről a MALONYAY Dezső által szerkesztett népművészeti monográfiában olvashatjuk: „A kőben gazdag Zala és Veszprémben nagyon elterjedt az építkezés szabálytalan kődarabokból. Egy-egy városban nagyszámú hivatásos kőműves él, akik a polgárias házakat, az emeletes palotákat építik."

18 Ezek a kőművesek a régi céhes iparosok utódai. A kőfaragókkal, ácsokkal, cserepezőkkel gyakran közös céheiket a Káli-medence környezetébe eső településeken is már a 18. század elején-közepén megalakították. A veszprémi kőművescéh 1703-ban, a keszthelyi 1751-ben kapta szabadalomlevelét. Nagyvázsony asztalos-kőműves-ács-esztergályos céhének jegyzőkönyvét 1799-től kezdve vezették, a sümegi ács-cserepező-kőműves céh által kiadott egyik bizonyságlevelet 1857-ből ismerjük.

19 E településeken már az említett évek előtt is több kőműves dolgozhatott, nagyobb létszámuk vezetett az építőiparos céh megalakításához. Egy-egy kőműves a mezővárosokban, falvakban alakult vegyes céhekben, sőt céhen kívül a falvakban vagy az egyre jelentősebbé váló uradalmakban is dolgozhatott. A Zala megyei kőművesek számára 1744-ben, a Veszprém megyeieknek 1794-ben, 1812-ben és 1819-ben adtak ki árszabást.

20 CSUKÁS Györgyi feltételezi, hogy a Bakonyban és a Balaton-felvidéken a falusi kőházak többségét valószínűleg nem céhes kőművesek, hanem olyan gazdálkodó helyi paraszt specialisták építették, akik csak alkalmilag foglalkoztak kőműves- és ácsmunkával.

21 A bonyolult épületszerkezetek (boltozatok, pillérek, kémények) nélkül épült régi füstöskonyhás házak egy része a Kálimedencében is valószínűleg ilyen helyi építőspecialisták kezétől származik. A kőépítkezés elterjedésénél a másik fontos követelmény a helyben vagy a közelben bányászható, ezért olcsó kőanyag megléte. Területünk kőben való gazdagsága a középkor óta kifejezésre jut a helynevekben is. Köveskál már a 14. század első felében a mai nevét viselte, Kékkút neve ekkor még Kőkút volt. Kővágóörs neve a kőbányász régi magyar kővágó elnevezését őrzi. A korábban Szentlászlóörsnek nevezett község a reformáció felvétele után kapta mai nevét.

22 FÉNYES Elek 1851-ben megjelent geográfiai szótárában ezt írta Kővágóörsről: „E helység felette köves helyen épült, úgy hogy az utczákon 40 50 mázsás köveket láthatni."

23 Kővágóörs nevezetes geológiai képződményéről, a Kőtengerről Újváry János községi jegyző feljegyzését olvashatjuk 1864-ből: „E hegyháton a faluban és mindkét végén csudálatos nagyságú fehér homokkövek feküsznek úgy, hogy fél óráig lehet menni szikláról sziklára lépve, s e kövek távolról jöve hosszan delelő fehér marha csordának látszanak."

24 Hasonló kőtengert Szentbékkálla határában is láthatunk. A 19. század végén a kővágóörsi Alsó-Kőhátow szürke, durvaszemű homokkövet, Köveskálon szürkésfehér dolomitot, Mindszentkállán szürkésfehér, apró szemű kvarchomokkövet, Salföldön sárga kvarckonglomerátumot, Szepezden és Zánkán vörös homokkövet bányásztak.

25 Ma is működik két kőbánya a kővágóörsi Felső-Kőháton és a szentbékkállai Kühegyen. A kővágóörsi kőbányákat korábban a „nemes közönség" birtokolta, amely az eladott kő árából vagy a bánya bérletéből jövedelemre tett szert. Nemes Morotz Ferenc törvénybíró számadásában olvashatjuk az ezzel kapcsolatos bejegyzéseket: „Köveskállai Pap Jánosnak 4 öl kőfejtésre engedelmet adtam, 1 ft." (1828) „Nztes Öreg. Bárány Pál úrtól az fülöpi kőfejtés árendából vettem fel, 25 forint."

26 (1829) Kőből épültek a felmenő falak, az oromfalak, a ház alatti pince, s leggyakrabban a szabadkéményt tartó, vagy a szoba, folyosó, kamra, istálló feletti boltozott födémek is. A kőkitermelés és a kőfalazás gyakorlatát Kovács Lajos (sz. 1916) szentbékkállai kőművesnél ismertem meg. Télen a kőművesek követ fejtettek. A szentbékkállai Feketehegy vízmosásos részein puha, szivacsos szerkezetű hopoka-kő található, amelyből a falak, boltozatok, bótpince, áthidalók, pincelépcsők készültek. Kovácsmester által készített vas ékekkel fejtették a hopoka-követ. A kő erénél bevert ékekkel 15-25 cm vastag, néha 2-3 m

2 felületű hopokakő lapokat feszítettek föl. Nagykalapácscsal és ékekkel a puha kőlapokat olyan alakúra darabolták, amilyenre szükség volt. A szentbékkállai Kőtenger területén kemény követ hasítottak, amelyből leggyakrabban lépcső készült. Durmancsokkal (vasékekkel) végezték a hasítást.

27 A hosszú kőbe 30 cm-enként durmancsokat vertek. Helyüket előzőleg 2 cm mélyen spiccvésővel vésték ki. A durmancsoknak feszesen kellett a kőben állni. Ha a kőben nem húz a durmancs, akkor kiugrik. Ilyenkor a durmancs mellé hordóabroncs darabból készült éket, pancsettát raktak.

28 Ha a kövön a lyuk már túl nagy volt, akkor a durmancs mindkét oldalára pancsetta került. Durmancsokkal egészen hosz-